Aki játszott már japán RPG-vel, az tudja, mennyire időigényes, ám egyben rendkívül hálás hobbi az ilyen játékok végigjátszása. A Final Fantasy VII-et anno több mint 50 óra alatt fejeztem be, a Grandia II-t sikerült 26 alatt – és ebből a számtalan órából egy percet sem bántam meg később. A Harvest Moon széria viszont eleve egy érdekes hibrid: JRPG alapokat használ, azonban játékmenet tekintetében sokkal inkább a SimFarm/FarmVille játékokra emlékeztet. Van története, de az általában mellőzi az epikusságot, a kardpárbajokat, a világmegmentő küldetést, feladatunk általában kimerül egy farm felvirágoztatásában. Mégis, a korábbi játékoknak mindezt sikerült szórakoztató, addiktív formába önteniük, még a leggyengébb részek is több ezer rajongót tudhatnak maguknak – a The Lost Valley előtt az első 3DS-re érkező részként így nem kis kihívás állt, amelyet viszont ha nem is karcolás nélkül, de sikeresen teljesített.
Indítás előtt kiválaszthatjuk főhősünk nemét és nevét, ő pedig frissen szerzett identitásával azonnal el is téved egy havas völgyben, ahol az életét csak egy látszólag elhagyatott kunyhó menti meg. Másnap reggel különös hangokat hallunk, és felfedezünk egy hóba temetett harvest spiritet, egy kedves kis élőlényt, aki a nagy erejű Harvest Goddesst, a természet erőinek irányítóját szolgálja. A vidék nagy bajban van, az istennő ugyanis elveszítette erejét, majd eltűnt, így az örök tél vette át az uralmat, az emberek pedig, miután többé semmit sem tudtak megtermeszteni a völgyben, lassan mind elmenekültek. Az újdonsült barátunkhoz hasonló a kis szellemek azóta minden erejükkel azon dolgoznak, hogy valahogy újra megidézzék az istennőt – ehhez azonban az emberek segítsége is kell, főhősünk pedig pont kapóra jön ehhez. Feladatunk a zord tél ellenére ismét beindítani a völgy gazdaságát, növényeket termeszteni, állatokat tenyészteni, bányászni, horgászni, fákat vágni, kereskedni, hogy a Harvest Goddess ismét megjelenhessen a szentélyében, majd segíteni neki, hogy visszanyerje erejét és az évszakok irányítását.
Az új Harvest Moon több szempontból is eltér elődjeitől. Az egyik legszembetűnőbb különbség, hogy nincsenek szomszédjaink vagy közeli település, más emberekkel csak úgy találkozhatunk, ha jó iramban haladunk a küldetéssel, ekkor egyre több árus, feltaláló és kereskedő keres fel minket kunyhónkban, majd a hét bizonyos napjain házunk előtt álldogálnak, készen arra, hogy üzleteljünk velük, megrendeléseket adhassanak le nekünk. Másrészt, az igen méretes völgy minecraftszerű voxel technológiával épül fel, lehetőségünk van a saját ízlésünknek megfelelően átalakítani azt, úgy egyengetni a talajt, ahogy az az elképzelésünknek megfelelő.
A játék meglehetősen hosszú tutoriallel rendelkezik, amely egyben a történet oroszlánrészét is magába foglalja. Kezdetben éppen csak ásni tudunk, és egyszer termő növényeket, spenótot és brokkolit termeszteni. Később, ahogy egyre több ember keres fel minket, egyre több szellemet szabadítunk ki a tél fogságából, fokozatosan megtanuljuk, hogyan kell virágokat, gyümölcsöket termeszteni, hogyan tudunk horgászni, hidakat építeni, a völgyben épületeket felhúzni. A tempó nagyon egyenletes, mindig van elég időnk, hogy megtanuljuk addigi feladatainkat rutinosan elvégezni, mielőtt a következő játékelem a nyakunkba szakad. Az utolsó fontos elem, amelyet megnyithatunk, az évszakok váltakozása: ekkor ugyanis már nemcsak az a feladatunk, hogy megfelelően gazdálkodjunk az adott napra kapott erőnléttel (ezt a bal felső sarokban megjelenő szívek jelzik, minden elvégzett munka csökkenti, és ha kimerül, elájulunk), megválasszuk, melyik szellemet kérjük meg, hogy az adott napon segítsen nekünk (van, amelyik a virágok növekedését gyorsítja, egy másik meg megöntözi helyettünk az összes növényünket), de az adott évszak időjárási viszonyait is figyelembe kell vennünk. Ha minden sikerült, újjáélesztettük a völgyet, még párt is találhatunk és családot is alapíthatunk.
Mindez pont annyira szórakoztató és addiktív a gyakorlatban is, mint leírva, a játéknak azonban van pár gyenge pontja, amelyek mellett elég nehéz szó nélkül elmenni. Az első rögtön a 3D hiánya: egyedül a játék indítóikonja és a főmenü használja a 3D effektet, a konkrét játékon belül semmi. A másik az irányítás: főhősünk körül egy nyolc mezőből álló, négyzet alakú terület jelöli ki azokat a mezőket, amelyeken valamilyen akciót hajthatunk végre, a karakter mozgását az analóg karral, míg a mezőkijelölését (amennyiben nem a főhős előttit szeretnénk használni) a D-Pad segítségével hajthatjuk végre, ez pedig elég kényelmetlen megoldás, és nincs is lehetőség módosításra. Végül pedig a tempó: bár az új játékelemek egyenletes tempóban érkeznek, a játék elején mégis voltak olyan napok, amikor semmit nem tudtam kezdeni az időmmel, míg a végéhez közeledve egy nap már nevetségesen kevés volt minden feladat elvégzéséhez.
Mindezektől eltekintve a Harvest Moon: The Lost Valley egy jól sikerült, hangulatos epizód. Nem a sorozat legjobb, de nem is a legrosszabb tagja, 3DS tulajoknak és a széria korábbi rajongóinak megér egy próbát.
