Ismertető/teszt

Zombie Army Trilogy

A nácik és zombik alkotta tengelyt mesterlövészek törhetik ketté a Rebellion régi-új játékában.

2015.03.16. 14:30 | szerző: gregmerch | Ismertető/teszt

Nem, nem, és még egyszer, határozottan NEM fogom azzal kezdeni ezt az ismertetőt, hogy az annak tárgyát képező alkotás gyakorlatilag összeboronálja az elmúlt másfél évtized két legelcsépeltebb videojátékos kliséjét. Ehelyett – ha meglepő, ha nem – azzal a felütéssel nyitok, hogy minekutána nem vagyok egy nagy zombirajongó, II. világháborús játékkal pedig már viszonylag régen játszottam, számomra egyenesen üdítően hatott ennek a két dolognak az összeházasítása. A több évtizedes múlttal rendelkező Rebellion fogta egyik legismertebb sorozatának, a Sniper Elite-nek az élőhalottak hordái ellen folytatott harcokat feldolgozó mellékágait, a Nazi Zombie Army című programokat, hozzádobott egy teljesen új epizódot az eddigi kettőhöz, és önálló játékká gyúrta őket össze. A Zombie Army Trilogy nemrégiben látott napvilágot az újgenerációs konzolokra és PC-re, és abban egymagunk, vagy három társunkkal összeállva akár többen is átélhetjük a ~~World War Z~~, akarom mondani a Plan Z okozta káosz viszontagságait.

Ez a bizonyos „Z-terv” az, amelyet maga a Führer, minden idők legrettegettebb Adolfja indít pusztító útjára, amikor – az A bukás című filmre hajazó bevezető jelenetben – vezérkari főnökei közlik vele, hogy bizony a háború elveszett. Mivel azonban az „Apaföld” nem veszhet oda, életre keltik az elesetteket, akik sírjukból előmászva rontanak rá a magukat már-már győztesnek kikiáltó szövetségesekre. Nos, ezzel össze is foglaltuk a mintegy tizenöt fejezetből álló programtriász lényegét.

Tekintve, hogy az alapvetően mellékágként funkcionáló széria alapja a jóval földhözragadtabb Sniper Elite sorozat, nem meglepő, hogy elsődleges fegyverünk egy távcsöves puska, amely mellé bekészíthetünk némi kevésbé precíziós célzást, ám annál nagyobb pusztítást lehetővé tévő darabot. Gépkarabélyok, shotgunok, pisztolyok, gránátok, aknák és egyéb csapdák alkotják arzenálunkat. A játékot külső nézetből irányíthatjuk, amelyet a távcsövekbe tekintéskor belső nézet vált fel. Az egyes fejezetekben meghatározott célok igen változatosak, így például fel kell derítenünk egy lemészárolt falu sorsát, meg kell találjunk mágikus műtárgyakat, vagy ki kell iktatnunk egy, az ellenség számára stratégiai fontossággal bíró üzem energiaellátását. A checkpoint rendszerben történő mentés számlájára jelen esetben az mindenképpen felróható, hogy ezek a bizonyos mentési helyek néha igencsak távol esnek egymástól. A program statisztikát vezet eredményeinkről, amelyet minden pálya végén, illetve valamennyi újrakezdésnél elénk tár, és azok a globális ranglistákra is felkerülnek. A kampányt, amely sorba rendezi az egyébként első perctől fogva szabadon választható fejezeteket, egymagunk is végigtolhatjuk, de sokkal érdekesebb – és hatékonyabb –, amikor társainkkal vágunk neki maximum négyfős csapatokat alkotva. Kis változatosság gyanánt az eddigi kiadások jellemzően férfi karakterei mellett most hölgyekkel is lehetünk, ami némi színt visz a játékba. A kampány mellett belekerült egy horda mód is a repertoárba, de bevallom őszintén, engem a véget nem érő hullámokban rám törő zombik nemigen csigáztak fel.
Harcunkat összesen három nehézségi fokozaton vívhatjuk, amelyek közül a legnehezebbe már komolyabb ballisztika, vagyis a gravitáció, a szélerősség, a szélirány, szívverésünk és ziháló légzésünk pontosságunkat befolyásoló hatása is helyet kapott. Emellett az ellen mennyiségét és keménységét is szabályozhatjuk aszerint, hogy hányan játszunk – vagyis azt is simán beállíthatjuk, hogy a legnehezebb fokozaton egymagunk játszva egy négyfős csapatnak is gondot okozó falka törjön ránk.

