26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Interjú

Végzetúr

Interjú Tihor Miklóssal, a magyar szerepjáték-kultúra egyik ősatyjával.

Írta: Sityi 1 hozzászólás

Amikor én még gimnazista voltam (ezelőtt mintegy húsz éve), a szerepjátékok erősen rétegszórakozásnak számítottak, ugyanakkor a papír-ceruza-szabálykönyv alapú változatoknak (amelyekből a számítógépes játékok fejlődtek ki) elég nagy sikerük volt az érdeklődők körében. Az egyik legelső, ha nem A legelső, postai levelezésen alapuló MMO a Túlélők Földje volt, amit Tihor Miklós fejlesztett. Ami döbbenetes: ez még mindig fut, persze most már email alapon, plusz számos – szakmai műszóval élve – spinoff is készült hozzá, ezek egyike a Végzetúr (személyes megjegyzés: anno nagyon bírtam a Hatalom Kártyáit is). Egy rendezvényen sikerült összefutnunk Miklóssal, a találkozót pedig kicsivel később egy interjú követte, így egy legendát volt alkalmam faggatni.

Végzetúr

Mennyire szoros a kapcsolat a Végzetúr, a Túlélők Földje és a Hatalom Kártyái világában, visszaköszönnek a különböző játékok szereplői, helyszínei a másikban, vagy csak az alap a közös?
Játékaink története között szoros összefüggés van. Az első játékunk a Túlélők Földje volt. A történet itt röviden annyi, hogy egy őrült varázsló istenné akar válni, ezért olyan energiákat szabadít el, amelyek elpusztítják a teljes világot. Csak egy félsziget marad érintetlenül, itt indulnak a felégetett világból elmenekülő karakterek. A Hatalom Kártyáihoz a teljes háttértörténetet, a szörnyeket, a szereplőket, a varázslatokat a Túlélők Földje játék adta.
Második játékunk, az Ősök Városa a Túlélők Földjének távoli jövőjében játszódott. A világégés után a világ újjáépült, helyreállt a rend. Ezer évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az újabb katasztrófa bekövetkezzen, a világot egy irtózatos hatalmú, távoli faj, az Ellenség igázza le. Az invázió elől elmenekülő alakváltók egy hegy mélyén rejtőznek el, és harcolnak a túlélésért, és végső soron azért, hogy elég erősek legyenek a Felszín visszahódításához. Ők a galetkik. Az Ősök Városa most reneszánszát éli, hiszen ez egy komplett végigjátszható játék az első szinttől egészen odáig, hogy a játékosok az Ellenséggel megküzdenek.

A Végzetúr a történet következő fejezete: a galetkik legyőzték és elpusztították az Ellenséget. Visszahódították a Felszínt, a bolygó teljhatalmú uraivá váltak. Az újjáépítést azonban akadályozza az egymás közt folyó hatalmi harc és a nem várt események.
A Mágia Mesterei az előzményeket dolgozza fel: a virágzó fantasy birodalomra árnyékot vet a jóslat, hogy egy őrült mágus fel akarja égetni a világot. A játékosok fő küldetése, hogy erről további információkat szerezzenek, és ezt megakadályozzák.
A Hatalom Kártyái végig követte az eseményeket, Ősök Városás és Végzeturas szereplők, szörnyek és egyéb lapok is jelentek meg hozzá.
Emellett több regény is jelent meg a fenti játékokhoz.

Végzetúr

Majdnem öt éve indult el az első világ, hogyan értékeled az eddigi eredményeket, mekkora népszerűségre tett szert a játék? Mennyire kitartó a „kemény mag”?
A böngészős játékok kiadóinak stratégiája manapság az, hogy sok egyszerű játékot kell piacra dobni, amelyeket ha megun valaki, játszik a másikkal. Mi mindig inkább annak voltunk hívei, hogy egy játékot nagyon sokáig lehessen játszani, mindig legyenek célok. A Végzeturat induláskor nagyon tudományosan terveztem meg, három évre előre kidolgoztam a teljes fejlődési láncot. Persze időközben a játék saját életre kelt, és az Öszvér többször sem hagyta, hogy Hari Sheldon érvényesüljön. :-)
Nagyon sokan játszanak a kezdetek óta. Magyarországon nagyon sok játékos ismer minket, jó hírünk van, a játékainkban megbíznak a játékosok. Mi pedig próbálunk fejlődni, igyekszünk a fejlesztésbe a játékosokat is bevonni, az egyetlen cél, hogy mindenki sokáig élvezni tudja a játékot, és amikor egyszer abbahagyja, akkor is jó élményei maradjanak, és kipróbálja a következő játékunkat is.

