Az Xbox One nyitócímei között rengeteg jobbnál jobb játék volt, amelyek az elérhető területeken a konzol bejelentése és promotálása körüli káosz ellenére is sokak számára egyértelmű választássá tették a Microsoft konzolját. A Ryse: Son of Rome nem tartozott ezek közé... Bár a bejelentéskor és az előzetesekben ígéretesnek tűnt, a legtöbb játékos úgy írta le a programot, mint a Crytek összes problémájának megtestesítőjét: fantasztikus, eszméletlenül szép grafika, mögötte viszont jobbára csak középszerű történet és játékmenet. Hasonlóan a Dead Rising 3-hoz, alig egy év elteltével a Ryse is kapott egy PC-s portot – én pedig éltem a lehetőséggel, és megpróbáltam rájönni, mennyire voltak helytállóak az egy évvel ezelőtti kritikák.

Az már a főmenüben kiderült, hogy a Crytek ezúttal sem hazudtolta meg magát: a játék grafikai beállításait gyakorlatilag nem is engedte a minimum fölé állítani, sőt az alapértelmezéseken sem volt érdemes sokat változtatnom, hacsak nem támadt kedvem az akciót diavetítés formátumban szemlélni. Viszont tény, hogy a játék még minimumon is hihetetlenül szép, egyértelműen a legszebb játék, amit idén láttam (elvileg a felbontás még az Xbox One-nál is magasabbra állítható), a portolás pedig gyakorlatilag semmilyen kívánnivalót nem hagy maga után, az irányítás nagyon kellemes mind billentyűzettel, mind kontrollerrel, a töltési idők bámulatosan rövidek, de még olyan stabilitási problémáim sem akadtak, mint a Dead Rising 3 esetében.

A meglehetősen rövidke egyjátékos módban Mariust alakítjuk, egy római zsoldost, akinek családját barbárok gyilkolták meg, az ellenük folytatott bosszúhadjáratban pedig Róma egyik legnagyobb hősévé, majd később egy árulás következtében legborzalmasabb ellenségévé válik. A játékmenet a hack-and-slash alapreceptet követi, azzal a különbséggel, hogy ha eléggé meggyengültek, bármelyik ellenfelünket kivégezhetjük QTE minijátékkal, amelyben egyszerűen az ellenfél aktuális színének megfelelő támadást kell nyomnunk, és amelyet ha sikeresen végrehajtottunk, az épp aktuális választásunknak megfelelően több tapasztalati pontot, sebzésbónuszt, életerőt vagy a fókusz módot feltöltő (egy rövid időre minden ellenfelünk lelassul, a sebzésünk pedig többszörösére nő) pontokat kaphatunk. A tapasztalati pontokból a főmenüben bármikor fejleszthetjük Marius különböző tulajdonságait, megnyithatunk számára még brutálisabb kivégzőmozdulatokat, és néhány speciális feladattól eltekintve (egy csapat zsoldossal időnként teknősbéka-alakzatba váltva kell kivédeni az íjászok támadásait és eljutni A-ból B-be, vagy egy hatalmas ostromgép felett vesszük át az irányítást) ezt ismételgetjük a játék végéig. Bár semmi problémám nem volt az egésszel, jól elszórakoztam az ellenfelek csonkításával, és akadnak hihetetlenül epikus, látványos pillanatok, 5-6 óra elég a végigjátszáshoz, az újrajátszásra pedig semmi sem motivál, a második-harmadik fejezet után pedig gyakorlatilag semmilyen újdonságot nem mutat a játékmenet. Pont véget ér, mire zavaróan monotonná válna.

Van multiplayer mód is: egy, a sztori jelentősebb helyszínei alapján berendezhető arénában egy barátunk segítségével verhetjük vissza a hullámokban érkező barbárokat, ha esetleg a történet befejezése után valaki még több gombnyomkodást igényelne, az összegyűjtött pontokkal és elért szintekkel pedig gladiátorunkat egyre erősebb, látványosabb felszereléssel láthatjuk el. Üröm az örömben, hogy a co-op móka egyik változatához sem találtam partnert még öt perc várakozás után sem, az arénának pedig bár egyedül is nekiugorhatunk, így pont a dolog értelme veszik el.

A Ryse: Son of Rome így hiába kapott egy nagyon korrekt PC-s portot, semmit sem tudok hozzátenni a konzolos megjelenésekor elhangzottakhoz. Bámulatosan szép játék, amely remek ízelítőt nyújt az aktuális generációban rejlő hihetetlen lehetőségekből, de olyan érzés játszani vele, mint egy iszonyatosan felszínes emberrel randizni: minden egyes perccel-órával egyre jobban érződik, mennyire üres belül, és mire észbe kapsz, már attól is rád tör az unalom, ha csak egy pillantást vetsz rá. Egy próbát megér egy kis epikus nyálcsorgatásra, a hardvered teszteléséhez/megizzasztásához pedig talán a legalkalmasabb játék – de teljes áron semmiképp.