Egy I Have No Mouth and I Must Scream újrázás befigyel majd előtte, abszolút felkeltette az érdeklődésem a cikk alapján. :-)
Addig is egy popkulturális referencia az alcímre.
A kalandjáték manapság egy eléggé ritka műfaj, azon belül pedig a posztapokaliptikus jelleggel bíró még inkább. Sőt, egy kicsit el is kellett gondolkodnom, hogy egy-két címet fel tudjak sorolni. Játékok, mint a Beneath a Steel Sky (amelynek nagy része inkább egy városban játszódik) vagy pedig a Full Throttle (amely meg inkább motoros) tartozhatnak ebbe a kategóriába, de egyik se tökéletes példa. Az újonc Fictiorama Studio által készített Dead Synchronicity: Tomorrow Comes Today egy más jellegű alkotás, sokkal közelebb áll az I Have No Mouth and I Must Scream nevű kult klasszikushoz (amelyet egyébként a készítők is megjelöltek ihlető forrásként).
Az áprilisban megjelenő játék alapmechanizmusában nincs semmi különös, a szokásos kalandjátékelemek megtalálhatóak (tárgykombináció, dialógusfák), de semmi több. Viszont egyelőre úgy tűnik, hogy a nehézséget sikerült jól belőniük a készítőknek, mindössze egyszer kellett eljátszanom, a „minden tárggyal mindenre kantintok metódust”. Hiányérzetem volt még azzal kapcsolatban, hogy logikai feladatokból egy sem volt a tesztre érkezett verzióban.
Amiben viszont a Dead Synchronicity nagyon erős, az az atmoszféra. Először is nagyon szimpatikus volt, hogy a világvége-szcenárió itt nem a hagyományos atomháború-zombi-idegeninvázió trióból lett kiválasztva. Azonban nem ez az igazán lényeges, hanem hogy ez a játék egyértelműen felnőtt közönségnek szól. Az ábrázolásmód naturalista, a posztapokaliptikus világ kegyetlen (bár egyes durva történetbeli elemek „képen kívül” történnek). Van itt prostitúció, gyerekek kivégzőosztag előtt, halott megcsonkítása, sejtetett szexuális erőszak, valamint még egy dissolve nevezetű betegség is, amelynek hatására az áldozat szó szerint szétfolyik (és ezt konkrétan láthatjuk is). Ennek ellenére soha nem éreztem öncélúnak a játékot, mindannak, amit fönt fölsoroltam, dramaturgiai jelentősége van.
Grafikai szempontból is mindenképp érdekes a játék. A képek igazi olajfestménynek tűnnek, amelyeket a művész különböző avantgárd irányzatokat (pl. expresszionizmus) felhasználva festett meg. Remek hangulatot teremt, egyedül az zavart, hogy a karaktermodelleknek mintha nem lenne szeme. Tudom, hogy szándékosan szögletesen vannak ábrázolva, de szemet attól még lehetne rajzolni.
A zene is többségében jól működik, de van egy-két furcsán oda nem illő szám, néhol pedig értetlenül álltam a csend előtt. Viszont legalább változatos a muzsika. Van itt ambient, poszt-rock, szimfonikus rock, sőt még a ’70-es évek olasz giallo filmjeit idéző számok is.
Mindenképp pozitívan várom a Dead Synchronicity: Tomorrow Comes Today-t. A hangulat remek, a sztori jónak ígérkezik (leszámítva a felütést – Tényleg? Emlékezetkieséses főszereplő? Milyen eredeti...), és mindenképp hiánypótló lehet ebben a zsánerben. Azonban még megbukhat egy-két dolgon. Kérdéses, milyen lesz a szinkronszínészek teljesítménye (a tesztverzióban még mindenki néma volt), ami nagyon fontos egy atmoszférikus, sztoriközpontú alkotás esetén. Valamint a logikai feladatok hiánya is némileg aggasztó, mert így túl könnyű a játék. Mindenesetre benne van egy remek játék lehetősége.