A játék grafikájáról a bevezető első képkockáit nézve az „élemedett” szó jutott az eszembe. A grafikus motor semmiképpen sem nevezhető mai darabnak, ami meg is látszik a végterméken, de a készítők kihoztak abból, amit csak lehetett. Ez az érzés persze azért is lehet, mert a Zombie Army Trilogy volt számomra az első játék, amelyet sztereoszkópikus 3D-ben játszottam PlayStation 4-en. A háromdimenziós nézet jelen esetben ugyanis sokat dob az egyébként igen borongós, beállítástól függően főleg barna árnyalatú színskálára – a hajdani híradókra hajazó mód –, avagy ennél színesebb palettára épülő látványvilágon. A bullet-cam effektek kifejezetten jól festenek, meglehetősen hatásos azok jóvoltából lassítva végignézni, ahogy nem kis távolságról szanaszét zúzzuk egy ellenfelünk földi porhüvelyének maradékát. A hangok nem kiemelkedőek ugyan, de nem is mondhatók rossznak. Egy térhatású füles azért mindenképpen javasolt a játékhoz, mert a gyakran a hátunk mögül érkező, vagy újjáéledő dögök hörgése így a leghatásosabb, és nem mellékesen a tájékozódásban is a segítségünkre van a tekintetben, hogy honnan is várjuk éppen az érkező áldást. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a DualShock 4-es beépített hangszórójából is időről időre érkezik valami nem evilági effekt, csak hogy érezzük a törődést. A vezérlés nekem egy kicsit nehézkesnek bizonyult eleinte, de nem feltétlenül az egyébként módosítható gombkiosztás miatt. Például mindjárt az első pályán egy zombiktól hemzsegő faluban találjuk magunkat. Nos, itt a távcsöves mesterlövész puska, amelyhez a legtöbb muníciónk van, nem a legcélravezetőbb fegyver, hiszen ellenfeleink minden irányból érkeznek, gyakran közelről, leginkább egyszerre érnek el minket, és az állandó, igen körülményes és hosszadalmas tárcserélés, a limitált lőszer miatti folytonos lootolási kényszer, illetve alapfegyverünk kevésbé hatékony volta miatt bizony gyakran ér drasztikusan gyors és kegyetlen véget életünk. Utolsó mentsvárként persze ott van a rúgás, mint közelharci eszköz, de az egyfelől – főleg gyors egymásutánban végezve – igen furcsán fest, másfelől csak limitáltan hatékony azokkal szemben, akik egyrészt sokan vannak, másrészt már egyszer meghaltak, harmadrészt mindezek következtében igen körülményes őket visszaküldeni a sírjukba.

A Rebellion nem alkotott forradalmit legújabb játékával, de alkotásuk mindennek ellenére kellemes órákat szerezhet a játékosoknak, főleg ha van kivel együttműködniük. A Zombie Army Trilogy a Sniper Elite sorozat mellékági epizódjait gyűjti össze egy kis next-gen csokorba, és megspékeli őket nem kevés új tartalommal. A megvalósítás legjobb aspektusa a háromdimenziós képmegjelenítés, ami képes ellensúlyozni az egyébként idejétmúlt grafikus motor kevésbé meggyőző teljesítményét. Elsősorban azoknak ajánlom ezt a játékot, akik a világháborús környezetnek és/vagy a manapság virágkorát élő élőhalott-kultusznak az elkötelezett hívei, és nem mellesleg szeretik a mesterlövészek dolgos hétköznapjairól szóló szösszeneteket. Ők biztosan remekül fognak szórakozni ezzel az egyébként a többi közül nem kiemelkedő, de a nagy átlagnál nem is gyengébb programmal. ■