2005-ben robbant be a köztudatba John Scalzi, akit az utóbbi évtized egyik legtehetségesebb sci-fi írójának kiáltott ki a szakma. Ekkor jelent meg a Vének háborúja című regénye, amelyben egy merőben új univerzumot álmodott meg. Itt az emberiség számtalan idegen fajjal osztozik a világűrön, és állandó harcban van az egyes bolygók kolonizációjáért. A második regényre sem kellett sokat várni, hiszen a Szellem hadtest már 2006-ban megjelent, és ugyanennek az univerzumnak egy másik oldalát mutatta be. Az első kötetből megismert katonák után ezúttal a különlegesek köteléke került a középpontba, akik egy áruló nyomai után kutatnak. Hazánkban idén nyáron jelent meg a történet harmadik felvonása, a 2007-es Utolsó gyarmat. Ebben az első két kötetből megismert főszereplők térnek vissza, ám meglepő módon egy egészen más közegben játszódnak az események.
John Perry és Jane Sagan, az első két regény főszereplői térnek vissza ismét. Perry a Gyarmati Véderő kötelékében szolgált, 75 éves korában sorozták be, új, feljavított testet kapott, és éveken át szolgálta az emberiséget. Sagan ezzel szemben mindössze tinédzsernek számít, hiszen ő Különleges. Őket az ember és számos idegen faj DNS-ének kombinálásával hozzák létre és az első pillanattól fogva saját személyiséggel rendelkeznek. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy Perry 75 évesen került egy huszonéves testbe, míg Sagan eleve huszonévesen született meg. A második regény végén ők ketten (azt nem árulom el, hogy miért, inkább olvassátok el a könyveket) összekötik életüket és Zoë-val, örökbefogadott lányukkal egy békés gyarmatra költöznek.
Itt veszi kezdetét a harmadik kötet. Perry, Sagan és lányuk csendes életet élnek egy nyugodt kolóniában, ahol a rendfenntartó erőket képviselik. Jól mutatja a hely szellemét, hogy a rendfenntartáshoz ők ketten is bőven elegendőek, hiszen a legnagyobb gondot egy állandóan civakodó testvérpár („a kecskéd átjött az én földemre legelni, ezért a teje az enyém...”) jelenti. Ám az idillnek egy régi ismerős, Ribicky tábornok felbukkanása vet véget, aki különös ajánlattal áll eléjük. Az emberiség egy újabb bolygót kíván gyarmatosítani, és azt szeretnék, ha Perry és Sagan töltenék be a kolónia kormányzói posztját. Ez idáig még rendben is lenne, csakhogy hamar kiderül, a dolog hátterében nagyon sötét és csavaros események húzódnak.
Nehéz lenne anélkül tovább mesélni a történetről, hogy ne lőnék le nagyon fontos poénokat vele kapcsolatban. Elég legyen annyi, hogy hőseink elfogadják az ajánlatot, de már az indulás előtt érződik, hogy valami nagyon nincs rendben a kolónia körül. Kiderül ugyanis, hogy az univerzumot benépesítő fajok közül néhány száz megalapította a Konklávét, amely minden tag és nem tag faj számára végérvényesen (és persze önkényesen) betiltotta a gyarmatosítást, az ellenszegülést pedig súlyos megtorlás követi (vagyis az alapított új gyarmat lemészárlása). A Gyarmati Szövetség (vagyis ugye az emberiség) persze fittyet hány erre a tilalomra, így Perryék kolóniája már a megszületése előtt halálra van ítélve.
Scalzi új regénye tehát tulajdonképpen egyetlen bolygón játszódik, ami az előző történetekhez képest egészen szűk térnek érződik. Korábban keresztülszeltük az univerzumot, számtalan bolygót és fajt ismerhettünk meg, míg most egy alig párezer fős kolónia zökkenőktől nem mentes indulásának lehetünk szemtanúi. No persze azt gyorsan le kell szögeznem, hogy ez cseppet sem unalmas, sőt. Scalzi a rá jellemző alapossággal és hitelességgel írja le, miként is képzeli egy új bolygó gyarmatosításának folyamatát. Először ugyanis egy néhány ezer fős telepescsoport érkezik, akiknek nincs más feladata, mint néhány év leforgása alatt előkészítsék a terepet a második hullámnak. Ők már néhány tízezren vannak, akik szintén a következő hullámhoz készülnek elő, és így tovább. Persze a Roanoke (vagyis Perryék gyarmata) élete nem csak játék és mese. Nem elég, hogy a frissen alapított kormányon belül is állandó a széthúzás és az ellentét, kiderül, hogy a bolygó nem is olyan elhagyatott, nem csak primitív állatok lakják. Így Perryéknek számtalan helyi veszéllyel is meg kell birkóznia, miközben a Konklávé árnyéka végig rájuk vetül.
Az utolsó gyarmattal Scalzi láthatóan lezárni kívánta ezt az univerzumot, vagy legalábbis a trilógiát. A történet befejezése is erősen ezt sugallja, ám szerencsére az azóta eltelt hat év rácáfolt erre. 2008-ban jelent meg a Zoe's Tale, míg idén a The Human Division, amelyek szintén ebben az univerzumban játszódnak. Remélhetőleg e két kötet is hasonlóan színvonalas fordítást kap, mint az első három (A Zoë története november közepén jelenik meg itthon). Itt érdemes megjegyezni, hogy Scalzi megírta a The Sagan Diaryt is, amely a második és harmadik kötet közötti időszakot meséli el.
