Itt a vége, fuss el véle. Már javában dübörög a Battlefield 4 marketinggépezete, és ezzel közel egy időben az előd – most már nevezhetjük lassan így – megkapta utolsó kiegészítését, amely az End Game címet kapta. Tekintsünk hát kicsit vissza az utóbbi másfél évre, amely hozott nekünk egy alapjátékot, négy (és fél) kiegészítőt és megannyi ingyenesen elérhető tartalmat – természetesen a prémium felhasználóknak, de ki nem az már?
A Battlefield 3 jött, látott és tarolt. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy komoly ellenfelet hozott a világra a DICE csapata a Call of Duty sorozatnak. Mindkét játéknak megvannak a maga gyengeségei és erősségei is egyaránt, de talán annyiban a Battlefield 3 irányába billenhet a képzeletbeli mérleg nyelve, hogy a fejlesztők igyekeztek a végletekig kihasználni a motor és a játék adta lehetőségeket, aminek köszönhetően a játékmódok elképesztő spektrumával szembesülhet az, aki ma elindítja a Battlelog rendszerét. A hatalmas, 64 fős conquest csatározásoktól elkezdve a pörgős rush meccseken át a még pörgősebb, kis játéktérre korlátozott deathmatch és domination összecsapásokig gyakorlatilag mindenki megtalálhatja magának a legmegfelelőbbet. Ehhez jön még hozzá 29 térkép, hogy a küzdelmek egy percig se váljanak monotonná vagy unalmassá, valamint megszámlálhatatlan mennyiségű fegyver és a hozzájuk tartozó temérdek kiegészítő is. Aki ma beruház a prémium tagságra – amely nem kóstál többet, mint egy újonnan megjelenő PC-s játék –, ilyen mennyiségű tartalmat tudhat magáénak.
De térjünk is rá az új kiegészítőre, amelyet mintegy utolsó nagy hajrát, a csapat kőkeményen megnyomott, hogy vibráló emlékekkel tudjunk visszagondolni akár 10 év távlatából is üdvöskéjükre. A már megszokott négy új térkép természetesen helyet kapott a csomagban, de most két, ténylegesen eltérő játékmóddal is megörvendeztettek minket. Az egyik a múlt századi lövöldözős játékok multiplayer ásza, a capture the flag, amelyben – ha valaki még nem tudná – az ellenséges csapat zászlójának megszerzése és annak a saját bázisra való cipelése a zanzásított célja. Nem kicsit nosztalgikus érzésekkel vetettem bele magam ebbe a módba, de azért ott volt bennem az is, hogy kell-e ez még nekünk egy ilyen játékban? Azt kell, hogy mondjam, kell is, meg nem is. Kell, mert elképesztően szórakoztató ez a mód még mindig, viszont nem kell, mert túl sok lehetőséget hagytak a fejlesztők a „csalásra”. A neten számos videó terjeng már arról, hogy hogyan lehet a crossmotorral amolyan katapult módjára azonnal az ellenséges bázisra lőni magunkat, és ez még csak a kezdet, hiszen a kiegészítő a nem prémiumosok számára még nem is játszható, mikor ez a cikk íródik. Szerencsére azért csalókkal elég ritkán futottam össze, így a pozitív élmények az erőteljesebbek. Leírhatatlan érzés csapattársunkat segítve rohanni a bázis felé, miközben ő viszi a zászlót, majd egy mesterlövész halálpontos találatának köszönhetően eldobott zászlót végül saját kezűleg bejuttatni a célba. De, mégis leírható. Azért próbáljátok csak ki!
A második kiegészítő tank superiority módjának mintájára most repülőkkel csatározhatunk életre-halálra, megérkezett ugyanis az air superiority mód is. Itt 16 játékos mérheti össze erejét, gyomorfelkavaró piruettek és dugóhúzók közepette, a hangterjedési sebességén bőven túl szállva. Kicsit kemény dió lehet ez azok számára, akik eddig nem nagyon gyakorolták a légicsatákat, azonban jó megoldás a tanulásra is, hiszen itt mindenki repülővel osztja az áldást, nem kell várni rá, hogy spawnoljon, vagy rettegni attól, hogy mielőtt újjászületnénk, valaki elviszi kiszemelt kicsikénket. Mivel nem vagyok egy túl jó pilóta, ez a mód nem hozott sok sikerélményt számomra, de azt leszögezhetjük, hogy izgalmas és tényleg elképesztő harcokba bonyolódhatunk itt. Akik pedig kicsit jobban értenek a gépmadarakhoz, biztos a kedvenc módjaik közé emelik majd az air superiority-t.