Elképesztő ütemben bővül az okostelefonok és tabletek piaca, gondoltatok már rá, hogy ezeket is megcélozzátok a Végzetúrral?
A Végzetúr PHP/HTML alapú ezért simán lehet vele okostelefonról is játszani. Lehetne mondjuk egy kifejezetten okostelefonra készített vezérlőrendszert készíteni, hogy még kényelmesebb legyen, ezt már régóta tervezzük, de sajnos nem volt még kapacitásunk rá. (Pedig talán nem ártana – ugyan a weboldal bejön mobil böngészőkön is, de érezhetően nem ilyen alacsony felbontásra és érintőképernyős vezérlésre lett optimalizálva sajnos. – SityiSXT)

Végzetúr

Szerepel-e a tervek között nemzetközi bővítés, például angol nyelvű verzió?
Ez már meg is valósult, 2009. óta fut a játék nemzetközi verziója a www.doomlord.net címen. Sőt, azóta a játékot kiadtuk már szlovákul, oroszul és franciául is. Nemzetközi piacon nehezebb érvényesülni, ott nincs meg a sok év alatt felépített hűséges játékosbázis, nagyon nagy a verseny és költséges a reklám. De azért igyekszünk bővülni. (Kollégáimnak ajánlottam már, eddig csak pozitív visszajelzéseket hallottam azoktól, akik kipróbálták – SityiSXT)

Mit tartotok a Végzetúr legfőbb erényének, mi az, amiben más a többi hasonló online játéknál? Valami titkotok csak van, ha már ennyi éve működik. ;-)
Nincs itt olyan titok, mint a bölcsek köve, inkább több apró dolog:

  1. A 20 éves játékfejlesztési tapasztalat, és hogy mi is imádunk játszani, tudjuk mitől jó egy játék.
  2. A játékot folyamatosan fejlesztjük, mindig vannak benne új dolgok, hogy nehezebb legyen megunni.
  3. Maximálisan odafigyelünk a játékosok igényeire. Néha nehéz mindenkinek a kívánságát teljesíteni, néha nem is sikerül. De azért megteszünk mindent, hiszen a játék értük van.

Végzetúr

Eddig az interjú, lássuk röviden magát a játékot! Nem kell hozzá más, csak egy böngésző, és egy gyors regisztráció után fejest is ugorhatunk a kalandokba. Az tény, hogy nem a reflexeinken fog múlni a sikerünk és első körben talán unalmasnak tűnhet a „sima” kattintgatás, de aki képes a rendszer mélyére nézni, látni fogja, hogy egy egyszerűen megoldott, ugyanakkor komplex játékmechanikával rendelkező szabadidőgyilkost tisztelhetünk a Végzetúrban. Ami talán még szebb az egészben, hogy igazából nem nagyon vagyunk időhöz kötve vele: ha csak 10 percünk van, akkor is kellemes élmény vele játszani, de persze óráig is kalandozhatunk. Részletes ismertetőt viszont szándékosan nem szeretnék írni: a Végzetúr egyik erőssége a felfedezés öröme. Szóval irány új lapot nyitni a PlayDome mellett és beírni: www.vegzetur.hu.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Végzetúr
  • Végzetúr
  • Végzetúr
Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

TheONE
TheONE [1]
Üdv. Csak egy észrevételem volna!

"Maximálisan odafigyelünk a játékosok igényeire. Néha nehéz mindenkinek a kívánságát teljesíteni, néha nem is sikerül. De azért megteszünk mindent, hiszen a játék értük van." ?!

Ez ami egyáltalán nem fedi a valóságot! Pár ismerősöm már abba hagyta a játékot Dikó István "játék vezető úr" bunkó-pökhendi-lekezelő viselkedése miatt. Velem is eljátszotta már. Nem is játszok annyit.. nem, hogy majd az ő zsebét tömjem pénzel őskő miatt. Persze kivételek is vannak Miklós és Barathy kedves.

További szép napot.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)