Az indie játékok térhódításának egyik legnagyobb előnye, hogy így olyan műfajokból/játékstílusokból is kaphatunk újabb címeket, amelyekkel nagyon régen nem találkozhattunk már nagykonzolon vagy PC-n. A Mercenary Kings is ezt a kategóriát erősíti. A Scott Pilgrim díjnyertes játékváltozatának készítői álltak elő ezzel a Kickstarteren indult kis 2D-s platformozós lövöldével, amely olyan nagy klasszikusok előtt hajt fejet, mint a Metal Slug, a Contra és a Metal Gear szériák, miközben görbe tükröt is tart eléjük, és finoman parodizálja azok főbb jellemzőit.

A címszereplő Mercenary Kings a világ legismertebb és legkeményebb zsoldos csapata, akiknek legújabb feladata visszafoglalni egy szigetet az elvetemült CLAW seregtől. Akciójuk azonban gyorsan véget is ér, miután a CLAW felfegyverzett ügynökei rögtön az érkezésüket követően kivégzik az egész csapatot. Szerencsére sikerül a csapat néhány tagjának testét visszaszerezni, akiket ráadásul a szigeten fejlesztett titkos mandragóraszérum segítségével még erősebb szuperkatonákként fel is támasztanak, így közülük választva elindulhatunk, hogy bosszút álljunk a CLAW-on, elkapjuk az azt vezető őrült Bárót és visszafoglaljuk a szigetet.
A régi 8-bites éra nagyjaihoz hasonlóan kell platformoznunk, lövöldöznünk és végrehajtanunk a feladatot, mielőtt az időkorát lejárna...
A játékot egy rövid oktatópályát követően csapatunk táborában kezdjük, ahol különböző karakterekkel beszélhetünk, felszereléseket készíthetünk és vásárolhatunk, összeállíthatjuk szerelésünket (egy távolsági, egy közelharci fegyver és két speciális tárgy lehet nálunk a bevetéseken), majd parancsnokunknál választhatunk a rendelkezésre álló küldetések közül. A játék jól elkülönített nehézségi szintekre/fejezetekre van osztva, amelyek mindegyike 2-3 nagyobb, hasonló pályából áll, meghatározott ellenfelekkel és főellenfelekkel. Az aktuális küldetés elvállalása után egy ilyenre kerülünk helikopterünkkel, és amíg a képernyő tetejét elfoglaló óra le nem jár, el kell végeznünk feladatunkat – egy szövetséges karakter megmentését, megadott nyersanyagok begyűjtését vagy épp egy-egy pályaszakasz megtisztítását. Maga a játékmenet nem mutat újat a nap alatt, a régi 8-bites éra nagyjaihoz hasonlóan kell platformoznunk, lövöldöznünk és végrehajtanunk a feladatot, mielőtt az időkorát lejárna, vagy elhalálozásainkkal kimerítenénk a küldetésenkénti három nekifutásunkat.

A feladatok nagyon változatosak, az egyes nehézségi szintek helyszínei és ellenfelei is kellően különböznek ahhoz, hogy ne unjuk el magunkat (ráadásul több mint száz ellenséges egységgel futhatunk össze a szigeten), a játék egyik legjobb eleme azonban a zseniális crafting rendszer. A küldetések végrehajtása során tucatjával vehetünk fel különböző fémeket, bőröket, egyéb tárgyakat a leölt ellenfelektől és vadállatoktól, és bázisunkra visszaérve a megfelelő szakembereknél ezekből tudjuk elkészíteni új felszereléseinket, akik ráadásul minden fejezet teljesítése után újabb receptekkel várnak minket. A karakterünkre rakott tárgyakkal pedig remekül lehet kísérletezni, fegyverünket például a tártól kezdve a lövedék típusáig testre szabhatjuk, használhatunk különböző biomodokat, amelyek megnövelik a ritka tárgyak szerzésének esélyét, lassítják a zuhanásunkat, sőt az életerőnk mennyiségét is az általunk hordott, szintén craftolható páncél határozza meg. Ha pedig valaki mégis megtalálná a tökéletes, univerzális szerelést, akkor is érdemes folytatnia a gyűjtögetést, a felesleges nyersanyagokból ugyanis eleinte meglehetősen romos bázisunkat is fejleszteni, csinosítgatni lehet.
A négy játékost összefogó offline és online multi pedig nagyon jól emeli a játékélményt.
A grafika stílusos, aprólékosan kidolgozott, a zenék kellemesek és fülbemászóak, a négy játékost összefogó offline és online multi pedig nagyon jól emeli a játékélményt (ráadásul nagyon könnyű neten is társakat találni). Az irányítás kényelmes billentyűzettel és gamepaddel is, utóbbit a játék automatikusan felismeri akár menet közben is. Egyetlen problémám volt csak a szigeten eltöltött számtalan óra során: néha, amikor egy új feladattípussal kellett megbirkóznom, előfordult, hogy nevetségesen kevés információt kaptam vele kapcsolatban, például az első túszejtés során arról, hogy mikor és hogyan kell használni a kulcsfontosságú sokkgránátokat. Illetve, bár az ellenfelek viszonylag gyors respawnjával nem volt semmi problémám, az sokkal jobban idegesített, hogy a főellenfelek, ha nem győzzük le őket egy megadott időn belül, hajlamosak átvándorolni a pálya egy másik, távoli részére, ameddig ismét el kell küzdenünk magunkat – ha pedig későn érkezünk, jó, ha két lövést bevihetünk az újabb vándorlás előtt.

Az említett kis szépséghibákat leszámítva a Mercenary Kings egy nagyon jól eltalált, szórakoztató játék, mind újoncoknak, mind a műfaj rajongóinak rengeteg kellemes percet tartogat.