GRID 2

Érdekes egy állatfajta az autósjáték-rajongó, főleg, ha az egyik stílus elkötelezettje. Talán sehol máshol nincsenek olyan vérre menő viták, mint amikor egy-egy új megjelenés kapcsán előkerül az „arcade vagy szimulátor” kérdéskör. Talán sokszor elfelejtődik ilyenkor, hogy egyrészt semmi sem egyértelműen fekete vagy fehér, másrészt pedig egy videojáték elsődleges feladata mégiscsak az, hogy hosszútávon szórakoztasson és kellő kihívást nyújtson, emiatt a fejlesztők kompromisszumokat kénytelenek hozni egyik vagy másik zsáner javára. Az 5 éves Race Driver: GRID is ilyen „arany középút” volt a szimuláció és a könnyed szórakozás (=arcade) között, most pedig kiderül, vajon az utódnak sikerül-e felérnie a nagy elődhöz.

Legelső versenyünk során egy Ford Mustang Mach I kormányát tekerjük: azaz egy olyan autóét, amelynek nagy, erős motorja van, viszont kanyarodni nem tud, mert a futómű kocsonyatartalma meglehetősen magas. Megértem, kanyargós út mindössze három helyen van az USÁ-ban: a Sziklás-, az Appalache-, és a Cascade-hegységben. Biztos vagyok benne, hogy sokakat elrettentett ez az amerikai nyitány, de megéri küzdeni, nem is olyan sokára ugyanis lehetőségünk lesz normális (=van úttartása) autóhoz jutnunk. Onnantól pedig miénk a világ!
Amit akár szó szerint is vehetünk, hiszen a GRID 2-nek története is van. Nem kell persze valami komoly dologra számítani (még olyan szintűre sem, mint ami a Need for Speed: The Runban volt): adott egy kissé csapágyas manus (Patrick Callahan), aki kitalálja, hogy márpedig ő autóversenyes világbajnoki sorozatot akar rendezni, és mi leszünk az ő kis „titkos” kedvence, akivel promótálni fogja ezt. Hát ez sem az évszázad sztorija... A 2006-os TOCA Race Driver 3-ban ennél épületesebb történetet kaptunk és az átvezető videók is személyesebbé tették a dolgot, míg itt csak két elfuserált ESPN-kommentátort láthatunk néha, illetve egyéb, hangulatosnak szánt, de kissé semmitmondó filmecskék mutatják, hogy növekszik a népszerűségünk.

Akkor tehát arcade vagy szimulátor? Nos, ez egy érdekes kérdés annak tükrében, milyen kontrollerrel ülünk le játszani. Vettem a fáradságot és igyekeztem kellő időt eltölteni mindhárom irányítási móddal. A billentyűzetes vezérlés nem lett olyan rossz, de nem az igazi: kicsit túl sokat kell gépészkedni vele. A gamepades irányítás kifejezetten kézreálló és kellemes, míg kormánnyal meglepően autószerű élményben van részünk. A menüben nem lehet állítani a segítségeket, de nekem az az érzésem, hogy a program az épp használt vezérlő függvényében állítgatja a kipörgés- és blokkolásgátlót – ami meglehetősen logikusnak tűnik, hiszen aki kormánnyal játszik, valószínűleg nagyobb realizmust szeretne, mint aki gamepaddel tolja. Ettől függetlenül nem mondanám szimulátornak a GRID 2-t: érzésre valahol az előző rész és a DiRT 3 közé lőném be. Az autók közötti különbségek érezhetőek, de nem fogunk beállításokkal piszmogni. Az egyes futamok hossza is inkább a változatosságról, semmint a kitartásról szól – ami egyben azt is jelenti, nem nagyon tudunk a versenyek során taktikázni. Az MI pedig olyan se hús, se hal: teszi a dolgát, nem nagyon sínautózik, még hibázni is tud, de kissé sótlan (és közepes fokozaton is relatíve könnyen verhető). Ami pedig a kimaradt műszerfalas nézetet illeti, az a furcsa helyzet állt elő, hogy egyrészt nagyon sajnálom, hogy kihagyták, másrészt viszont nem bánom annyira. Hadd oldjam fel ezt a paradoxont: az első GRIDben tökéletesen használható belső nézet van, eszembe se jutott másként vezetni. Aztán valahol a DiRT 2, DiRT 3 tájékán eléggé mélynövésűre sikeredett virtuális másunk, és pont a műszerfaltól nem lehetett rendesen kilátni. Ezek után én nem csodálom, ha sokan elkapcsoltak arról a nézetről, és született meg a blőd döntés, hogy emiatt nincs ilyen nézet... Kedves Codemasters, ha egy funkciót elbaltáztok, azt nem kivenni kell, hanem kijavítani!

