A Spongyabob minden kétséget kizáróan az elmúlt évtized egyik legsikeresebb és legismertebb rajzfilmsorozata. Elmebeteg karaktereivel, WTF kategóriás logikájával és történeteivel sikeresen belopta magát egyes nézők szívébe – mások pedig váltig állítják, hogy a készítők intravénásan adagolt acid hatása alatt dolgoznak, és egyetlen fárasztó epizód megtekintése során üvölteni lehet az agysejtek pusztulásának intenzitásától. Ebbe a vitába most nem mennék bele, ami nekünk fontos, hogy pár hete megjelent gyermeki ártatlanságú tengeri szivacsunk legújabb digitális kalandja, én pedig tipikus „mit veszíthetek” alapon belevágtam a tesztelésébe.
Egy hadihajó véletlenül több tonna elektronikus és nukleáris felszerelést dob a tengerbe, amelyek sajnos pont Plankton főhadiszállása, a Veszélyes Vödör mellett landolnak. A gonosz egysejtű él a lehetőséggel, és hatalmas exopáncélokból álló robotsereget épít, amelynek segítségével végre játszi könnyedséggel emeli ki a herkentyűburger titkos összetevőjét tartalmazó széfet a Rozsdás Rákollóból – szerencsére Rák úr a széfet nyitó kulcsokat jól elrejtette Bikinifenék három különböző pontján. Spongyabobon, Patricken, Szandin, Tunyacsápon és Rák úron múlik (mind az öt karakter választható a Wii U ötfős coop módja miatt, PlayStation 3-on természetesen egyszerre csak maximum négy), hogy megelőzzék a Plankton családtagjai segítségével üzemeltetett sereget a kulcsok megszerzésében.
A tesztpéldány megérkezését megelőzően egy középkategóriás, viszonylag szórakoztató adaptációban bíztam (nagyjából olyasmiben, mint a tavalyi Family Guy), a játék viszont reményeimet a betöltést követően szép lassan porig rombolta. A menüben és az új játék indításánál rögtön feltűnt, hogy nincs online multi, a mentés pedig kissé ódivatú megoldásként csak a 15-20 perces pályák végén lehetséges. Majd jött az első átvezető video. A játék grafikailag valahogy úgy fest, mintha PlayStation 2-n próbált volna valaki olcsó plasztikfigurákat modellezni, a szinkronhangok meglehetősen idegesítőek, a karakterek pedig poénosnak szánt, ám valójában a humor minden formájától pokoli távolságban álló mondatokat ismételgetnek.
Ezt követően szinte rettegtem a konkrét játékmenettől, ami viszont meglepő módon nem volt botrányosan rossz – sajnos jó okkal. A Ratchet and Clank utalás nem véletlen a cikk elején, ugyanis ha hozzám hasonlóan játszottál az All 4 One című, két éve megjelent epizóddal, nagyon durva déjà vu hatásban lesz részed, miközben az ingerszegény, fix kameraállású pályákon csépeled Plankton robotjait. Szinte ugyanaz az irányítás, ugyanúgy checkpointoknál lehet különböző, elvont fegyvereket vásárolni és tuningolni. A szereplők között a pályák elején válthatunk, bár nem ajánlott, mert mindegyikük egyénileg fejleszthető (annak ellenére, hogy az arzenáljuk és a mozdulataik teljes mértékben megegyeznek). A csatatér bizonyos részei leszakadnak, ha túl sokáig tartózkodunk rajtuk, ha összehangoljuk fegyvereink tüzelését, azzal gyorsabban és hatékonyabban tudunk irtani (bár manuális célpontválasztásra még nem találtam módot), az ellenfelekből, és szétvert tereptárgyakból pedig aranyszínű csavarokat kapunk (sprocketek), amelyek a játék fizetőeszközeként szolgálnak. Nem is déjà vu-vel van dolgunk, ilyen szintű hasonlóság legfeljebb akkor lenne elfogadható, ha ez nem különálló játék lenne, hanem a Ratchetes kaland DLC-je (minősége alapján inkább ingyenes modja).
A monoton lövöldözést néha feldobják szinte irányíthatatlan örvényzuhanós jelenetek, amelyek során akadályokat kell kerülgetni és sprocketeket gyűjteni, valamint egy kaptafára épülő főellenfél-csaták, amelyekben a Plankton család bepáncélozott tagjaival küzdünk a hatalmas kulcsokért. A slusszpoén az, hogy a monotonitás és a minden eredetiséget mellőző játékmenet ellenére a játék végigjátszása nagyjából három órába kerül, az első óra végére pedig már megnyitottam az összes fegyvert és a trófeák 30%-át is feloldottam.
Nem hinném, hogy tovább kellene halogatnom a véleményalkotást: az új Spongyabob játék, bár nem egetverően rossz, de unalmas, rövid, nevetségesen könnyű, ronda, és a teljes koncepciót egy sokkal sikeresebb játéksorozat fényévekkel jobb részétől lopta. Nem tudom, mikor lesz dolgom ismét a vigyori szivaccsal – de remélem, a következő találkozásunkra jobban összekapja magát.
