Előzetesem megírása óta tucatnyi órát öltem a Dead Rising 3-ba, a leölt fertőzöttek száma már bőven tízezres nagyságrendben jár, és bár még mindig képes lennék akár ugyanennyi időt Los Perdidos lepusztított városkájában tombolni, a megjelenés miatt azonban itt az ideje, hogy összefoglaljam tapasztalataimat és értékeljem a játékot.
A már fent említett Los Perdidos fiktív városában járunk, tíz évvel a Dead Rising 2 eseményei után. A kormány időközben komoly lépéseket tett a zombijárvány megelőzésére: minden állampolgár köteles egy Zombrex chippet ültetni a bőre alá, amely szükség esetén automatikusan adagolni kezdi az ellenszert. Erre egyedül az Illegálisoknak keresztelt lázadócsoport nem volt hajlandó, akik a chip mögött komoly mögöttes szándékokat sejtettek, viszont az újabb kitörés esélyei még velük is meglehetősen alacsonyak lettek volna. A játék nyitóképei viszont rögtön meghazudtolják ezt: Los Perdidos városának lakosságát kiirtották, az utcákon fertőzöttek milliói kutatnak zsákmány után, a csapatnyi túlélő pedig – köztük főhősünk, Nick – a városban ragad.
Fő feladatunk így a kijutás módjának felkutatása lesz, erre ráadásul nem több mint hat nap áll rendelkezésünkre, a visszaszámlálás lejártakor ugyanis az amerikai hadsereg atombombát robbant a városban a fertőzés további terjedésének megfékezésére. A térképen az arany színnel jelzett fő missziókat bármikor végrehajthatjuk, ezek során próbálunk eligazodni a Perdidost uraló különböző frakciók között, és keresni a kiutat a városból, illetve fényt deríteni a fertőzés okára. Emellett telefonunkon kapunk időnként hívásokat egy rejtélyes idegentől, aki bejutott a helyi biztonsági központba, és a térfigyelő kamerákon keresztül követi az eseményeket, így értesít minket a segítségre szoruló túlélőkről (némelyikük NPC társként csatlakozik is hozzánk) és a sorozat védjegyének számító őrült psycho bossokról (olyan emberek, akiknek labilis elmeállapotára a zombi-apokalipszis nem volt túl jó hatással) – ezek a tennivalók viszont egy bizonyos idő elteltével eltűnnek a listánkról. Természetesen ezen kívül is számtalan lehetőségünk van a városban: megnyithatjuk a menedékként és raktárként szolgáló bázisokat és garázsokat, összegyűjthetjük a fegyverek és járművek kombinálásához szükséges több mint száz tervrajzot, extra tapasztalati pontért különböző gyűjthető tárgyakat kutathatunk fel, a térképen csillaggal jelölt kihívásokat teljesíthetünk, vagy csak belevethetjük magunkat a hatalmas, a végigjátszás során egyre növekvő létszámú és erősödő hordába egy kis laza kaszabolásra.
Nick túlélési esélyeinek növelésére két mód áll rendelkezésünkre: egyrészt a játékban majdnem minden tárgy felvehető és fegyverként használható, valamint a megfelelő tervrajzok birtokában bármikor kombinálhatóak olyan őrült konstrukciókká, mint a gépfegyveres játékmackó, a sebészkésekkel kirakott boxkesztyű vagy a villámbottá alakított jelzőlámpa. Az egyszer már felvett vagy összerakott fegyvereket pedig később bármikor elérhetjük a menedékhelyek újratöltődő raktáraiból. Nickre különböző könyvekből is „rárakhatunk” egyet, amely valamely tulajdonságát, például az életerő regenerációját vagy a fegyverek tartósságát növelheti. Másrészt a küldetések végrehajtásáért és a zombik öléséért természetesen tapasztalati pontokat is kapunk (utóbbi esetben ez ráadásul a killstreakünk hosszával egyenes arányban nő is), szintlépéskor pedig Nick különböző képzetségeit és tulajdonságait növelhetjük, hogy több életerőnk, nagyobb sebzésünk legyen, esetleg több társat vihessünk magunkkal a küldetésekre. Ha pedig mégis túl magasnak bizonyulna a nehézségi szint, bármikor összekapcsolódhatunk online társakkal, akiket ráadásul játékstílusuk alapján (casual, completionist stb.) szűrni is tudunk.
A Dead Rising 3 pedig – ahogy azt a rövid előzetesben is említettem – eszméletlen gyönyörű. Los Perdidos nagyobb, mint a két előző rész területe együttvéve, az egyszerre jelenlevő zombik száma lélegzetelállító, gyilkolásuk hatalmas móka (a később felbukkanó emberi ellenfelek viszont szivacsként nyelik a sebzést), a főellenfelek kellően elborultak, a zenei anyag pedig néha megütötte azt a szintet, hogy egy-két szám jó eséllyel a lejátszómba kerüljön majd. Mindez pedig szép és jó lenne, ha nem akadna mégis pár hiba a programban. Egyrészt bár a port végig szépen futott a tesztelés alatt, kilépéskor mindig kifagyott, az azóta megjelent javítások pedig nem ezt javították, hanem az előzetesben még említett stabilitásnak tettek alá, így azóta sajnos nagyobb tömegekben volt pár szaggatós élményem. Remélhetőleg ezek még egy Day 1 patch formájában korrigálásra kerülnek (bár az is lehet, hogy egyedül voltam ezekkel a problémákkal).
Két dolog szúrta még a szememet a játék folyamán. Az egyik az utazás: Los Perdidos egy hatalmas város, és bár eleinte zseniális élmény elborult zombiirtó járgányokkal bejárni, egy idő után a dolog elveszítette varázsát, és szabályosan frusztrálni kezdett, hogy egy küldetés előtt szinte mindig el kellett látogatnom egy garázsba is, majd GPS nélkül kiismernem magam a zombikkal és áthatolhatatlan törmelékkel elárasztott utcákon. Egy Far Cry-hoz hasonló fast travel rendszer a menedékek és a garázsok között hatalmas hiány, amely egyre inkább érződik a történet végéhez közeledve. A másik maga a főhős: lehet, hogy a fejlesztők így próbáltak válaszolni az előző részek főszereplőit ért kritikákra, de narratíva szempontjából néha kiábrándító, hogy Nick (és néhány társa) mennyire drámaian, realisztikusan próbálnak reagálni az eseményekre az átvezetőkben, majd tíz perccel később meg kell küzdenem egy felcsatolható lángszórópéniszt lóbáló szexcowboyjal...
Ezeket leszámítva azonban a Dead Rising 3 még mindig egy hihetetlenül szórakoztató játék, a PC-s port nem sok kívánnivalót hagy maga után, iszonyatosan szórakoztató, addiktív, hosszú végigjátszási idővel. Ajánlott játék, nem hinném, hogy csalódni fogtok benne.
