Ha szokásos cikket írnék most a Duke Nukem 3D Megaton Edition konzolos verziójáról, nagyon egyszerű dolgom lenne, hiszen egyetlen mondattal le tudnám zárni az egészet, méghozzá azzal, hogy minden olyan, mint 1996-ban volt. De ehelyett inkább idősebb olvasóinkat egy kis nosztalgiázásra, míg a fiatalabbakat egy kis videojátéktörténelem-órára invitálnám, hátha mindkét csoportnak a cikk elolvasása után megjön a kedve ehhez a régi, örök klasszikushoz.
Kezdjük azonnal egy kis kronológiai áttekintéssel! Talán azt még a veteránok közül is kevesen tudják, hogy a Duke Nukem első két része még oldalnézetes akciójáték volt MS-DOS rendszerekre, még a '90-es évek elején. Az áttörést azonban az 1996-ban megjelent rész, a Duke Nukem 3D hozta el a szériának, no meg az elismerést a fejlesztőknek, a 3D Realmsnek. Korához képest remek grafikával és egész jelentősen rombolható környezettel rendelkezett, ám mégsem a technikai rész volt a kulcs a játék sikerében, hanem fergeteges hangulata, no és a főszereplő Duke Nukem maga. Aki kicsit is jártas a számítógépes játékok világában, biztos találkozott – vagy legalább hallott – a szőke, agyontesztoszteronozott, idegeneket ölő macsóval, aki attól lesz a legdühösebb, ha a szemét földönkívüli lények pont a dögösebb csajokat rabolják el. A Doom és a Wolfenstein 3D hagyományait követő Duke Nukem 3D pont azzal lopta be magát a szívünkbe, hogy míg ugyanúgy öltük a szörnyeket pályáról pályára, mint a másik két játékban, eközben öntelt, egoista főhősünkből megállás nélkül dőlt a hülyeség és a mára már klasszikusokká vált beszólások.
A siker kiáltott a folytatásért, és be is jelentették 1997-ben, hogy készül Duke következő kalandja, a Duke Nukem Forever. Azt hiszem ez az a cím, amelyről minden kedves olvasónk halott már. Tény és való, hogy Gabe Newell már 2007 óta semmit nem hallatott a Half-Life 3-ról vagy legalább az Episode 3-ról, de még így sem tudja felvenni a versenyt (reméljük, nem is erre megy ki a dolog) a Duke Nukem Foreverrel, amely 14 év után, 2011-ben jelent meg. Ha mással nem is, de ezzel a brutálisan hosszú fejlesztési idővel rekordot írt a Forever, amely talán a legtöbbször újraindított és engine-t cserélt projekt díja címet is besöpörheti. Amikor bejelentették a fejlesztők, természetesen ígértek mindent, mi szem-szájnak ingere volt akkoriban, azonban ahogy teltek az évek és a játék csak nem akart megjelenni, a „When it’s done!”, azaz „Majd, amikor készen lesz!” mondat szállóigévé vált, és a játékosok kezdtek róla lemondani. Fejlesztőcsere után, végül a Gearbox gondozásában aztán megjelent a Duke Nukem Forever, ám koránt sem hozta azt, amit ennyi idő után az ember várt. Tagadhatatlan, hogy nagyon jó kis nosztalgiajáték volt, az imádott hangulat itt is az elsőtől az utolsó pillanatig tapintható volt, mégis az idejét múlt grafika rányomta a bélyeget, vagy ha valaki mögött nem volt jó pár évnyi játékos múlt, és nem tudta, hogy ez a játék miért AZ a játék, csak értetlenkedve nézett, hogy ez micsoda.
Mindenesetre a 14 hosszú év alatt rengeteg többé-kevésbé sikeres Duke klón született, mint például sokak kedvence, a horvát „származású” Serious Sam vagy akár a lengyel Painkiller (úgy tűnik ez a stílus Kelet-Európa specialitása :-D). Sőt, Duke Nukem is kapott pár spin-off részt, mint például a PlayStation 1-es, TPS nézetű Duke Nukem: Time to Kill vagy az első két részt idéző, oldalnézetes Duke Nukem: Manhattan Project, amely 2002-ben látott napvilágot. Azonban a játékostársadalom a ’96-os Duke Nukem 3D-re emlékszik vissza a legszívesebben. Ez a lelkes rajongók által készített modokban is abszolút észrevehető, amelyek között, ha utánakerestek, pár nagyon keményen feljavított textúrás kiegészítést és egyéb érdekes dolgokat is találhattok. Nem véletlen tehát, hogy foltozva és kicsit feltupírozva két évvel ezelőtt PC-re, majd nemrég PlayStation 3-ra és PS Vitára is megérkezett a Duke Nukem 3D Megaton Edition.
Szóval, mint írtam a cikk elején, nagyon könnyű dolgom van az értékelésnél, hiszen ez a játék gyakorlatilag pixelről pixelre ugyanaz, mint annak idején volt. Az egyszemélyes rész ugyanolyan, mint a ’90-es évek közepén volt: átvágjuk magunkat a szörnyek hordáin, kapcsolókat és kártyákat keresünk ajtókhoz, majd a fejezet végén szétrúgjuk egy főellenségnek a hátsóját, miközben elégedetten mondjuk a beszólásokat Duke-kal együtt szinkronban, és persze felkötjük a gatyát, hiszen régi hagyományokat megőrizve a program már közepes fokozaton is megfelelő kihívást nyújt. Emellett megtalálható a multiplayer rész is a játékban, amelyben akár deathmatchben mérkőzhetünk meg másokkal, vagy a kooperatív módot választva egyszerre többen indulhatunk neki a földönkívüliek mészárlásának. Feltéve, ha elegendő türelmünk van várni, míg játékostársakat talál a rendszer (és nem dob ki játék közben). Vagy körbekérdezhetünk barátaink között: mivel a PS Pluson nemrég ingyen lehetett letölteni a játékot, jó eséllyel megvan másnak is.
Mindezek ellenére a konzolos verzió kiadása számomra még így is kicsit megkérdőjelezhető, mert nem hinném, hogy ezzel a verzióval nagyon le tudnának csapni a fiatalabb generációra, az idősebbeknek a nosztalgiára pedig ott van a PC, ahol az irányítás is finomabb és ma már tényleg egy hűtőgépen is elfut a játék. (Januárban ráadásul az is megkapta a multiplayer kiegészítést.) Azonban így, egy kis nosztalgiázás után úgy gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki várja, hogy így a következő generációs konzolok hajnalán újra megmozduljon valami Duke háza táján, és egy esetleges folytatás bejelentése megtörténjen. Csak aztán nehogy megint 14 évet kelljen rá várnunk!
