26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

LittleBigPlanet 3

Sackboy új társakkal folytatja kalandjait.

Írta: Dino 11 hozzászólás

A Media Molecule egy igencsak szeretnivaló főhőst álmodott meg pár évvel ezelőtt, amikor útjára indította a LittleBigPlanet szériát. A fülig érő szájú – vagy épp maximálisan elkeseredett, esetleg valahol a kettő közötti – Sackboy sokak kedvencévé vált, a platformjáték pedig miután hosszú órákra kötötte le az embert sztorijával, további – szinte végtelen mennyiségű – szórakozási lehetőséget biztosított a pályaszerkesztővel és a világ játékosai által azzal létrehozott számtalan új pályán. A harmadik részt így nagy várakozás övezte, a fejlesztést átvevő Sumo Digital vállára pedig így elég nagy felelősség nehezedett, hogy méltó folytatással álljanak elő.

LittleBigPlanet 3

A sztori ezúttal Bunkum világába viszi zsákfiguránkat, ahol az elszabadult három titán és a játék főgonosza, Newton ellen kell megküzdenünk. Változatos helyszíneken vezet keresztül kalandunk, ezek némelyike talán kicsit komorabb az előző epizódoknál, de ismét elmondható, hogy szép és színes körítést kaptunk. A főszereplők szinkronhangja ezúttal is igen jó hangulati pluszt ad a játékhoz: a narrátor megint az utánozhatatlan Stephen Fry, villanykörtefejű főgonoszunkat pedig régi haverja, Hugh Laurie szólaltatja meg.

LittleBigPlanet 3

A három titán legyőzéséhez egy-egy új karakter siet segítségünkre, akiket kiszabadításuk után irányíthatunk is kicsit a történet során. Oddsock leginkább egy kiskutyához hasonlít, aki lelkesen futkározik, falon tud ugrálni, és néha futni is rajta. Toggle kis és nagy alakja között egyetlen gombnyomással válthatunk, így pár fizika alapú feladvány is vele oldható meg, például egy rugós platformon nagyra váltva lesüllyedünk, majd kicsire visszaváltva kilőjük magunkat. Végül harmadik társunk Swoop, egy madár, aki természetesen repked és siklik a levegőben, karmaival pedig tárgyakat emelhet a magasba. Ez a három új szereplő az egyik legnagyobb újítás a játékban, igazán kár, hogy limitáltan férünk csak hozzájuk egy-egy pályán, gyakorlatilag rá vagyunk kényszerítve, hogy mikor melyikkel kell folytatnunk a pályát, nem a miénk a döntés. Szabadon csak ritkán választhatjuk őket, leginkább azért, hogy egy-egy plusz küldetést elérjünk. És még a kooperatív módban sincs olyan, hogy egymást kiegészítik a szereplők, pedig rengeteg érdekes ötletet lehetett volna még erre építeni. Ehelyett ha többen játszunk, mindannyiunk ugyanolyan karaktert irányíthat. (Célszerű valami feltűnő jelmezt hordani velük, egyrészt mert a kisebbeket néha nehéz észrevenni a pályán, másrészt pedig több játékos esetén jobban felismerjük, melyiket irányítjuk mi.)

LittleBigPlanet 3

Az első néhány pálya után három különböző világba vezet a sztori, ezek mindegyike egy központi rész köré épül fel – gyakorlatilag ez az elosztó (hub) is egy kisebb pálya –, innen ugorhatunk be az új karakterek kimentéséhez teljesítendő feladatokhoz (2-3 golyót kell összegyűjteni mindenhol), egyúttal különböző mellékküldetéseket is itt fedezhetünk fel. A nehézség ingadozó, volt egy-két izzasztóbb rész már viszonylag az elején is, a végén pedig igencsak kellett koncentrálni a több részből álló – és checkpoint nélküli – fő küzdelem során. Ha ügyesek vagyunk, nagyjából 5-6 óra alatt vihető végig a fő történeti szál.

LittleBigPlanet 3

Sackboy különböző felszerelési tárgyakkal is gazdálkodhat, amelyek elengedhetetlenek a pályák teljesítéséhez. Ilyen például egy hajszárítószerű cucc, a Pumpinator, amellyel fújni és szívni is lehet egyes közeli objektumokat. Vagy egy fejünkre illeszthető bukósisak, amellyel egyes drótpályákra kapcsolódhatunk rá – valahogy úgy, ahogy a BioShock Infinite Skyline rendszerén közlekedünk. A Velociporter segítségével bizonyos helyekre teleportgömböt dobhatunk, így jutva át amúgy megközelíthetetlen helyekre, a Boost Boots csizmák pedig dupla ugrást tesznek lehetővé.

