26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

SimCity

A kezdeti nehézségeket átvészelte az EA Maxis városmenedzser játéka, de azon túl mire számíthatunk tőle?

Írta: GeryG 9 hozzászólás

1989-ben jelent meg Will Wright stílusteremtő játéka, a SimCity. Ebben felülnézetből kellett egy várost a semmiből felépítenünk, majd életben tartanunk. Talán minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az én generációm gyerekkorának egyik meghatározó stratégiai játéka volt. Bár az ezt követő években rengeteg Sim játék jelent meg (SimEarth, SimAnt, SimFarm, sőt még volt egy SimLife is), valahogy számomra ez volt a one 'n only, vagyis az egyetlen. 1994-ben érkezett a folytatás, amely a SimCity 2000 címet kapta, és rengeteget fejlődött az első részhez képest: sokkal részletesebb menedzsment és sokkal közelebbi nézőpont, vagyis tartalmasabb grafika jellemezte. A SimCity 3000 még tovább emelte a színvonalat az ezredfordulón, soha korábban nem látott mélységet kínálva a menedzsment résznek. Nem mellesleg a grafika is remek volt. A 2003-as SimCity 4 volt a következő a sorban, amely már meglovagolta a The Sims példátlan sikerét is, és bizonyos fokig összekapcsolódott a két játék. A SimCity Societies képében már egyszer megpróbálkozott a sorozat megreformálásával az Electronic Arts (ez az egyetlen rész, amelyet nem a Maxis fejlesztett, hanem a Tilted Mill Entertainment), ám ezzel nem aratott osztatlan sikert, így hamar a feledés homályába veszett a 2007-es próbálkozás. Itt sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a lakossági igények kielégítésére, mint magára a városmenedzsmentre.
És így érkeztünk el idén a legújabb epizódhoz, amellyel ismét megpróbálkoznak a fejlesztők új színt vinni a sorozatba. Olyannyira, hogy sokkal inkább tekintik legújabb játékukat rebootnak, mintsem tényleges folytatásnak. Itt szeretném megjegyezni, hogy tesztem során teljesen elvonatkoztattam a megjelenés körüli fiaskótól, mert úgy gondolom, ezek csak átmeneti gondok, és a játékot tulajdonképpen nem minősítik. Még akkor sem, ha a szerveroldali gondok szinte ellehetetlenítették a leghangsúlyosabb újítást: a közös játékot.

SimCity

A játékmenet visszatért a gyökerekhez, így ismét a városmenedzsmenté a főszerep.Az első, amit le kell szögeznem az új SimCity kapcsán, hogy nagyon fontos, és jó döntés volt az EA részéről, hogy visszaadta a sorozatot a Maxis fejlesztőinek, hiszen a játékon nagyon érződik az akarás. A játékmenet visszatért a gyökerekhez, így ismét a városmenedzsmenté a főszerep, kezdve az egyszerű alapítástól, az alapvető szolgáltatások beindításától, a különféle zónák kialakításán és a lakói igények folyamatos szem előtt tartásán át egészen a gazdaság hatékony üzemeltetésig és az esetleges válsághelyzetek kezeléséig. A jól működő alapokra pedig egy sor újítást építettek fel a fejlesztők, amelyek egy része remekül működik, míg egy másik már kevésbé. De menjünk sorba és kezdjük a legelején!
Mielőtt városunkat megalapítanánk, ki kell választanunk, hogy milyen régióban szeretnénk letelepedni. Itt sajnos azonnal elő is jön a játék – számomra – egyik legfájóbb hibája: nagyon szerény a régiók választéka. Mindössze nyolc közül választhatunk, de ezek legalább változatosak: az apró félszigettől kezdve a folyódeltán keresztül a hegyvidéki terepig mindenféle megtalálható. Ezek méretben is különbözőek, vannak olyan területek, ahol mindössze két város és egy nagy mű (erről később) létesíthető, de akad olyan is, ahol 16 város is elfér. Sajnos a játékból teljesen kimaradt a régiószerkesztési lehetőség, pedig kétségkívül rengeteg ötletes környezetet alakítanának ki a rajongók is, és leszámítva a szerverproblémákat, nem hiszem, hogy különösebb technikai akadályai lettek volna a megvalósításának. Talán később egy DLC vagy kiegészítő formájában visszatér ez a lehetőség.

