StarCraft II: Heart of the Swarm

Az ígéreteknek megfelelően megérkezett a StarCraft II trilógia második része, a Heart of the Swarm. Az új rész – amely gyakorlatilag csak egy kiegészítő, de erről később – csavart egyet a megszokott SC stíluson, ezért kissé vegyes, de többnyire pozitív fogadtatásban részesült. A kampányban folytatódik a csillagközi Barátok közt, a multis részben pedig újabb elemekkel gazdagodott a már eddig is elég összetett arzenál. De vajon a HotS méltó folytatása-e a sorozatnak? Lássuk!

A bétáról készül előzetesünkből már kiderült egy-két dolog (főleg a multi részről), viszont az egyjátékos kampány és a történet folytatása eddig lakat alatt volt. (Akiket érdekel a sztori, és nem olvasták még, azoknak ajánlom a Christie Golden által írt StarCraft II: Flashpoint című könyvet, ugyanis ez írja le a Wings of Liberty és a Heart of the Swarm közötti történéseket.) Maga a kampány egy igencsak szájbarágós tutorial résszel indul, ahol az újra emberré avanzsált Sarah Kerrigan bőrébe bújva tanulhatjuk meg a zergek kezelését. Sajnos nem lehet átugrani az oktató részt, így azok is kénytelenek végigszenvedni magukat rajta, akik már évek óta keményen tolják a StarCraftot.

Ezen kívül is rengeteg kényelmi funkció került a játékba azok számára, akik még nem igazán játszottak, vagy csak nem akarják megtanulni a kezelést. Az F2-vel például már az egész seregünket egyszerre kijelölhetjük anélkül, hogy a pályán mindenfelé kutatnunk kéne az itt-ott elhagyott egységeink után. A HUD-on is mindenhol magyarázó ábrákkal és szövegekkel találkozunk, de még az NPC karakterek is folyamatosan nyomják a rizsát, hogy mikor mit kell csinálnunk, nehogy véletlenül eltévesszünk bármit is. Ez a tendencia az egész kampányra igaz, amely most már normál nehézségi szinten gyakorlatilag semmi kihívást nem nyújt. Nagyon távol állok a profi szinttől, de normál szinten még így sem éreztem sehol a kampány során, hogy akár egy kicsit is veszélyben lennék. Akik játszottak már StarCrafttal (vagy bármi RTS-sel) életükben, azoknak a Hard szintet ajánlom, ha nem szeretnék elunni magukat.

Maga a történet a Flashpoint regény után veszi fel a fonalat. Ezúttal a volt zergkirálynő, Sarah Kerrigan kalandjait élhetjük át, akinek egyetlen célja bosszút állni Arcturus Mengsken, amiért zerg létbe kényszerítette és többször is majdnem kicsinálta őt és a pasiját, Jim Raynort. Kerrigan emberi léte persze nem tart sokáig. Miután egy támadásban elveszti a kapcsolatot Jimmel, otthagyja a lázadókat és elindul megkeresni régi alattvalóit. A meggyengült és széttöredezett zergek eleinte nem sok vizet zavarnak, így a célunk nem más, mint újra egységbe kovácsolni a zerg hordát és brutális bosszút állni a diktátoron.

A volt zergkirálynő, Sarah Kerrigan kalandjait élhetjük át.Az előző részhez képest némiképp változott a küldetések felépítése. A megszokott multis zerg játékmenetet lebutították a kampányban, így nem kell lárvákat fecskendeznünk vagy egyéb apróságokkal törődnünk. A küldetések nagy részében készen kapjuk az alap bázisunkat, amit maximum fejlesztgetnünk kell itt-ott, így több időnk marad másra. Vagyis maradna, mert szinte mindegyik küldetés időre megy. A legtöbb helyen vagy az ellenféllel, a környezettel, az időjárással, összeomló épülettel vagy simán csak egy órával versenyezve kell teljesítenünk a feladatainkat, amitől néhol elég hektikussá válik a játékmenet, nincs idő az átgondolt taktikázásra. Ezen kívül erőteljes DotA jellegű elemekkel is találkozunk majd. Hullámokban érkező kisebb ellenséges és baráti csapatok gyakják egymást a pályán szüntelenül, ezzel is erősítve az érzést, hogy egy háború közepén vagyunk.
Majdnem minden pályán velünk lesz Kerrigan (vagy egy másik hős karakter), aki különleges képességeivel és erejével brutális pusztítást tud eszközölni az ellenfél soraiban, így sokszor a legyártott egységeink tank/támogató/söprögető szerepkörbe esnek vissza, miközben hősünk végzi a gyilok legjavát. Érdekes váltás a korábbi szisztéma után. Nem tradicionális RTS, de egyáltalán nem rossz. Egy-két kiemelkedő küldetés is helyet kapott a sorban. Az egyik ilyenben például egy, az Alien filmekből ismert parazitaszerűséggel kell elfoglalnunk egy protoss űrhajót. Kezdetben picik és védtelenek vagyunk, a szellőzőkben és sötét sarkokban megy a „bújkálunk és félünk”, de a hajón található állatkertet megreggelizve végül egy marha nagy pusztítógéppé válunk. Az ilyen és ehhez hasonló különleges küldetések nagyon feldobják a játékmenetet.