De ez még nem minden! – mondaná Horst Fuchs, ha a teleshopban lennénk. Nézzük meg kicsit közelebbről is azt a négy új térképet, amelyek most elhozták számomra a hőn áhított változatosságot az Aftermath egy kaptafára készült pályái után. A négy évszak köszön vissza a mapekről, kezdve a Sabalan Pipeline hóval fedett síkságaival, a Kiasar Railroad buja, zöld erdőivel, majd folytatva a Nebandan Flats homokdűnéivel és fedezéket szinte alig nyújtó síkságaival, majd bezárva a sort az Operation Riverside őszies hangulatú tájaival. Ha visszatekintek egészen az alapjátékig, nem tudnék olyan térképet mondani, amelyen annyira jól éreztem volna magam, mint az imént felsorolt négyen. Talán betudható ez annak is, hogy mindegyik pálya erős hasonlóságot mutat a Bad Company 2 térképeivel, de a legszembetűnőbb nyilván a Sabalan Pipeline és a Port Valdez közti párhuzam. Minden helyszín a gyors közlekedés jegyében készült, nagy, fedezéket nem nyújtó mezőkkel teletűzdelve, ahol gyalogosan átvágni felér egy golyóval a fejbe. Számos ugratót is találunk, amit igazán a crossmotorokkal tudunk kihasználni, és ha ügyesek vagyunk, nagy távokat tudunk áthidalni vele, ezzel behozhatatlan előnyt szerezve egy szoros üldözés közepette egy capture the flag meccs alatt. Külön említést érdemel még a Kiasar Railroad, amelyen olyan vaskos aljnövényzettel találkozhatunk, ami eddig nem tapasztalt lehetőségekkel gazdagítja a játékot. Végre van értelme a hasalásnak és az álcaruhának, volt olyan eset, amikor az ellenséges mesterlövészt mindössze egy levél- és ágfüggöny választotta el tőlem, de komoly erőfeszítésbe telt, hogy észrevegyem, hol tartózkodik. A Sabalan Pipeline is tartogat meglepetéseket, amelyet mi csak úgy ismerünk: hóvakság. Ha rosszul helyezkedik a csapat, könnyen kerülhet kellemetlen helyzetbe a napnak háttal támadó ellenséggel szemben, ugyanis ha elvakít életet adó csillagunk, akár a halálunkat is köszönhetjük neki. A fennmaradó két pályához hasonlót láttunk már eddig is, de valahogy itt kiforrottabb, összetettebb az egész, egyszerűen jó játszani rajtuk és valami ilyesmit vár el az ember egy adag új helyszíntől.
A motorok többször szóba kerültek már, de gondolom, mindenki tud a létezésükről, hiszen az aktuális kiegészítő központi motívumaivá váltak. Nagyok is voltak ehhez mérten az elvárások velük szemben, de minden tekintetben megfelelő járgányokat kaptunk. Fürgék, jól kanyarodnak, és felpattanhat rájuk a vezetőn kívül még egy játékos, hogy onnan szórja rakétával a közeledő tankokat. Helikopterek elől is remekül lehet velük menekülni, másképp nem nagyon lenne esélyünk velük szemben ezeken a nagy, nyílt terepeken. Vagyis de, jött még a kiegészítővel mindkét oldalnak légvédelmi rakétákkal ellátott, gyors mozgású terepjárója is, amely orosz térfélen a Vodnik AA, amerikain pedig a HMMWV Asrad néven keresendő. A dropship új, érdekes funkcióval bővült: leugorhatunk róla egy könnyű páncélossal, amely ejtőernyőkkel lavírozva akár az ellenséges vonalak mögé is huppanhat, ezzel sok kellemetlen percet okozva a másik félnek.
Mindezeken kívül már csak pár új assignment fért bele a kiegészítőbe, amelyekkel természetesen dögcédulákat oldhatunk fel, valamint akadnak olyan prémiumos feladatok is, amik új álcaszínekkel ruházzák fel meglévő fegyvereinket. Ezeknek sok értelmét nem látom, de azért jó, hogy van, hiszen csinálni dolgokat és ezekért a dolgokért jutalmat is kapni, mindig király dolog.
Furcsa érzés, hogy az utolsó kiegészítő csomagról írok most Nektek, már úgy hozzászoktam ahhoz, hogy negyedévente újra Battlefield lázban égek és a falat kaparva várom az új tartalmakat. Szép zárása ez, ennek a tematikus tartalomfrissítés-sorozatnak, talán a legjobb mind közül, de kit érdekel, hogy melyik kiegészítő jobb, ha – nem győzöm hangsúlyozni – mind a Tiéd lehet egy átlagos AAA kategóriás játék áráért? Aki eddig nem fektetett be a Battlefield 3-ba, az most tegye meg, legalább lesz mivel elütni az időt, a negyedik rész megjelenéséig.
