Ismertető/teszt
Dead Nation (PS Vita)
PS4 után a Sony kézikonzoljára is portolták a Housemarque shoot 'em upját.
2014.05.12. 16:40 | szerző: gregmerch | Ismertető/teszt
A főleg low-budget és indie jellegű, ám igen sikeres alkotásokat fejlesztő Housemarque, akinek a Super Stardust szériát, az Outlandet vagy a PlayStation 4 egyik PS Pluson ingyenesként debütáló programját, a sokak által minden idők egyik legjobb shoot ’em up játékának nevezett Resogunt köszönhetjük, pár évvel ezelőtt a zombik által ellepett, posztapokaliptikus földi világba vezetett el bennünket. A Dead Nation első verziója még 2010-ben jelent meg, kizárólag PlayStation 3-ra, amelyet márciusban PlayStation 4-re, majd nemrég PS Vitára is portolt a Climax Studios. Akinek már megvolt az eredeti változat, annak ezt a változatot meg se kellett vennie, a cross-buynak köszönhetően ingyenesen megkapja, aki pedig csak most ruház be rá, egyszerre juthat a PS3 és PS Vita verzióhoz. Mi most a PS Vita verziót teszteltük, cikkünk ez alapján készült.
A Dead Nation sztorija nem túl eredeti, mondhatni mára igencsak elcsépelt: egy vírus kiírtja az emberiség majdnem teljes egészét, ám néhány „szerencsés” magányos farkas módjára küzdve próbál meg túlélni minden átkozott napot. Ehhez számtalan fejleszthető fegyver – úgy, mint pisztolyok, karabélyok, lángszórók, rakétavetők, bombák stb. – és felszedhető páncélzat áll a rendelkezésükre. Ezeket részint bizonyos boltként funkcionáló furgonokból, részint az itt-ott elhelyezett ládákból vagy autók csomagtartóiból szedhetjük össze. A kampánymód elején kiválaszthatjuk, hogy a férfi vagy a női főszereplővel kívánunk nekifutni a játék kihívásainak, de azon kívül, hogy a bevezető és átvezető filmekben kinek a hangja szólal meg és kit ábrázolnak a képek, gyakorlatilag semmi különbség nincs közöttük. Az ellenfelek eliminálásának számtalan módja van, csakúgy, mint azok fajtájának. Mi döntjük el, hogy egyszerűen lelőjük vagy lerohanjuk őket, megszólaltatjuk egy autó riasztóját, ami odavonzza azokat, míg mi csendben felrobbantjuk a verdát, eltereljük a figyelmüket egy fényforrás földre dobásával, de választhatunk számos egyéb, gyakran igen intuitív megoldás közül is. Az ellenünk rontó élőholtak szintén igen változatosak: ott vannak közöttük a jól megszokott, lassan araszolók, de vannak villámgyorsak is, akad, amelyik visítva hív erősítést, aki savat köp a talajra, aki ránk veti magát valahonnan fölülről, de olyan is létezik, aki mindössze egy-két csapással kinyír bennünket. A kampány gyakorta más játékokban már megszokott survival módba csap át, mert bizony sokszor megesik velünk, hogy miután azt hisszük, megtisztítottunk egy környéket, kiderül, hogy az még csak az első hullám volt az összesen négy-öt közül, vagy beragadunk valahová, és a felmentés (lift stb.) érkezéséig ki kell tartanunk. A fő sztorit tíz pályára osztották fel, amelyeken checkpoint rendszerben ment a program. Az egyszemélyes játék mellett ad-hoc vagy online kooperatív módban is játszhatunk egy barátunkkal. Eredményeink felkerülnek a világhálóra, ahol országonként is feltüntetik a top játékosok listáját.
