Keményvonalas szimulátoros berkekben nem ismeretlen név a mindössze 10 főt számláló Kunos Simulazioni neve: a 2006-os netKar PRO és a 2010-es Ferrari Virtual Academy szakmai berkekben jól megérdemelt hírnévre tett szert rendkívül élethű szimulációjának köszönhetően – természetesen amekkora szimulációt egy hétköznapi PC-n force feedbackes kormánnyal el lehet érni. Pár hónapja pedig úgy döntöttek, hogy a már évek óta készülő autós játékukat immáron szélesebb körben is szeretnék ismertté tenni, így az Assetto Corsát feltették a Steam korai hozzáférésű programjába.

Egyvalamit le kell szögezzek az elején: az Assetto Corsához mindenképp kell egy komolyabb kormány – olyan, ahol külön tengelyen van a gáz és a fék, illetve a kormányszög is kellően nagy. Billentyűzetről még segítségekkel is vezethetetlen, egérrel talán egy picivel jobb az analóg kormányzás miatt, gamepaddel pedig ugyan már némi élvezet nyomokban feltűnhet, de még azzal is borzasztóan korlátolnak érezni az irányítást. Nincs mese, egy Logitech Driving Force Pro/GT kaliberű kormány alatt csak a kompromisszumokról szól a dolog. Viszont ha az megvan...

...akkor igazán remek vezetési élményben lehet részünk! Minden autó pontosan úgy viselkedik, ahogy azt elvárja az ember. Ami a legszebb az egészben: minden autónak egyénisége van. A kis Fiat 500 Abarth aranyos kis fronthajtású méregzsák, és pontosan úgy viselkedik, mint egy erősebb utcai autó. Ezzel szemben egy Lotus Exos T125-ben csücsülve már észnél kell lenni, hiszen gyakorlatilag a kocsi minden kilójára jut egy lóerő (640 LE/660 kg), vezetési segédletek pedig nincsenek, ez vérbeli formaautó (nem is különbözik sokban a tavalyi F1 gépektől). A két véglet között pedig vegyesen találunk pályaautókat (pl. KTM X-Bow), utcai sportkocsikat (pl. BMW Z4), GT versenyautókat (pl. McLaren MP4 12C GT3), vagy akár szupersportkocsikat (pl. Ferrari 458). A Hajsza a győzelemért (Rush) rajongók is örülhetnek: természetesen Niki Lauda/Clay Regazzoni Forma-1 autója is szerepel a kínálatban. Ami kifogásom lehet itt, az az, hogy a megjelenéskor elérhető 37 autónak mintegy fele BMW vagy Lotus (7, illetve 14), ráadásul sok az olyan modell, amely alig különbözik a testvérmodelljétől: például Lotus Exige-ből választható a 240R, a Scura, az S és az S Roadster; vagy ott a BMW M3 E92, GT2, E30 Group A és Sport Evolution. Ha az ilyen „testvéreket” kivesszük, máris csak 23 marad. Nem olyan kevés még így se, de... Az viszont mindenképp dicsérendő, hogy az elérhető autóbeállítások kocsinként változnak. Értelemszerűen egy utcai autón nem lehet annyit piszkálni, mint egy kifejezetten versenycélra épített verdán; de még az előbbi esetben is adott pár lehetőség, hogy a jobb tempóhoz szükséges pluszt megkeressük – utóbbinál viszont jól jön a műszaki véna.

A másik nagy durranása az Assetto Corsának, hogy az összes pálya lézerscannelt, azaz a legutolsó apró részletig pontosan lemodelleztek a pálya nyomvonalán mindent, tovább csökkentve a valóság és a szimuláció közötti különbséget. Sajnos Kristjánt már nem tudom áthívni ellenőrizni, hogy Monza tényleg annyira Monza-e, de én elhiszem amúgy is. Csakhogy amellett nem tudok szó nélkül elmenni, hogy az elérhető és bejelentett pályák száma kevés: 11 pálya 15 nyomvonallal – a nagy rivális Project Cars most jár 44 pályánál, a nyomvonalakat pedig nem is számoltam. Lehet érvelni a minőség-mennyiség viszonylattal, de szerintem a Project Carsban is remekül sikerültek a pályák (már amelyik kész van annyira, hogy megítélhető legyen), így a lézerscan hiába óriási dolog, a mennyiséget nem tudja olyan mértékben ellensúlyozni.

Játékmódok tekintetében sok panaszunk nem lehet. Egyedül játszva gyakorolhatunk, futhatunk gyorsköröket, gyorsulási és körversenyeken vehetünk részt, illetve driftelhetünk. Lesz majd karriermód is, bár el nem tudom képzelni, ez hogy fog összeállni rendesen. A pályák számát kevésnek érzem hozzá, az autóválasztékot elnézve meg nem tudom, milyen bajnokságokat lehet ebből rendesen kihozni. Oké, a márkakupa lehetősége adott, a szupersportkocsikból is lesz pár, de talán túl sok a GT autó, viszont ha azokat is tagoljuk GT2-GT3-GT4 alosztályokra, úgy meg kevés. Persze nem akarom előre leírni a játék ezen részét, de aggódom.
Jelenleg a mesterséges intelligencia, a netes többjátékos mód, a sérülésmodellezés és a gumikezelés eléggé gyerekcipőben jár, így arról most még nem nyilatkoznék. Nem mintha rossz lenne, de érezhetően félkész még, és sok a csiszolnivaló rajtuk.

Ígéretes az Assetto Corsa, nem is kicsit. A vezetési élmény nagyon ott van, de a kérdés az, ez mennyire lesz elég. AAA kategóriás árat fognak kérni megjelenéskor, márpedig ugyanannyi pénzért a Project Cars mennyiségben biztos, hogy többet fog tudni nyújtani. Persze lesznek majd később DLC-k, de az ugyebár plusz pénz. Mod támogatás is lesz, így vélhetőleg ingyen is lehetséges lesz majd extra tartalomhoz jutni, cserébe ott fog lebegni a minőség kérdése. Én mindenesetre nagyon drukkolok az olaszoknak!