Saints Row: Gat out of Hell

Másfél évvel ezelőtt a Saints Row negyedik részét az év egyik legjobb akciójátékának, és az előző generáció legtartalmasabb sandbox játékának neveztem, véleményem mellett pedig a mai napig kitartok: az önparódiába hajló, elborult sorozat tökéletes lezárása volt. Maguk a fejlesztők is úgy vélték, mindent kihoztak a műfajból és a történetből, amit csak lehetett, és egy esetleges újabb Saints Row rész kapcsán rebootról vagy pedig teljesen új történetről és szereplőkről beszéltek. Ennek ellenére fél évvel ezelőtt megérkezett a hivatalos bejelentés: a Saints Row IV újgenerációs portja mellé kap egy standalone kiegészítőt is.

A Saints csapata Kinzie születésnapját ünnepli, amihez Matt kölcsönveszi Aleister Crowley ouija tábláját Zinyak ereklyegyűjteményéből. Ezzel véletlenül kaput nyitnak a pokolba, a Sátán pedig elragadja a Főnököt (akit az univerzum legelvetemültebb és legpusztítóbb élőlényének tart), hogy összeadja lányával, Jezebellel, és a Föld pusztulása után hatalmasra duzzadt pokoli seregek így legyőzhetetlenné váljanak. Gat természetesen azonnal a megmentésére siet (Kinzie-vel az oldalán, akinek a pokoli kirándulás a születésnapi kívánsága), hogy megmentse a Főnököt, és stílusosan képen törölje a Pokol urát. A kárhozottak birodalmában szövetkeznek a Saints egykori ellenfeleivel, Dane Vogellel és a DeWynter nővérekkel, valamint olyan híres kárhozottakkal, mint Vlad Tepes, Feketeszakáll és William Shakespeare, hogy megdöntsék Zinyak uralmát.

Vagyis hogy legyőzzék a Sátánt – bocsássátok meg a fenti botlást, véletlenül összekevertem a Gat out of Hellt a negyedik résszel. Talán az okozta tévedésemet, hogy ismét Steelport térképét kell körzetről körzetre elfoglalnunk mellékküldetések megoldásával, talán a tény, hogy a játékban az ellenfelek gyakorlatilag a negyedik rész zin zsoldosai, csak új skinekkel (a hatalmas fejvadászok a démonhercegek, a megszálló központok a csápokkal ellátott tüzérségi állomások, a kontrolltornyok a katlanok „eredetijei”), miközben Gat/Kinzie démoni képességei 70-80%-ban megegyeznek a Főnök mátrixos szuperképességeivel. De talán az is okozhatta, hogy míg a Zinyak elleni harc egy olyan elborult, őrült és poénos utazás volt, amelynek minden egyes pillanatát, minden átvezető jelenetét élveztem (What is love, baby don't hurt me... minden idők legepikusabb űrcsatája), addig a Gat out of Hell története hagy némi kívánnivalót maga után. Konkrétan: miután Gat megszerzi Dane-től Lucifer törött glóriáját, amely felruházza őt a szárnyakkal és első túlvilági képességeivel, kapunk egy feladatot: végezzünk olyan szintű ámokfutást a pokolban különleges kárhozottak kiszabadításával, mellékküldetések megoldásával, amellyel magunkra vonhatjuk a Sátán figyelmét. Ekkor a menüben megjelenik egy extra sáv, amely Sátán haragját jelképezi, és amikor láttam, hogy milyen gyorsan töltődik fel, azt hittem ez csak a sztori első fele, felvezetés az első harchoz a Sötétség Ura ellen, amelyet majd csúfosan elveszítünk, hogy utána újabb hosszú órákon és küldetéseken keresztül tápolhassuk hőseinket (Gat és Kinzie között bármikor válthatunk az Ultor épületben, vagy coopban két játékos irányíthatja őket).

De nem. Miután a négy különleges kárhozott kiszabadításával megszereztem az összes lehetséges szupererőt (Shakespeare – földrengető taposás, Feketeszakáll – pokoli alattvalók idézése, Vlad – mágikus aura, Ikrek – mágikus lövedék), a térképen elszórt oltárok feltöltésével megnyitottam hozzájuk a különböző fejlesztéseket, egy szörnyű gyanú kezdett ébredni bennem, amely be is igazolódott: a haragsáv feltöltése a sztori egyetlen főküldetése. A sávon két olyan pont van, amelyeket ha elértünk, egy párperces átvezető videót kapunk, az első az előzetesekben is mutogatott Disney-musical, a második Gat és Jezebel találkozása, majd a sáv feltöltésekor megnyíló harmadik már a felvezetés a végső főellenségharchoz. Hadd számszerűsítsem a dolgokat: a Saints Row IV-et 15 óra alatt játszottam végig, és a játékmentéskor megjelenő számláló szerint a mellékküldetések, karakterfejlesztések kevesebb mint felét nyitottam csak meg. A Gat out of Hellt 3 és fél óra alatt végigjátszottam, a számláló pedig jóval 60% fölött állt meg, és már nem volt hátra semmi más, csak értelmetlen, ismétlődő mellékküldetések (sokat egyenesen lemásoltak a negyedik részből), és néhány tulajdonság fejlesztése (a futást, repülést, életerőt teljesen ki is maxoltam).

A szomorú az, hogy a játék hatalmas potenciált tartogatott volna: tetszett például az ötlet, hogy a pokolban a szenvedő lelkek jelentik az értéket (a bankok ennek megfelelően elég érdekes szerepet töltenek be), és tevékenységünk azért káros, mert pusztításunkkal csökkentjük letöltendő éveik számát. Tetszettek az olyan elborult ötletek, mint Vlad és a többi kegyetlen gyilkos helye a pokolban, amely egy plüssállatokkal teli, kifestett óvoda volt, vagy Shakespeare büntetése, mint egy felkapott nightclub lemezlovasa. Steelport térképe pedig bár ezen a ponton már unalomig ismert, a pokolbéli változata még az erősen kopott grafika ellenére is nagyon látványos lett, egyes városrészek szinte felismerhetetlen átalakításon estek át. De a játék nem élt ezzel a potenciállal, a jól eltalált elemek csak új körítésként szolgálnak a negyedik részben már unalomig látott, legfeljebb egy-két új feladattal bővített mellékküldetés-repertoárhoz.

Ha a Saints Row IV egy mestercukrász volt, aki a lakoma végéig tette eléd a különböző szép, finom nyalánkságokat, amelyeket még akkor is befaltál, ha úgy érezted, már egy falatot sem tudsz letolni a torkodon, akkor a Gat out of Hell egy életunt idegenvezető, aki fél órával zárás előtt rohan végig veled a kiállításon, miközben félpercenként az órájára pillant. Nem rossz játék, egy hosszú délután erejéig szórakoztató, de erőltetett, összecsapott, izzadtságszagú újrahasznosítása a Saints Row IV elemeinek, és csak azt bizonyítja be, hogy az alapjáték tényleg mindent kimerített, amit a Saints eddig bemutatott világa és karakterei nyújthattak.