Mindenkinek megvan a véleménye Michael Bay Transformers filmjeiről. Személy szerint az első részt úgy-ahogy nézhetőnek tartom, a legújabb megtekintésére még nem éreztem különösebb ingert, azért viszont mindenképp hálás vagyok a rendező úrnak, hogy köztudatban tartja a sorozatot, és a hype-nak köszönhetően kaphattunk olyan jobban sikerült alkotásokat is, mint a klasszikus G1-es vonalon alapuló Cybertron-sorozat a High Moon Studios fejlesztőcsapatától. Az Activision Blizzard azonban a harmadik résszel alaposan meglepett. Nem csak elvették a High Moontól a szériát (ők az új Call of Duty előző generációs portján dolgoznak), és a jobbára konzolportokkal, gyenge filmadaptációkkal elhíresült Edge of Reality-re bízták a fejlesztést, de a sorozatot trilógiává bővítő Rise of the Dark Spark egyben az Age of Extinction film játékadaptációja is lett.
A játék kezdetén a Földet megtámadja Lockdown és alakváltó zsoldosokból álló csapata, az autobotok pedig ráébrednek, hogy ellenfelük egy nemrég a Földön becsapódott cybertroni ereklyére, a Sötét Szikrára feni krómozott fogait. Sajnos elkésnek, Lockdown megszerzi a szikrát, és közel megállíthatatlanná válik. A továbbiakban a történet két szálon fut: előbb megismerhetjük a Szikra történetét, hogy az Ark indulása előtt hogyan próbálta mindkét fél megszerezni, majd a jelenben a filmből ismerős helyszíneken és karakterekkel vehetjük fel a harcot Lockdown ellen. A sztori ismét fejezetekre osztott, amelyekben az előző részhez hasonlóan egy meghatározott szereplővel és legfeljebb két gépi társ segítségével küzdhetünk, az autobotok és álcák között pedig a Földön játszódó küldetéseket leszámítva átlagosan minden második-harmadik fejezet után váltunk.
Az indítást követően eleinte elégedetten nyugtáztam, hogy az Edge of Reality nem akart sokat kockáztatni, ugyanazt a játékmenetet, irányítást és hangulatot próbálták meg folytatni, amit a High Moon fejlesztői már alaposan bejárattak az előző két részben. Ezzel nincs is semmi gond, talán néhány pályarész volt, ahol a nehézséget egy kicsit frusztrálóan magasnak éreztem a játék többi részéhez képest. Sőt, még fel is dobták a monoton lövöldözést egy kis platformozással, illetve olyan epikus pillanatokkal, amikor az álcák oldalán küzdő hatalmas Bruticust vagy a dinobot Grimlockot irányíthatjuk. A küldetések egyszerűek és lineárisak, a pályákon lehetetlen eltévedni, a cybertroni helyszíneken pedig ismét lélegzetelállító látványban is részesülhetünk.
Előző kijelentésemet azonban kissé pontosítanom kell: lélegzetelállító épületdesignban részesülhetünk, amely talán jól festene, ha a készítők nem ugyanazzal az Unreal motorral dolgoznának még mindig (Xbox One-on és PlayStation 4-en is), amely az idén négy éves War for Cybetront is hajtotta. Azzal az Unreal motorral, amely emlékeim szerint egyik korábbi részben sem töltött olyan sokat és olyan sűrűn, mint ahogy a Rise of the Dark Sparkban teszi, és amely felett minden erénye ellenére eljárt már az idő, még előző generációs konzolokon is.
Szintén érthetetlen döntés a multiplayer rész megcsonkítása. A Fall of Cybertron egy nagyon korrekt többjátékos móddal, és hozzá tartozó karakterkészítővel rendelkezett, a Rise of the Dark Sparkban viszont be kell érnünk a kooperatív Escalationnel, amelyben a sztori mód szereplőivel kell hullámokban érkező ellenfeleket visszavernünk. Egy jól eltalált elem, hogy az egyjátékos és többjátékos módban a profilunk szintje megegyezik – így ha végigvittük a történetet, garantáltan a rendelkezésünkre áll majdnem az összes megnyitott karakter és maximumra fejlesztett fegyver, jó pár perkkel és felszereléssel együtt. Viszont a Fall of Cybertronhoz képest elég nagy a visszalépés.
És talán az egész játékot is a visszalépés szóval tudnám a legjobban jellemezni: nem folytatta az eddigi részek vonalát, hogy egy még jobb, méltó folytatással robbantsa be az alakváltó robotokat az új generációba, hanem visszalépett, hogy egy gyorsan kiadható közepes folytatás és filmadaptáció legyen az új mozifilm megjelenésére. Végső soron mindkét célját teljesíti: aki szerette a korábbi részeket, az kap még néhány óra már kissé izzadtságszagú lövöldözést, aki pedig a filmek miatt kíváncsi rá, egy sokkal jobb játékadaptációt kap kézhez, mint amilyenek a filmfeldolgozások általában – de ez a széria megérdemelt volna egy sokkal jobb, merészebb, filmektől továbbra is független folytatást.
