26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

The Mighty Quest for Epic Loot nyílt béta

Megnéztük, mi változott a fél évvel ezelőtti állapothoz képest.

Írta: Zoo_Lee 1 hozzászólás

Nagyjából fél év telt el, mióta utoljára kiemelt figyelmet szenteltem a Ubisoft sikervárományos hack-and-slash RPG csodájának (paródiájának), amely a béta fázisban levő programoknál néha azt eredményezi, hogy a bejelentkezést követően szinte teljesen más élmény fogad minket, mint legutóbb – a The Mighty Quest for Epic Loot sem hazudtolta meg magát ilyen téren, amikor sokakhoz hasonlóan beléptem a nyílt bétába.

The Mighty Quest for Epic Loot nyílt béta

Nézzük át, mi is változott zárt bétás karakterem törlésén kívül (béke bájtjaira), amióta nyáron bemutattam nektek a programot. Egyrészt elérhetővé vált az összes ígért kaszt (a lovag, íjász és a mágus mindenkinek, a női szökevény viszont egyelőre csak az alapítói pakkok tulajdonosait illeti). Kissé átalakították a játékon belüli gazdaságot, csökkentek az árak és eltávolodtak a Facebook-jellegű termelős-aratós, fél napig építős mechanikáktól. Kastélyunkon belül megszűntek a korlátozási zónák, amelyek meghatározták, hogy egymás közelébe hány szörnyet és csapdát tehetünk, a lerakott csapdák pedig már nem csak minket, hanem a közelükbe merészkedő óvatlan szörnyeket is sebzik, amik emiatt igyekeznek elkerülni azokat. A kastélyokra valós pénzért megvásárolható témákat húzhatunk, amelyek gótikus kísértetkastéllyá, hófödte várrommá vagy lávába burkolt erőddé változtathatják opulenciai birtokunkat, nem kis változatosságot csempészve a korábban meglehetősen egyhangú helyszínekre. Természetesen a bétafázisok során több új csapdát, főellenfelet és lényt is kaptunk.

The Mighty Quest for Epic Loot nyílt béta

A fénypontot számomra azonban nem ezek a bővítések jelentették, hanem a sokkal kiegyensúlyozottabb játékmenet. A karakterek között közel sincsenek akkora egyensúlybeli különbségek, mint a nyári tesztelés során, amikor a lovagok még aránytalanul erősebbek voltak társaikhoz képest, és a fizetős és ingyenes játékosok között sincsenek egetverő eltérések, ugyanis ha egy kellően erős játékost támadunk meg, a kastélyából akár brutális ultraritka tárgyakat is lootolhatunk. A kastélyok ostroma során bekerült egy új feladat, a kincseskamra kinyitása előtt ugyanis immár nemcsak az azt őrző lényeket kell levernünk, de meg kell semmisítenünk a kastélyban található bányákat is, a védő játékos így ezek megfelelő elrejtésével nem kis taktikai előnyre tehet szert.

The Mighty Quest for Epic Loot nyílt béta

A fentiek alapján viszont sokakban felvetődhetett egy kérdés: oké, akkor most már bányákat is kell rombolnunk, a csapdák és lények számát pedig bár megszabja a kastélyszív, az ellenséges játékos akár mindet lepakolhatja egyetlen kikerülhetetlen terembe... – hol van itt a fair play? És itt jön a kedvenc játékegyensúlybeli újításom, a nyári próbakör során ugyanis számomra is folyton problémát jelentett, hogy könnyen lehetett leküzdhetetlen ellenfél-kombinációkat összerakni, vagy a kapott idő nevetségesen rövid volt ahhoz, hogy eljussunk a kincseskamrához, a készítők pedig egy kézenfekvő huszárvágással oldották meg ezt a gondot. Mielőtt a kastélyon végzett módosítások és védelmi rendszerek életbe lépnének, az azt készítő játékosnak próbakört kell futnia, és ki kell rabolnia saját birtokát a kastély szintjére legyengített karakterével. Ráadásul nem is akárhogy, ugyanis a szörnyek, akiket kikerül/életben hagy, később nem fognak küzdeni a támadó játékosok ellen (elalszanak az ostromok során), az idő pedig, amely alatt bevette a saját várát, később megdöntendő limitként szolgál a támadóknak, amelynek lejártáig el kell jutniuk a kastélyszívhez, hogy a támadás sikeres legyen. Lehet tehát egymással kiszúrni, epikus, őrült kombinációkat összerakni, a kastélyok mégis végre egytől egyig garantáltan leküzdhetőek.

The Mighty Quest for Epic Loot nyílt béta

A sokkal kiegyensúlyozottabb játékmenet, a változatosabb kastélyok, a taktikusabb csaták pedig nem kis hatással voltak véleményemre. Míg nyáron még sok dolgot nehezményeztem, de összességében szórakoztató és ötletes játéknak tartottam a The Mighty Quest for Epic Lootot, addig most kicsit változtatnék, és hajlandó vagyok kijelenteni, hogy az idei free-to-play mezőny egyik legerősebb játékosával van dolgunk, szórakoztató, változatos, ideálisan gyors, intenzív csatákkal, még olyan játékosok számára is, akik nem rendelkeznek túl sok hobbijukra fordítható szabadidővel. Egy próbát szerintem mindenkinek megér, jó eséllyel maradni fogtok.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • The Mighty Quest for Epic Loot
  • The Mighty Quest for Epic Loot
  • The Mighty Quest for Epic Loot
  • The Mighty Quest for Epic Loot
  • The Mighty Quest for Epic Loot

HOZZÁSZÓLÁSOK

eszem
eszem [31]
A játék szórakoztató... egy ideig, de magán viseli a szokásos f2p betegségeket sajnos. 3-4 nap után unalomba fulladt nálam. Akinek meg nem jó szórakozást! :)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)