A Sony legújabb generációs hordozható konzolját, a PlayStation Vita nem kifejezetten kényeztetik el a benne rejlő lehetőségeket kiaknázó játékokkal. A fejlesztők mintha inkább az asztali gépekre készült programjaik némiképp leegyszerűsített változatait portolnák át rá, de leginkább az egyéb applikációk terjednek rajta rohamosan. Szerencsére akad azért nem egy kivétel is, amely gondos tervezés és fejlesztés eredményeként, igazi „nagygépes” játékélményt hoz el az ember kezében is elférő masinára. Nem meglepő, hogy ezek túlnyomó többsége a platformot is gyártó japán konszern gondozásában kerül ki, mint például az Uncharted: Golden Abyss, vagy a LittleBigPlanet esetében, bár akad persze más kiadó is, aki veszi a fáradságot egy igazán tartalmas kaland elkészítésére, mint amilyennel az Assassin's Creed III: Liberation esetében is megismerkedhettem. Jelen ismertetőm alanya, a Soul Sacrifice az első tábort erősíti, amennyiben egy igényes, távol-keleti stílusú akció-szerepjáték, amely a Sony gondozásában került nemrégiben a boltok polcaira.

A program a műfaján belül igen különlegesnek mondható, több szempontból is. A története például igen rejtélyesen indul, és a későbbiekben is igen érdekes módon bontakozik ki. Karakterünk egy gonosz mágus fogságában sínylődik számos ártatlan társával együtt, amikor egy démon egy Librom nevű könyv alakjában megszólítja. Arra kéri a maga hamisítatlan stílusában, hogy olvassa el a lapjait. Ezekről az oldalakról régi idők kalandjait, küldetéseit élhetjük újra, ami által megszerezhetjük a bennük rejlő tudást és tapasztalatot, hogy végül sikeresen álljunk ki a minket bebörtönző egykori legjobb barátunkkal, a gonosz Magusarral. Átvezető filmekkel nem is nagyon találkozunk a játékban, a sztorit a könyv olvasásával ismerhetjük meg. Az egyes küldetések teljesítéséért jutalmakat, „felajánlásokat” kapunk, amelyeket összekombinálhatunk a rendelkezésünkre álló felajánlási helyek betöltésével, ami által különféle varázslatokra tehetünk szert. Ez határozza meg egyszersmind karakterünk jellegét is, aki használhat például fizikai támadásokat vagy távolsági varázslatokat is a kívánt karaktertípus szerepének betöltéséhez, hogy csak két példát említsek.

A játék másik specialitása az áldozatok rendszere és alkalmazása. Ha elpusztítunk egy lényt, akkor dönthetünk, hogy életben hagyjuk vagy feláldozzuk a lelkét. Az első esetben életerőnk növekszik, míg a másodikban varázserőnk gyarapszik valamelyest az előzőekben vázolt módon összeállított varázslatainkhoz szükséges, használat közben azonban károsodó „felajánlási helyek” helyreállítása által. A dolgot tovább bonyolítja, hogy ellenséges lények mellett társainkat is feláldozhatjuk, illetve az ő feláldozásukról is dönthetünk, ha azok valamilyen okból elesnek. Ilyenkor, ha élni hagyjuk őket, életben maradnak ugyan, de mi a rendelkezésünkre álló életerőnk felét elveszítjük. Ha pedig feláldozzuk őket, egy igen erőteljes, pusztító erejű varázslatot bocsáthatunk általa az adott pálya teljes térképére, de cserébe többet nem éleszthetjük fel őket. Ezek mellett ott van még saját testünk bizonyos darabjainak feláldozása egy-egy hatalmas erejű mágia elvégzéséhez, amit azonban a magunk kárára tudunk csak elvégezni, így az valódi áldozattal jár. Hogy csak egy példát említsek: ha feláldozzuk a bőrünket egy varázslathoz, akkor a védelmünk egyből a felére esik vissza. Ezeket a szintén karakterformáló, öncsonkító varázslatokat fekete rítusoknak hívják a játék világában. Testünk ilyetén módon való feláldozása szerencsére csak időleges, amelyet a Libromtól kapott könnyek – amelyek egyfajta fizetőeszközként szolgálnak a programban – árán visszaállíthatunk. Ezek a könnyek más dolgok megjavítására is felhasználhatók, mint például a tönkrement felajánlási helyekére, amennyiben azokat még elhasználódásuk előtt nem orvosoltuk leölt ellenfeleink lelkeinek feláldozásával. Az egyes küldetések elvégzéséért az annak során hozott döntéseinknek, illetve a kivitelezés módjának függvényében pontokat és bónuszokat kapunk, ami a szintlépés – és a specializálódás – alapja.
Mindezekből látható, hogy egy igen különleges, és nagyon jól átgondolt, habár kicsit sem egyszerű játékmechanizmussal van dolgunk a Soul Sacrifice esetében.

A program grafikája nem mondható gyengének, de kiemelkedően jónak sem. Ugyanez mondható el a hangokról és a zenékről is, bár Librom évődő, minket szuttyongató stílusát nagyon jól kidolgozta az őt megszemélyesítő szinkronszínész. Az irányítás kiaknázza a masinában rejlő lehetőségeket, így például a gombok mellett az érintőképernyőt is alkalmazzuk rendszeresen.
Kooperatív többjátékos mód is bekerült a programba, amit akár online, akár ad hoc módon is kiaknázhatunk a Near funkció segítségével. Ezek a pályák ugyanakkor nem a teljes játékra, annak csupán bizonyos részére korlátozódnak.
A történet világa nyitottnak mondható ugyan, az egyes pályák valahogy mégis nagyon ismerősek, ami ugyancsak igaz az őket benépesítő különféle dögökre is. Ez volt számomra a program egyik legnagyobb hiányossága, amelyet némi vezérlési nehézség és ostoba kamerakezelés is fokozott, bár szerencsére csak időnként. Mindentől függetlenül nem sikerült rosszul a program, annak különleges szabályrendszere és játékmechanizmusai pedig kifejezetten érdekessé teszik azt.

Nem állítanám, hogy a Soul Sacrifice lenne a PlayStation Vita legnagyobb eddigi dobása, és nem is javasolnám senkinek, hogy kifejezetten emiatt a játék miatt vegyen egy ilyen konzolt. Mindazonáltal azt bátran ki merem jelenteni, hogy a program mindenképpen a nevezett gépre eddig megjelent játékok jobbik hányadát erősíti, ami a stílusán belül is kuriózumnak mondható megoldásaival, és bő 20 órás játékidejével tartalmas szórakozást nyújthat a műfaj szerelmeseinek.