SimCity

Ha kiválasztottuk a nekünk tetsző környéket, elnevezhetjük, és megszabhatjuk, hogy privát vagy publikus játékot szeretnénk indítani. Előbbi esetében végig egymagunk leszünk, és a régió összes városát magunk húzhatjuk fel. A publikus játékba bárki becsatlakozhat, és ez az, amire a fejlesztők az egészet kihegyezték. A régión belüli városok ugyanis egyedül csak egy bizonyos ideig képesek boldogulni, ami alaposan megnehezíti az egyedül játszók dolgát.
A játék – nem csak számomra – másik nagy hibája az apró játéktér. Városalapítási zónánk ugyanis alig 2-3 órányi játékkal teljesen belakható, ahol ráadásul hegyes-völgyes, esetleg folyókkal szabdalt a táj, még hamarabb. Ennek köszönhetően pedig egész egyszerűen nem leszünk képesek a lakosság minden igényét megfelelően kielégíteni egyetlen városban, mert nem lesz elég helyünk, hogy új lakóövezeteket, ipari negyedeket és üzletközpontokat alakítsunk ki.
Számomra ez ugyan negatívum, de a fejlesztők ezt szándékosan alakították ki így, és bizonyos fokig igazuk is lett. Ugyanis ez is egy olyan eleme a játéknak, amely a közös munkára, az együttműködésre sarkallja a játékosokat. Ha az én városomban ugyanis nincs már hely megfelelő oktatási hálózat kiépítésére, akkor elég, ha az adott zónán belül egy másik városban egy másik játékos (privát játékban persze mi magunk) kiépíti azt, cserébe, ha nála nincs megfelelő az egészségügyi ellátás, küldhetünk neki mi mentőautókat. Így a két város polgármesterei felajánlhatják egymásnak e szolgáltatásokat, persze megfelelő pénzért cserébe. Ez is a városok specializálódását irányozza elő, ami a játékmenet gerincét adja.
Minden zónának megvannak a maga természeti adottságai, mint a széljárás, vízbázis, valamint a kőolaj-, szén- és nyersérckészlete. Ennek fényében minden város egy vagy két alapvető nyersanyag ki- és feldolgozására szakosodhat, amelyre egész ipart felépítheti, valamint a kitermelt nyersanyaggal (és az abból előállított termékekkel) kereskedhet. A SimCityben tulajdonképpen minden a kereskedésről és egymás kölcsönös segítéséről szól.
Ez közösségi játékban remekül működik, ugyanakkor aki jobban preferálja a magányos játékot, annak bizony a régió minden egyes városát egyenként fel kell húznia, ami sokszori újrakezdést jelent.

SimCity

Városunk felépítésére a sorozathoz méltó eszköztár áll a rendelkezésünkre.Városunk felépítésére szerencsére a sorozathoz méltó eszköztár áll a rendelkezésünkre. A sima lakó-, üzleti- és iparzónákat csak közvetve tudjuk befolyásolni. A játékban található három szociális réteg (szegények, középosztály és gazdagok) betelepülése egy-egy környékre annak adottságaitól függ. Vagyis, ha azt szeretnénk, hogy minél tehetősebb lakossága legyen városunknak, akkor rengeteg parkra, megfelelő egészségügyi ellátásra, tömegközlekedésre, közbiztonságra (ide értve a tűzoltóságot is) és persze általános tisztaságra van szükségünk. Újdonság, hogy az úthálózatnak mostantól nem csupán a forgalom szervezésében van szerepe, hanem a fent említett szociális tagolódásban is. Ahol csak egyszerű föld-, vagy legfeljebb mellékutakat építünk ki, ott ne is számítsunk az alsóközéposztálynál magasabb emberekre, és jó eséllyel a környék lakókocsiparkká alakul. A hatalmas felhőkarcolók megjelenéséhez széles sztrádákra és főutcákra van szükség.
Ugyanakkor a szolgáltatások terén már alaposan belenyúlhatunk az épületekbe, nem csupán azok elhelyezését, de akár felépítését tekintve is. Az alapvető szolgáltatások (áram- és vízszolgáltatás, hulladék- és szennyvízkezelés, oktatás, egészségügy, közbiztonság és tűzvédelem, valamint tömegközlekedés és parkosítás) mind számos épülettípust kínál. Az oktatást egészen az általános iskolától az egyetemig kiépíthetjük, az egészségügy, a közbiztonság és a tűzvédelem viszont csak egy alapépületet (például orvosi rendelő) és egy nagyobb intézményt (pl. kórház) kapott. Ugyanakkor ezek az épületek önmagukban is bővíthetőek: iskoláinknak új osztálytermeket, tornatermet építhetünk, rendőrkapitányságunkat börtöncellákkal bővíthetjük. Az áramellátás terén is minden megoldás (a szélerőművektől az atomerőművekig) tovább bővíthető új egységekkel. Az olyan szolgáltatásokat, ahol gépjármű is van (kukásautó, mentő, rendőr, tömegközlekedés, de akár az iskolabusz), ott a járműparkot is bővíthetjük, hogy jobb legyen a város lefedettsége. Városházánknak is fontos szerepe van: ahogy növekszik a lakosok létszáma, úgy kapunk új és új hivatalok (oktatási, pénzügyi, közbiztonsági, turisztikai, valamint közüzemi) felépítésére lehetőséget, amelyek a saját területükön új épületeket oldanak fel.
Összegezve tehát ezt a részt, a városmenedzsment kellemesen összetett és aprólékos lett, képes időnk jelentős részét elvenni.