Kétféle versenyszámot nem nagyon láthattunk eddig.Az elérhető játékmódok tekintetében nagy meglepetésre nem kell számítani, elvégre mi másról szólhatna egy autóverseny, mint hogy legyünk a leggyorsabbak, elsők, jussunk a legmesszebb, és persze a kötelező drift. Két versenyszámot azért kiemelnék, mert ilyet nem nagyon láthattunk eddig. Az egyik az Overtake, ahol relatíve lassú pickupokat kell megelőznünk úgy, hogy nem érünk se hozzájuk, se a falhoz, és az esetleges riválisunkhoz sem. Minden előzésért 100-zal emelkedik a következőért járó pontszám, ami csökken pár másodperc elteltével, illetve nullázódik kocc esetén. A másik a LiveRoutes, amikor dinamikusan változik a pálya vonalvezetése. Azt ugyebár eddig is tudtuk, hogy a Codemasters autós játékaiban (az F1 sorozat kivételével) gyakorlatilag egy terepasztalon variálnak pár útvonalat – ebben a játékmódban tulajdonképpen erre játszanak rá. Ráadásul a minitérképünk sem használható ilyenkor, tehát nem árt észnél lenni. Az autóválasztékra nem lehet panaszunk: mintegy 50 gépállat közül válogathatunk a Ford Focus ST-től kezdve a Bugatti Veyronig, amiket a 14 helyszín kb. 80 vonalvezetésén hajkurászhatunk.

A többjátékos mód szerintem kezd felnőni a Battlefield vagy a Call of Duty szintjére – persze nem az osztott képernyős módra gondoltam (ami némiképp zavarba ejtő módon az egyjátékos részben érhető el). Ugyebár a többiek ellen eddig is tudtunk versenyezni bármelyik autós játékban. Az XP-gyűjtögetés, és az így (valamint a futamokon elért helyezésünkért kapott pénzből) megvásárolhatóvá váló autók sem számítanak olyan nagy durranásnak, de ez azért már nem annyira elterjedt. Természetesen a rengeteg sablon és matrica alapján az összes járgányunkat is egyedivé tehetjük – még ez sem olyan ritka. Még különféle upgrade-ekkel is felszerelhetjük személygépkocsijainkat, amelyek így akár kategóriát is léphetnek, de ez sem akkora nagy extra. A RaceNet adott volt már a korábbi Codemasters versenyjátékokból, és igazából a Need for Speed sorozat Autologjára érkezett válaszként. A Racing Studios gondolt egy merészet, és bevezette a riválisok rendszert: minden héten pénteken két véletlenszerűen kisorsolt ellenfelet kapunk (akik mellé még maximum négy barátunkat felvehetjük kézzel), és ellenük is versenyzünk két módon is. Egyrészt adott a „ki tud több XP-t harácsolni egy hét alatt?” versenyhelyzet, másrészt olyan féltucatnyi pályán kapunk különféle kihívásokat, és az itt elért eredményeinkkel is vetélkedünk. Tudom, ha szigorúan vesszük, akkor az Autolog is tudott hasonlót, de ott csak a barátlistánkon lévőket jelenítette meg a rendszer és csak az eredményeink egymás orra alá dörgölésére volt igazából való. Minden játékost értékel a rendszer, mennyire használja bulldózernek a kocsiját, így az első pár szint után hasonló mentalitású versenyzőkkel(?) kerül össze az egyszeri fotelpilóta. Csakhogy azok közül is aránylag sokan képesek sportszerűtlenül viselkedni, akik angyali fehérek vagy kevésbé angyali zöldek. Érdekes módon a Touge versenyeknél a játék képes diszkvalifikálni a durva játékosokat, máshol viszont szabad a roncsderbi... Talán egy kapcsoló nem ártott volna, amivel szabályozhatnánk, mennyire tűrjük a keménykedést. Viszont ha normális a társaság, remek móka a GRID 2, és akárcsak az ezen bekezdés elején említett illusztris FPS-ek, ez is hosszú időre le fogja kötni az embert, mire kimaxolja magát (jut eszembe, a karrier sem mondható rövidnek a maga kb. 20 órás hosszával). Az autofóbiásoknak sem kell aggódniuk: a már megszokott YouTube-integráció mellett van Facebook és Twitter is (de sajnos a 30 másodperces limit is megvan még, valamint a játékból feltöltött videó minősége sem valami fényes).

A GRID 2 a jól bevált EGO motor továbbreszelt változatát használja.Ami pedig a külcsínt illeti, a játék a jól bevált EGO motor továbbreszelt változatát használja. Nincs is ezzel semmi baj, a látvány határozottan nem rossz, sőt... Csak az a bizonyos dolog hiányzik belőle, amit angolszász területeken „wow factor”-nak hívnak. A közönség viszont kissé „meh”: az én ízlésemnek kissé poligonszegények szegénykék – bár tegyük hozzá, ez maximum a visszajátszásoknál lehet zavaró bizonyos kameraállásoknál. A hangokra ugyanígy nem lehet sok panaszom, sőt! Az alagutakban a rádiónk rosszabbul szól, ha épp a menedzserünk szózatot intéz hozzánk, az egyes pályákon pedig a hangosbeszélőből a helyi nyelven karattyolnak. Viszont ha már a menedzserünk szóba került: én nagyra értékelem, hogy segíteni akar, de néha nagy kedvem lett volna neki olyan Kimi módra beszólni neki (illetve most Kanadában már Hami is csatlakozott a klubhoz :D).

A GRID 2 tehát egy rendkívül tartalmas és – ha a helyén kezeljük – élvezetes játék lett. Hogy jobb lett-e, mint az elődje? Ez talán már nem olyan egyértelmű, hiszen sokak úgy érezhetik, hogy a vezetési modell terén visszalépés történt. Szerintem nem, csak más lett. A multi pedig simán hozza azt, amit más műfajokban megszokhattunk. Mindenképpen ajánlott vétel!