Ismét tiszteletét teszi az előző részből ismert RPG rendszer is, amellyel egységeinket és ezúttal Kerrigan képességeit is fejleszthetjük. Egyrészt kapunk három választható fejlesztést minden egységtípusunkhoz, ami nem végleges, így küldetések között szabadon variálhatjuk azokat. A küldetéseink során a mellékfeladatok elvégzéséért XP-t kapunk, így idővel királynőnk újabb és újabb különleges képességekre tesz szert, amelyeket ugyancsak szintenként variálhatunk szabadon. Ahogy haladunk a történetben, fejlesztési küldetéseket is kapunk majd, amelyek során választhatunk két nagyobb volumenű, maradandó fejlesztés között. A magas fokú flexibilitás és variálhatóság jó eszköz rá, hogy saját taktikánkhoz igazítsuk seregünket, és megérhet egy-két újrajátszást is a lehetőségek kipróbálása.

Ahogy az előző részben megszokhattuk, itt is találkozunk majd NPC-kkel, akik velünk tartanak majd kalandjaink során. Beszélgethetünk velük a küldetések között, de a harctéren is segítenek majd minket tanácsokkal vagy erősítéssel. Itt kiemelném Abathurt, a génmanipuláló karmos polip/vércsigaszerűséget, aki seregünk fejlesztéséért felelős, és a kiadás után hamar a játékosok kedvencévé vált. Igencsak egyedi fogalmazásmódja és direkt, kissé gépies stílusa néhol remek humorforrás, néhol pedig aranybánya az eldugott sztorielemekre vadászók számára, így érdemes beszélgetni vele.

Az átvezető jelenetek továbbra is hozzák a megszokott Blizzard minőséget.A történet maga, a dialógusok nagy része és a színészi alakítás most sem fog Oscar-díjat nyerni, de azért az elfogadható kategóriában maradt. Természetesen az átvezető jelenetek azért továbbra is hozzák a megszokott Blizzard minőséget, amely bőven kárpótol a huszadrangú fan-fictionre hajazó részek után. Kerrigan pálfordulása kissé sekélyesen hatott az előző részek után. Eddig egy agymosott, velejéig gonosz, mindenféle érzelemtől mentes szörnyeteg volt, aki milliókat gyilkolt le könyörtelenül, hogy elérje céljait. Most viszont hirtelen lelkiismeretet növesztetett kedvenc királynőnk, és az önmarcangoló kirohanásai mellett néhol megkegyelmez az ártatlanoknak is, ahelyett, hogy jó zerg módjára mindenkit lemészárolna. De persze nem lett szent Kerriganből, így a játék folyamán a vérszomjas, minden elsöprő bosszúvágy és a keserves önsajnálat váltogatja egymást, ami elég érdekes kettősséget eredményez. Mengsk főgonoszként előtérbe hozása is kissé felemásra sikerült, ugyanis a sztori felénél a nyakunkba szakad egy új történet szál, hibridekkel, xel’nagákkal, ősi zergekkel, Zeratullal és egy rejtélyes új főgonosszal, akinek az árnyékában Mengsk, mint főellenség, már-már érdektelenné válik. Aki olvasta a Flashpoint regényt, az már számíthatott is erre, így a hatalmas bosszúhadjárat a gonosz zsarnok ellen kissé furcsának hat az új információk tükrében, de ez mindenki döntse el maga.