SimCity

Városainkat – ahogy korábban már említettem – különböző dolgokra specializálhatjuk: bányászat, olajfúrás, kereskedelem, elektronika, kultúra és szerencsejáték. Ezek mind különleges épületeket igényelnek, és míg egy részük függ a természeti adottságoktól, addig akad olyan, amihez csak bizonyos gazdasági feltételeknek kell teljesülnie.
Újdonság még a „nagy művek” megjelenése. Ezek hatalmas költségekkel járó létesítmények, amelyek megalkotásához elengedhetetlen több város összefogása. Építhetünk nemzetközi repülőteret, amely nagy mértékben növeli a környék turizmusát, de lehetőség van napenergia-telep és űrközpont felépítésére is. A legérdekesebb talán az ún. arcology, amely voltaképpen egy speciális várost jelent egyetlen monumentális építménybe sűrítve.

SimCity

A SimCity tipikusan olyan játék, amely nem feltétlenül a grafikájával kell, hogy meghódítsa a játékosokat, de csúnyának így sem nevezhető. Városaink természetesen teljes 3D-ben pompáznak, madártávlatból nézve pedig kimondottan hangulatos, ahogy a napszakok váltakoznak vagy a felhőkarcolók épülnek. Rengeteg különféle építmény került a játékba, így szerencsére nem sűrűn fordul elő, hogy ugyanaz a torony egymás mellett kétszer felépül. Lehetőségünk van leereszkedni az utcák szintjére is, de itt is a játék stílusának teljesen megfelelő látványban lesz részünk. A kellemes látványvilág mellé pedig kellemes gépigény is társul.
Hangok terén a Sim játékoktól megszokott dolgokat kapjuk: embereink halandzsanyelven kommunikálnak, a várost pedig megtöltik a szokásos zajok – dugó, építkezés, az üzemek neszei, gyermeknevetés és hasonlók. Cserébe viszont a zene, amely szintén a tipikus városépítős zenét jelenti, nagyjából öt perc után válik vagy nagyon idegesítővé, vagy nagyon nem hallhatóvá, ezt embere válogatja.

SimCity

Az új SimCity értékelése elején leszögeztem, hogy igyekszem a rajt körüli problémáktól teljesen elvonatkoztatni és objektíven értékelni tapasztalataimat. Ha így teszek, akkor egy picit felemás érzésekkel, de mégis elégedetten állhatok fel a monitor elől. Az újítások zöme jól sikerült, mégis ugyanaz a régi hangulat árad a játékból, mint elődeiből. Képes hosszú órákra odaszögezni a számítógép elé. Nekem személy szerint a túlerőltetett közösségi játék (bizonyos fórumokon a fejlesztők egyenesen MMO-nak titulálták alkotásukat) nem nyerte el a tetszésem, jobban szeretem egymagam felépíteni metropoliszomat.
Sokak szerint az állandó internetkapcsolatra épülő rendszer zsákutca, de a közös játékhoz eleve elengedhetetlen. A szerverhibák a napok során tényleg a minimálisra szorultak vissza, így ezt én már nem róhatom fel negatívumként.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

80%
grafika
8
hangok
7
játszhatóság
8
hangulat
7
Pozitívumok
  • Az újítások zöme jól sikerült
  • Összetett városmenedzsment
  • Még mindig jó móka saját városunkat felépíteni és működtetni
Negatívumok
  • Nagyon kicsi játéktér
  • Néhány órányi játék után már semmi újat nem képes felmutatni
  • Túlerőltették a közös játékot
  • Hiányzik a saját régiók kialakításának lehetősége

További képek

  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity
  • SimCity

SimCity

Platform:

Fejlesztő: Maxis

Kiadó: Electronic Arts

Megjelenés: 2013. március 7.

Minimális rendszerigény: AMD Athlon 64 X2 4000+/Intel Core 2 Duo 2 GHz vagy jobb processzor, 2 GB RAM, Radeon HD 2x00/GeForce 7800 vagy jobb videokártya, 12 GB HDD, internetkapcsolat, Windows XP/Vista/7/8

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5 processzor, 4 GB RAM, GeForce GTX 275/Radeon 5850 vagy jobb videokártya, 12 GB HDD, internetkapcsolat, Windows 7/8

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Bomc.
Bomc. [770]
Akkor logo nélkül ingyé van? :D
gregmerch
gregmerch [3766]
A Maxis logo...
Bomc.
Bomc. [770]
Mi kerül ezen 60 euróba?
shakata
shakata [4]
rootRichie a nevem ott.
shakata
shakata [4]
Megtörtént.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (9 db)