Vaják: Tűzkereszteség [könyv]

Nagyjából a The Witcher 3: Wild Hunttal egy időben érkezett meg a játék alapjául szolgáló regényfolyam soron következő magyar kiadása. Két novelláskötet és két regény után a lengyel Andrzej Sapkowski újfent regénnyel folytatja a vaják Geralt történetét, mégpedig pontosan onnan, ahol A megvetés idejében abbahagyta.

A sikertelen emberrablást követően Geralt a brokiloni driádoknál lábadozik, és amint fel tud kelni, elindul nevelt lánya, Ciri keresésére, akiről mindenki úgy tudja, hogy a nilfgaardi császár udvarában van. Valójában azonban sikerült megszöknie az emberrablók elől, és beállt útonállónak. Geralt nem egyedül kel útra, vele tart az ember létére Brokilnban élő fiatal lány, Milva, aki erős tájszólással beszél, de ügyes íjász (ő van a borítón). Ezen út során találkozik először a játékokból már ismert, „magyar származású” törpével, Zoltan Chivay-jal. Útjuk korántsem eseménytelen, ugyanis javában zajlik az előző kötetekben belengetett háború Nilfgaard és az északi királyságok között. Csatlakozik még hozzájuk egy Geralt szempontjából meglehetősen „szakmaiatlan” útitárs, tanúi lesznek egy boszorkánypernek, miközben a háború mindig a lehető legrosszabb pillanatban éri utol őket.

Közben a nagypolitikában is zajlanak az események. Szép lassan mindenki rájön, hogy a császár nem az igaz Cirit kaparintotta meg, a varázslónők pedig az előző pusztulása után egy új, titkos tanácsot alapítanak, hogy számukra kedvező módon befolyásolják a politika alakulását. Előkerül Yennefer is, aki túlélte, hogy az előző kötet végén a fejére omlott egy kisebb kőtömeg, de ez nem kell, hogy senkit meglepetésként érjen, hiszen feltűnt ő már a játékokban is.

A regényben a cselekmény három-négy szálon folyik párhuzamosan, ezek közül igazából csak a titkosszolgálatoshoz szükséges az előző kötetek részletes ismerete, hogy megértsük a kibontakozó összeesküvést, de ez a szál nem kap akkora teret és jelentőséget ahhoz, hogy zavaró legyen. Ahogy Ciri története sem, így a sztorinak tulajdonképpen két fő csapásiránya van (Geralt és a varázslók). A különböző szálakon a cselekmény lineárisan, jól követhetően zajlik, egyes részek olvastatják magukat, jobban, mint mások, de igazán sehol sem laposodik el. Sapkowski itt is előszeretettel alkalmazza a történet a történetben módszert, mikor is bizonyos eseményekről más karakterek elbeszéléséből szerzünk tudomást, ami nála visszatérő elem, és nekem személyes kedvencem, hiszen ilyenkor általában fontos információk birtokába juthatunk, vagy a történetet vagy a folklórt illetően, és még egy plusz nézőpont is színesíti az elbeszélést. A regény vége felé azonban mintha ráunt volna az egyszerű, könnyen követhető történetmesélésre. Van egy rész ahol a rendes elbeszélést Geralt visszaemlékezései szakítják meg egy baljóslatú fordulatot előrevetítve, ami azonban végül elmarad, és a dráma csak ezt követően, már a hagyományos elbeszélésben következik be. Van két rész viszont, amit egyszerűen nem tudok hova tenni, mert Eredet-szerűen kilép a regény keretei közül, mintha annak cselekménye mese, de legalábbis évszázadokkal korábbi események lettek volna. Egyszerűen sehogy sem illenek oda.

Ezek azonban csupán apró zavaró tényezők lehetnek csak, mert a Vaják: Tűzkeresztség egy nagyon jó olvasmány.