A játékban minden egyes fegyver fejleszthető, és a talált új páncélok is számtalan stratégiai lehetőséget hordoznak, tekintve, hogy azok sebzésünkre, gyorsaságunkra vagy ügyességünkre különféle hatással bírnak – így aztán jól meg kell gondoljuk, mikor mit veszünk fel. Ha ehhez azt is hozzáadjuk, hogy arzenálunk sem fejleszthető a végtelenségig, és hogy az egyes pályákon teljesítményünk függvényében minden alkalommal más és más eredményt érünk el, illetve a bezsebelhető trófeáknak is szentelünk egy kósza gondolatot, azt hiszem, nem kérdéses, hogy a játék nem egy egyszer végigjátszós alkotás, főleg nem a maximalisták számára.
A Dead Nation képi világa leginkább a fény-árnyék effektek terén tűnik ki. Azoknak igen jelentős szerepe van láthatóságunk, illetve ellenfeleink megtévesztése szempontjából. A felső, izometrikus nézetű megvalósítás illik a játékhoz, és az utcák szétdúlt kihaltsága sokat segít a nyomasztó hangulat megteremtésében. Hangok terén nem tudok semmi kiemelkedőről, de ugyanakkor semmi gyengeségről sem beszámolni. Annak jellegéből fakadóan a program leginkább egy jó sötét szobában, egy méretes fülessel játszva a legélvezhetőbb – ekkor a hatás garantáltan nem marad el.
Számomra a leggyengébb láncszem ezúttal a vezérlés volt. Nagyon nem egyszerű a bal analóg karral menni, közben pedig a nagyon is – sőt, túlontúl – érzékeny jobbal célozni, főleg, hogy lőni pedig a jobboldali gombbal (a DualShock irányítók jobb 1-es gombjának megfelelő billentyűvel) tudunk, ráadásul a nagyobb erejű találathoz azt tovább kell lenyomnunk. Bevallom, csak nagyon nehezen tudtam ehhez hozzászokni, és nem is igazán élveztem a játék első néhány óráját.
A Dead Nation alapvetően nem rossz játék. Kellő kihívást tartogat akár egymagunk, akár egy barátunkkal vágunk annak neki. A számos upgrade-elési lehetőség, a nem kevés megtalálható páncél, az egyes pályákon elérhető eredmények változékonysága és a nemzetközi, országokra is lebontott leaderboardok, illetve a bezsebelhető trófeák számos végigjátszással kecsegtetik a fanatikusokat, ami egyszersmind a program nagyobb szavatosságát is jelenti. Az irányítás sajnos nem a legtökéletesebb, ami sokat ront a játékélményen, de ha egyszer valaki ráérzett, az túllendülhet ezen a bosszantó aspektuson. Aki szereti a zombihordákkal vívott harcokat és az ehhez rendszerint társuló posztapokaliptikus környezetet, könnyedén megtalálhatja a számítását ebben a játékban. ■
értékelés
Dead Nation
- Nagy szavatosság
- Többféle taktika
- Számos likvidálási mód
- Változatos ellenfelek
- Kellően nyomasztó hangulat
- Drámai végkifejlet
- Nagyon nehézkes az irányítás
- Sok a trial and error, főleg az elején
- A választható karakterek között gyakorlatilag semmi különbség nincs
hangok 8
játszhatóság 6
hangulat 7
hozzászólások (4)
Nem rossz, de valahogy anno már az eredeti változat sem kötött le túlságosan.
Szomorú hogy ennyi idővel a Vita megjelenése után még mindig ezt a vonalat erőltetik. Átiratok PS3-ról és semmi más normális cucc. A PSP is a rengetek emulátor miatt van meg, de ehhez enyhén szólva sem kapok kedvet. Van bármilyen Vita cím ami nagyot üt és nem valami átirat vagy nagygépes mellékág?...De kettőt tuti nem tud senki mondani...;)
Tearaway, Soul Sacrifice, Persona 4 (bár ez eredetileg PS2-re volt, zseniális JRPG és kézikonzolra exkluzív bővített kiadást kapott, ha veszek Vitát, kezdőcímem lesz rá). Bárhonnan is nézzük, a kézikonzolokat csúnyán megszorongatták a tabok és okostelefonok - sem a Nintendo, sem a Sony nem készült arra, hogy az NDS és a PSP utáni generációban nem csak egymással, hanem kb. az összes nagy telefongyártóval szembekerülnek, akik mellett ott áll a hatalmas potenciális felhasználó (casual és hardcore játékosok serege), viszonylag nyitott és olcsó fejlesztés, sokkal megfizethetőbb, univerzálisabban felhasználható hardverek, olcsó, gyakran ingyenes szoftverárak (a mikrotranzakcióból és hirdetésekből gyakran simán összejön a bevétel). Durvát fogok mondani - mióta megvan a Galaxy S2-m, alig vettem elő a régi PSP-met, max nosztalgia kedvéért, és egyelőre nem is gondolkozok új kk vásárlásában.