A kampány kifilézése után el is érkeztünk a StarCraft lelkéhez, a multiplayerhez. Az azóta hihetetlen népszerűségre szert tett e-sport-szcéna egyik tartóoszlopa lett a StarCraft, így a Blizzardnál kőkeményen megizzadtak, hogy összetett, változatos és mégis kiegyensúlyozott elemekkel gazdagítsák a játékot. Az új nézői és kommentátori funkciók mellett a visszajátszásokat immár többedmagunkkal együtt is nézhetjük, sőt, ha szeretnénk, akár aktívan be is szállhatunk, átvéve az irányítást egy-egy oldal felett, így akár élesben is kipróbálhatjuk a „mi lett volna ha...” kezdetű elmélkedések szüleményeit. Immár a megszakadt (pl. hálózati probléma) meccseket is megmenthetjük, és folytathatjuk a megszakadás pillanatától. A kommentátorok részére is speciális lehetőségeket kapott a HUD, amelyekkel testreszabhatóak a különféle felületek, továbbá a videórögzítési és -streamelési funkciók is bőséges ráncfelvarrást kaptak.

Az új egységekről már szót ejtettünk előzetesünkben, amelyek azóta nem igazán változtak. Az erőviszonyokban viszont történtek változások, amelyek eléggé felbolygatták a profi SC2 taktikák állóvizét. A felturbózott Reaper újra harcra érdemes formát öltött, így a korai zaklatás, rajtaütések és szemétkedések új erőre kapnak a terran fronton. A mechanikus csapatok erősítésére érkezett Hellbat és Hellhound is teker egyet az eddig beton terran taktikákon, a Medivac Emergency Thruster képessége pedig garantálja a sokkal ütőképesebb és mobilabb seregek összeállítását. A Widow Mine elől pedig már senki sincs biztonságban, így mostantól igencsak vigyázni kell, hova lép az ember. Protoss vonalon a Mothership Core új fejezetet nyit a korai védelemi és támadási taktikák sorában, így pszionikus barátaink már nem csak a meccs későbbi szakaszaiban veszélyesek. A csökött protoss légierő is végre erősítést kapott a Tempest személyében, a casterek vonalát pedig az Oracle erősíti igencsak hasznos képességekkel. A zergek oldalán az újdonsült Swarm Host és Viper kapott helyett, előbbi egy ostromtörő keltető, utóbbi pedig egy légi egység, amely képességeivel igencsak érdekes helyzeteket teremthet a csatamezőn. A Mutalisk is gyorsabb és erősebb lett, így az eldobható kategóriából újra az ütőképes csoportba lépett elő, a profi játékosok nagy örömére.

A StarCraft II: Heart of the Swarm nem más, mint egy kellemes átvezető a nagy finálé előtt.Mivel a Heart of the Swarm nem egy külön játék, hanem egy kiegészítő, így a tető alatt semmi sem változott. A grafika, a hangok és minden nagyjából maradt a régi, ami azt jelenti, hogy továbbra sem optimalizáltak rajta egy jottányit sem, ami rossz hír azok számára, akik nem ruháztak be azóta egy gamer vasra. A töltési idők igen hosszúra nyúlnak, és azért néhány bug is előszeretettel tiszteletét teszi továbbra is. A 20 új küldetés (amelyek néhol kissé időhúzósra sikerültek) összességében így is sokkal rövidebbnek érződik a Wings of Liberty kampányánál.
Ezúttal sajnos kevesebb a hús a csonton, de ne várjunk többet egy egyszerű kiegészítőtől. Még mindig jobb, mintha a mára sajnálatosan elharapózott DLC-mizéria keretében kapnánk a grammra kimért tartalmat. Az új egységek és egyensúlybeli változások így is jó időre lekötik majd a multis csatázásra vágyókat, a kampány pedig – ha nem is egy Háború és béke – szolgál néhány fordulatos küldetéssel, érdekes meglepetéssel és háttérsztorival a történetre kíváncsiak számára. A StarCraft II: Heart of the Swarm nem más, mint egy kellemes átvezető a nagy finálé előtt. Addig is várok mindenkit a csatamezőn! Jó játékot!