Kaland, játék, kockázat – e három szót ebben a kontextusban az én korosztályom (vagyis a 20-as, 30-as éveikben járók) bizonyára nagyon jól ismerik, és nosztalgiával gondolnak vissza rájuk. Hazánkban a köznyelv csak lapozgatós könyvekként emlegették a szerepjátékok eme ötletes formáját, amelynek két legnagyobb alakja Steve Jackson és Ian Livingstone volt. Az ő műveik érkeztek meg először hazánkba és ihlettek meg később több lelkes követőt, hogy további kötetekkel és történetekkel rukkoljanak elő. A Gyíkkirály szigetét, a Bajnokok próbáját vagy épp az Elátkozott házat én magam is többszörösen végigjátszottam (még akkor is, ha némelyik kötetbe csúsztak hibák, amelyek elméletileg lehetetlenné tették teljesítésüket, de kis türelemmel meg lehetett találni a helyes folytatást), sőt, a mai napig ott pihen a polcon 29 ilyen alkotás.
Éppen ezért kaptam fel a fejem a Tin Man Games stúdiójában készült játékokra, amelyek többnyire Livingstone és Jackson alkotásait dolgozzák fel – szinte maradéktalanul hű formába. Az elmúlt hetekben lehetőségem volt négy játékot is kipróbálni, amelyek közül kettő e két íróhoz kötődik, kettő pedig a stúdió saját szerzeménye.
Steve Jackson: The Forest of Doom (A végzet erdeje)
Ez a játék keltette fel először az érdeklődésemet, hiszen annak idején ezt is olvastam, így még inkább kíváncsi voltam, hogy sikerült. A fejlesztő Tin Man Games (a Livingstone és Jackson által alapított Game Workshop segítségével) felépített egy sablont, amelyre tulajdonképpen bármely könyvet rá tudják húzni. Lényegében a könyv digitális változatát kapjuk, kizárólag szöveges formában, az eredeti illusztrációkkal (színesben).
A The Forest of Doom története egy kalandorról szól, aki épp egy sűrű erdő mellett táborozik, mikor egy haldokló törp botladozik elő a fák közül. Hamar kiderül, hogy egy kettétört pörölyt keresett az elátkozott erdőben, amely megmentheti népét, de nem járt sikerrel, így ránk vár a feladat, hogy felkutassuk a fegyvert és visszajuttassuk jogos gazdájának.
A dobókockás játékmenetet a játék végzi el helyettünk: ez által határozhatjuk meg életerőnket, ügyességünket és szerencsénket. Ezt és a háttértörténeti felvezetést követően már neki is vághatunk a történetnek. Az egyes fejezetek, pontok mesélik el, hogy mi történik velünk, majd (néhány kivételtől eltekintve) mindegyik végén felkínál néhány választási lehetőséget: merre menjünk, miképp cselekedjünk, harcoljunk vagy elfussunk. A csaták körökre osztva zajlanak, szintén a kockák segítségével. Először a mi támadóerőnket számolhatjuk ki, majd az ellenfél védekezését, ezeket a számokat kombinálva az ügyességi értékünkkel az nyeri az adott kört (az sebez vagy védi ki a másik támadását), akinek magasabb a pontszáma.
A játék vezeti helyettünk hátizsákunk tartalmát, statisztikánkat, valamint megrajzolja nekünk a térképet is. Persze gondoltak a hardcore és kezdő játékosokra is. Előbbiek dönthetnek úgy, hogy mindenféle segítség, térkép és hátizsák nélkül (pontosabban azokat papíron, maguknak vezetve) vágnak neki a kalandnak. A kezdők számára pedig ott vannak a könnyítések: könyvjelzőket helyezhetünk el, visszaléphetünk az előző pontra, sőt arra is lehetőség van, hogy életerőnket visszaállítsuk.
Steve Jackson: Appointment with F.E.A.R. (Találkozás F.E.A.R.-rel)
Az általam kipróbált négy játék közül ez lóg ki egyedül. Sajnos ezt a könyvet nem volt szerencsém olvasni korábban, így összehasonlítási alapom sincs. A játékmenet teljesen eltér a többi játékétól. A jövőben játszódó alkotásban egy szuperhőst alakítunk, aki különféle hőstetteket hajt végre. Ádáz ellensége F.E.A.R., őt kell felkutatnunk és likvidálnunk a játékban, csakhogy ehhez hosszas nyomozómunkára van szükség. Dolgunkat pedig nehezíti, hogy úton, útfélen megoldandó krízishelyzetekbe keveredünk.