LittleBigPlanet 3

Megújult az első rész óta sokat hangoztatott „Play, Create, Share” koncepció alapvető eleme is, azaz a pályaszerkesztő. Ez már a korábbi epizódokban is egy igen összetett, de ennek ellenére kis gyakorlás után jól kezelhető része volt a játéknak, és a második résznél már akkora szabadságot adott a játékosnak, hogy egészen más stílusú játékokat (shoot’em-up, flipper, go-kart stb.) is létrehozott pár fanatikus rajongó. Sőt, volt, aki a Castlevania: Symphony of the Nightot remake-elte a LittleBigPlanetben. Jó hír a kreatív embereknek, hogy a szerkesztő most is megvan, ráadásul az eddigi három helyett már 16 réteget használhatunk benne. Aki pedig most kezdene bele a pályakészítésbe, a Popit Puzzle pályák segítségével játékos formában, egy-egy logikai feladat végrehajtásával ismerkedhet meg a szerkesztés rejtelmeivel, a különböző funkciókkal.

LittleBigPlanet 3

Sajnos az előző év egyik fő mumusa a LittleBigPlanet 3-at is beárnyékolta. A sok-sok hibával kísért megjelenésre gondolok, ami bizony itt is jelen volt, és késleltette is kicsit cikkünk elkészülését. Még az első pár patch után is belefutottunk olyan bugba, amely megakasztotta a továbbjutást, és egy következő foltra kellett várnunk a folytatáshoz. Emellett említést érdemelnek még az érthetetlenül hosszúra nyúló töltési idők: még egy kisebb pálya esetén is elunhatjuk magunkat a képernyő előtt.

LittleBigPlanet 3

Hogy megérte-e várni Sackboy újabb visszatérésére? A válasz alapvetően igen, hiszen cuki főhősünkre ismét remek kalandok várnak, a három új karakter pedig kellemes változatosságot hoz, még ha csak rövid időre is. Jó lett volna, ha Oddsock, Toggle és Swoop valamivel nagyobb szerepet kap, vagy újabb kooperatív lehetőségeket nyitnak meg velük. Emellett pedig örültem volna pár óra plusz játékidőnek is az alap történeti szálhoz, de a letölthető pályák persze most is ott várnak még, így akinek ez nem elég, az most is böngészhet a felhasználói tartalmak között, gyöngyszemekre azok között is lehet bukkanni.

A LittleBigPlanet 3 PlayStation 4-re és 3-ra jelent meg. A cikk a PS4-es verzió alapján készült.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

75%
grafika
8
hangok
8
játszhatóság
6
hangulat
9
Pozitívumok
  • Üdítő változatosságot hoz a három új karakter
  • Sackboy ötletes kiegészítőket kapott
Negatívumok
  • Sajnos keveset kerülnek elő az új szereplők
  • Számos bug, néha a játékot teljesen megakasztva

További képek

  • LittleBigPlanet 3
  • LittleBigPlanet 3
  • LittleBigPlanet 3
  • LittleBigPlanet 3
  • LittleBigPlanet 3
  • LittleBigPlanet 3
  • LittleBigPlanet 3
  • LittleBigPlanet 3
  • LittleBigPlanet 3
  • LittleBigPlanet 3
  • LittleBigPlanet 3
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Yeek
Yeek [2]
Nekünk megvan! Jóféle! :D
SolidSnakeGH
SolidSnakeGH [806]
Köszönjük szépen! :-)
Asszem pont a PlayStation Store-on volt nemrégiben igen jó áron, most akkor a 10%-os kedvezményt erre fogom beváltani!
RAI*DEN
RAI*DEN [3086]
Dino említette a Rayman Legends-et, de ha már azt próbálod, próbáld ki a Rayman Origins-t is. Bár a Legends szerintem jobb hangulatú és változatosabb, addig az Origins sokkal szivatósabb. Személy szerint az LBP-ken nem tudom mit eszik a nagyközönség, mert nekem egyáltalán nem jött be, meg azért egy Rayman mégiscsak Rayman :)
bollokr
bollokr [189]
Köszi a tippet,rákeresek.Van két kar otthon úgy is :D
Nem tudok semmit a kis zsáklény életéről,meg a játék lehetőségeiről.
Na de ha hazamegyek,elverem az asszonyt...
totyak
totyak [445]
Én csak PSP-n tudtam vele játszani és nagyon bejött, olyan kis aranyos játék a sok erőszakos cucc mellett.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (11 db)