A point-and-click kalandjátékstílus gyakran társul a retro-feelinggel, aminek több oka is van. Egyrészt az egyszerűbb grafikát egyszerűbb – „költséghatékonyabb” – megcsinálni, másrészt jobban felidézik azt az időszakot, amikor az efféle játékok sokkal nagyobb számban jelentek meg a piacon. A „régi motorosokban” kellemes, nosztalgikus érzéseket kelthetnek az olyan játékok, mint például a Primordia, amelyet nemrégiben volt szerencsém tesztelni, de talán a fiatalabb korosztály érdeklődését is felkeltheti a stílus iránt egy-egy olyan darab, amely úgy is néz ki, ahogy egy játéknak manapság ki kell néznie.

A Memoria a főleg kalandjátékairól ismert, német Daedelic Entertainment fejlesztése, és a népszerű The Dark Eye szerepjáték világában játszódik, Aventuriában. Két főhőst irányíthatunk, Sadja hercegnőt, aki azon munkálkodik, hogy valami nagyobb horderejű tettel örökre beírja a nevét a történelembe, és Geront, akit csak úgy egyszerűen a „madarászként” emlegetnek, mert kedvenc hollójától semmilyen körülmények között nem válik meg, azt mindenhová magával viszi. Mintegy mellesleg a fent említett holló Nuri, Geron kedvese, aki eredetileg egy tündér volt – hősünk egyetlen célja, hogy őt visszaváltoztassa, még mielőtt elveszítené minden tündéri erejét és emlékeit. A két irányítható karakternek első pillantásra semmi köze egymáshoz, olyannyira, hogy több száz év választja el őket egymástól. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy a történetből aztán szépen lassan kibontakozik a reláció. A sztorira alapvetően nem lehet panasz, néhol kicsit talán túl erősre is sikeredett a „történet sodrása”, elég sokat kell olvasni, mondhatni elhalad mellettünk a sztori, beleszólnánk a dolgokba, de nem lehet.

A játék irányítását egy-két kellemes újítással könnyítették meg. Az „összképet” nem zavarja semmi, nem foglalja el a fél képernyőt az inventory és egyéb kezelőszervek. Ha szükségünk van valamire, a kurzorral az alsó részen előhúzhatjuk, de még csak ezt sem kell megtennünk minden esetben, mert hőseink képességeit és az inventory néhány elemét az egérgörgővel végigpörgethetjük. Tehát maga az irányítás kellemes, ám a feladványok néha kemény fejtörést tudnak okozni. A problémák nagy része ugyan megoldható, de vannak, ahol a teljesen logikus lehetőségek helyett valami nyakatekertebbet kell alkalmaznunk, vagy bizonyos, egy probléma megoldásához szükséges, de egymástól független dolgokat csak adott sorrendben tudunk végrehajtani, és esetleg később már nem gondolunk rá, hogy ismét megpróbáljuk, ami egyszer nem sikerült. Vannak tisztán csak próbálgatós feladatok, és voltak, amelyeken csak netes-fórumos kutakodás után tudtam túljutni.

A Memoria világa igazán hangulatos, amelyet a szemet gyönyörködtetően kidolgozott grafika remekül jelenít meg. A 3D-s karakterek észrevétlenül olvadnak bele a 2D-s, animált elemekből álló, festett környezetbe, a hátterek pedig változatosak és igen aprólékosak. A hangokat már nem tudom ennyire dicsérni, de örvendetes, hogy minden szereplő megszólal, nem csak feliratokat olvashatunk a párbeszédek során – még ha az angol nyelvű szinkron kissé lélektelenre is sikerült. Szerencsére ez utóbbi nem kimondottan zavaró, de azért észrevehető. Az aláfestő zene viszont kifogástalan.

Összességében a Memoria egy jól sikerült kalandjáték. Nem nevezném kötelező darabnak, de a kalandjátékok kedvelői nem fogják megbánni a kipróbálását. A történet magával ragadja az embert, aztán egy-egy bosszantóbb feladvány zökkenti vissza a valóságba, de két ilyen között remekül szórakozhatunk a játékkal.