Ha szeptember vége, akkor irány London! Idén Blade-del együtt vetettük be magunkat a sokadalomba, és mivel ezúttal ketten voltunk, alaposabban szemügyre vehettük a kínálatot, mint tavaly. Ennek eredménye számos exkluzív anyag és interjú, így külön érdemes lesz bennünket olvasni az elkövetkező napokban.
Kezdjük a csütörtöki nap Nagy Bejelentésével: jön a Total War: Attila! Igen, ezúttal a hun vezér van soron. Ennek örömére erről jön majd hamarosan egy bővebb külön anyagunk, extra meglepetéssel! (És ha már itt tartunk: jómagam az Elite: Dangerous, az Alien: Isolation és a Volume kapcsán interjúztattam a készítőket.)

Most pedig nézzük, mi az, amit „csak úgy” sikerült kipróbálnom a rendezvény első napján:
Project Cars: Nem titok, a szívem csücske ez a játék – ezúttal a konzolos verziókra voltam leginkább kíváncsi, bár leültem a 4K-s tévére kötött PC-s változat elé is. Nos, PS4-en betonstabilan fut 1080p felbontáson 60 fps-sel, Xbox One-on határozottan recésebb volt a grafika (tippre 900p), de a 60 fps-t ott is hozta. Messzemenő következtetéseket még nem vonnék le, elképzelhető, hogy a Microsoft konzolján is sikerül a Full HD. Persze a PC-s 4K felbontás egyértelműen szebb és élesebb. Ellenben gamepaddel konzolokon könnyebb játszani. Az biztos, hogy a vezetési segédletek be voltak kapcsolva mindenütt, de konzolon éreztem inkább kézreállónak, jobbnak, mint PC-n (tehát nem én vagyok fakezű, hogy itthon nem tudom beállítani rendesen). Két hónap múlva érkezik.

DriveClub: Lehet ezért most páran megorrolnak rám, de nekem a DriveClub nem tűnik olyan élethűnek sem grafikailag, sem irányítás szempontjából, mint a Project Cars. Szó se róla, a DriveClub is gyönyörű, de a fények, a megvilágítás a „szomszédban” szerintem szebb. És bár itt is érzésre elég sok segítség be volt kapcsolva, én inkább egy, a Grid Autosportnál kicsit komolyabb vezethetőséget éreztem, semmint kompromisszummentes szimulátort. Ettől még persze nem lesz rossz játék a DriveClub, sőt! A lényeg itt a csapatmunka: lehet, hogy nem győztél az adott versenyen, de olyat drifteltél, mint amilyet senki más – ez is jutalmazásra kerül. Pont emiatt érdemes olyan klubokat alapítani, ahol mindenkinek megvan a maga erőssége, és ezzel egészíti ki a csapatot. Alig másfél hét múlva lehet is menni aszfaltot szaggatni.

Far Cry 4: Megvallom őszintén, a nyúlfarknyi játszható demo alapján nem sok változást látok az előző részhez képest. Oké, most nepáli miliőben teszünk hidegre mindenkit, aki ferde szemmel néz ránk (bocs... :D), de maga a játékmechanika érzésre nem igazán változott. Talán a teljes játék többet mutat majd magából november közepe után.
Lara Croft and the Temple of Osiris: Kedvenc régésznőnk izometrikus kalandjai folytatódnak, a The Guardian of Light azték dzsungelét ezúttal egyiptomi díszlet váltja. Next-genhez méltóan fejlődött a grafika, az irányítás hasonló maradt, egy gépen vagy interneten keresztül akár négyen is tolhatjuk. December 9-ig kell már csak várni rá.

Mortal Kombat X: 25 évvel járunk az előző rész után, így számíthatunk pár meglepetésre a választható karaktereknél. Felbukkan például Johnny Cage és Sonya Blade lánya, Cassie Cage, de természetesen visszatérő ismerősök is akadnak – két kedvenc nindzsánk, Sub-Zero és Scorpion nélkül lehet, hogy nem is lenne Mortal Kombat. A grafika természetesen sokat szépült, hála az újgenerációs konzoloknak, és tippre a motort is lecserélték Unreal Engine 4-re. Újdonság, hogy minden karakter háromféle „kiszerelésben” lesz választható: ez nemcsak kicsit más ruházatot/kinézetet jelent, hanem ehhez kapcsolódóan más speciális támadásokat, képességeket is. Scorpion Ninjutsu alakban két karddal küzd, Hellfire-ben tüzes(ebb) speciális támadásai vannak, míg Infernóban egy pokoli lényt képes segítségül hívni. A környezetet is felhasználhatjuk a másik ellen – helló, Injustice – azaz a nagy pofozkodás közben megpróbálhatunk ráborítani mondjuk egy szobrot a másikra. Vagy ő próbál valami hasonlót, és ekkor nekünk kell félreugrani. A tempó nem változott, PS4-en a sebességgel sincs gond (stabil 1080p@60fps), így az MK rajongóknak nincs miért aggódniuk: 2015-ben remek folytatás jön.

Dead Island 2: Sosem egyszerű egy másik csapat munkáját folytatni – márpedig a Yager kénytelen a Techland örökségét továbbvinni, csak éppen átalakítják a saját szájuk íze szerint. A helyszín ezúttal a napfényes Kalifornia – a fejlesztők direkt szeretnék az első rész elején tapasztalható pokolba fordult paradicsom hangulatot még jobban visszaadni. A harcrendszerbe is alaposan belenyúltak: egyrészt most már nem kell munkapadig caplatni, ha fegyvert szeretnénk barkácsolni vagy javítani, megtehetjük bárhol, igaz, időbe telik mindez, ami alatt védtelenek vagyunk (ennek a változásnak speciel nem örülök annyira). Maga a kézitusa folyékonyabb, dinamikusabb lett; továbbra is őrültebbnél őrültebb (és halálosabb) fegyvereket fabrikálhatunk magunknak; immáron nyolcan is tolhatják egy játékban; új karakterek, új zombik – és talán még nyitottabb világ. A jövő tavaszi szél zombit áraszt, virááágom, viiráágom...