A játék felépítése is más, a megvalósítás sokkal képregényszerűbb lett. Először meg kell alkotnunk hősünket, annak külsejét és szupererejét tekintve. Utóbbiak alapvetően határozzák meg a későbbi játékmenetet, hiszen másképp oldhatjuk meg a szituációkat telepatikus képességekkel és másképp mondjuk a repülés képességével. A játék érdekessége, hogy már csak megvalósítása miatt is sokkal humorosabb, mint a többi alkotás.
An Assassin in Orlandes
Ezt a játékot már a Tin Man Games maga alkotta meg, nem pedig egy korábbi könyv feldolgozásáról van szó. A történetet S.P. Osborne jegyzi, és egy rejtélyes gyilkosságsorozatról szól, amelyet egy titokzatos orvgyilkos hajt végre. A mi feladatunk lesz, hogy átkutatva Orlandes városát felfedjük a gyilkos kilétét és kézre kerítsük, mielőtt túl késő lenne.
A játékmenet a Forest of Doom estében megismert rendszerre épül, lényegi eltérés nincs. A harcrendszert egy picit átvariálták, megjelent benne a Fitness Check (tekinthetjük szerencse-próbatételnek), amely jó vagy rossz irányba befolyásolhatja a következő köri teljesítményünket. Itt ugyanis nem játszik konkrét szerepet a szerencsénk, életerőnk és fittségünk (ez jelenti lényegében az ügyességünket) támadó és védekező pontokkal rendelkezünk.
A játék legfurább része számomra az volt, hogy gyakorlatilag percek alatt végezni tudtam vele mind különösebb erőfeszítés nélkül. Így nehéz szívvel ajánlanám megvételre.
Fire Wolf Saga
A végére hagytam a legterjedelmesebb történetet, ez ugyanis mindjárt egy négykötetes sztorit foglal magába. A játékmeneti leírásba már nem is mennék bele mélyebben, hiszen a rendszer alig változott. A történet elején erőnk, szerencsénk, gyorsaságunk és bájunk megadásával határozhatjuk meg életerőnket is. A harcrendszer egy picit bonyolódott, ugyanis egy kör több elemből épül fel, valamint megjelentek a felhasználható eszközök és varázslatok is. Támadóerőnk attól is függ, hogy épp milyen fegyver van a kezünkben, míg a védelmet a pajzs befolyásolja. Emellett szinteket is léphetünk a csaták során, így még erősebbé válunk. Két kör között pedig akár varázsolhatunk is, amennyiben birtokunkban vannak különféle varázsigék és elegendő varázserő.
A történet négy kötetből épül fel, de ezek sorrendjét – számomra érthetetlen módon – nem korlátozzák, vagyis bármikor bármelyikbe belekezdhetünk. Mi egy fiatal barbárt alakítunk, akinek hosszú és veszélyes utat kell bejárnia, hogy megérthesse örökségét és szerepét a népén belül. Kalandunk során végül nagy és elismert varázslóvá is válhatunk, valamint több nagy hatalmú fegyvert is megkaparinthatunk.
Az általam kipróbált játékokra mind ugyanaz volt jellemző: könnyed és gyors szórakozást nyújtottak, de inkább tartom őket „ebédszünetjátéknak”, mint teljes értékű alkotásnak. Ez nagy részt annak köszönhető, hogy hamar végig lehet őket játszani, alapvetően olcsón hozzá lehet jutni mindegyikhez. Így inkább jelenthetnek rövid kikapcsolódást egy-egy rövid munkahelyi szünetre, mintsem este leüljek eléjük. Ehhez hozzájárul még, hogy egy áráért minden platformra, köztük iOS-re és Androidra is megkapjuk ezeket, így kényelmesen magunkkal vihetjük őket bárhová. Akár munkába menet, a buszon is lezavarhatunk egy csatát.
Sajnos rövidségük és egy kaptafás megoldásuk miatt hamar unalomba fulladhat a játék. Így egy picit nehezebben mondom azt, hogy érdemes ezeket kipróbálni. Pedig érdemes a veteránoknak is a garantált nosztalgia miatt, valamint azoknak a fiataloknak is, akiknek a lapozgatós könyvek már kimaradtak, de szeretnék megtudni, milyenek is voltak. Bár az is igaz, erre a legjobb még mindig inkább beszerezni egyet a könyvek közül. Aki viszont inkább a digitális formát választja, annak örömteli lehet a hír, hogy folyamatosan jelennek meg újabb és újabb kötetek, így idővel az összes elérhető lesz.