Ezen felül az is hatalmas gond volt, hogy a Sony már a PSP életciklusának végén is küzdött a third-party támogatás hiányával, amit jelenleg a rengeteg indie fejlesztő bevonásával próbál megoldani (a jelek szerint igen eredményesen), a Nintendo pedig jelenleg nem csak kézi, de nagykonzolon is küzd ugyanezzel a problémával, ha lehet még durvább mértékben.
Részben +1.
Az okostelók és a tabletek valóban hatalmas szöget ütöttek a kézi konzolok koporsójába. Amellett, hogy azok ma már egy nyolc-tíz évvel ezelőtti (vagy nem is olyan öreg) asztali PC hardverét tartalmazzák, mindenkinek van ma már kis túlzással belőlük a zsebében egy. A játékok hiába egyszerűbbek rájuk, eladhatóbbak - és olcsóbbak, méghozzá sokkal.
Én mindentől függetlenül nagyon szeretem a GBA-mat, az NDS-emet, a 3DS-emet, a PSP-met és a PSV-met is, sokkal jobban, mint bármelyik okostelefonomat. Egy Zeldával, Metroiddal, Uncharteddel satöbbivel nem ér fel - nálam - egy Angry Birds. (Maximum a PoP 1-2 remake, és a GTA 3-VC átiratok ütöttek viszonylag nagyot, bár az is igaz, hogy sok dögunalmas kooperáción és tanórán mentette meg az életemet már pár mérges madár :-D.)
A PSV-s átiratokkal - ha jól csinálják - semmi gond. Ugyanez a helyzet a mellékágakkal is. Az Uncharted: Golden Abyss nagyon jó! Az AC III: Liberation is PSV-n volt az igazi! A Sly széria, a Jak & Daxter Trilogy, a Killzone: Mercenaries, a MK, az Injustice és még néhányan szintén nagyon jól sikerült portok! A Kolléga által említett PSP exkluzív címek szintén kiemelkedőek. Azt se felejtsük el, hogy gyakran az "Only on PlayStation Vita" felirattal díszelgő játékok kerülnek át nagyobb gépekre, ahol bizony számtalanszor gyatrábban teljesítenek, mint az eredeti, kézi verzió (pl. Batman: Arkham Origins - Blackgate - bár ez utóbbi nem csak PSV-re jelent meg eredetileg, hanem 2DS/3DS-re is). Olyan is volt, nem is egy, hogy hatalmas "nagygépes" címek kaptak hozzájuk igen méltatlan portot: Resistance: Burning Sky, CoD.
Egy dolog azonban kezd körvonalazódni: nem biztos, hogy lesz következő kézi konzol generáció. A mostaniak is már a nosztalgia faktorra építenek a rengeteg remake kapcsán (Nintendoéknál is szinte naponta jönnek ki Virtual Console-ra játékok, amelyek régi nagy sikerű programok változatlanul hagyott portjai). PSP-re (ez volt az első kézi masinám) kb. 80 eredeti játékom van. PSV-re összesen, ha 8-10-et vettem - a többit tesztre kaptam. Gondolom másnál is hasonló az arány. Félek, ez a korszak is a múlté lesz, mint anno a palmtopok, vagy lassan a 3D. Azt pedig, hogy mi jön majd, egyelőre nem tudni - gondolom Oculus Rift, meg Google Glass. Bár egy PlayStation Vita +d-t még el tudnék képzelni :-)...
