Filmek és zenék esetében már megszokhattuk, hogy egy-egy mű nemcsak a szórakoztatásunkra, kikapcsolódásunkra szolgál, hanem esetleg művészeti értéket vagy némi elgondolkodtató filozofálást is próbál a mindennapjainkba becsempészni. Azonban játékok esetén ritkábban találkozunk ezzel a tendenciával. A Journey esetében viszont a művészeti vonal annyira hangsúlyos, hogy már-már nem is igazán nevezhető hagyományos értelemben vett videojátéknak.

Kalandunk során egy piros köpenyes alakot fogunk terelgetni a végeláthatatlan sivatagban, a játék legelején is látható hegy felé. A történet tömören és röviden nagyjából ennyivel le is tudható. Sokkal fontosabb lesz a hangulat, az élmény, amit utazásunk során átélünk majd. Természetesen ez csak akkor működik, ha mindezt remek tálalásban kapjuk. A Journey audiovizuális élmény része azonban kifogásolhatatlan. Az egyszerű, letisztult, mégis nagyszerű színekkel dolgozó képi világ már az előző generáción is elképesztő volt. Most azonban a manapság oly divatos Full HD felbontásra és 60 képkocka/másodpercre való átskálázással a játék felrakja az i-re a pontot. A látványvilág varázsa nem is igazán a textúrák minőségében, vagy esetleg a brutális pixelmennyiségben fedezhető fel, hanem sokkal inkább a tájak művészi kivitelezésében és elrendezésében. Az aláfestő muzsika azonban már a PS3 idején is tökéletes volt, ami maradt is, hiszen bevált recepten minek változtatni? Austin Wintory műve az első hangtól az utolsóig csodálatos, szívbemarkoló és öröm hallgatni.

A Journey olyannyira a hangulatra fókuszál, hogy az irányításba sincs túl sok beleszólásunk. Mozgásunkat az egyik analógkarral, míg a kamerát a másikkal, esetleg a kontroller döntögetésével kezelhetjük. A kamera szerencsére nem fixált, így gyönyörködhetünk kedvünkre a tájban. Néha azonban ezt a gép átveszi tőlünk, és God of Waros stílusban érzékelteti, hogy milyen aprók is vagyunk a világhoz képest, amelyben benne vagyunk. Az analógkarok mellett, nagyjából még két gombra lesz szükségünk, hogy az adott helyzetben tudjunk repülni az áramlattal, vagy „énekünkkel” hatni a környezetünkre, már ahol lehet. Ez a varázshang lesz a segítségünkre abban is, ha esetleg összefutnánk másokkal utunk során, és segíteni szeretnénk egymás haladását. Ugyanis ha gépünk csatlakozik a világhálóra, más játékosokkal is összesodorhat a kalandunk, gyakorlatilag a játék bármely részén. A program utunk legvégén ki is listázza nekünk a neveket, akikkel osztoztunk ebben a nem túl hosszú, mégis maradandó utazásban.

A thatgamecompany alkotása egy igazi rétegjáték. Aki fogékony az ilyesfajta élményre, annak csodálatos 2-3 órában lesz része, amit a trófeák gyűjtögetésével akár még feljebb is tornázhat. Akik viszont jobban szeretik a könnyedebb műfajú játékokat, azoknak nem merem teljes szívvel ajánlani a Journey-t, ugyanis nekik könnyen csalódást okozhat. A játék cross-buy opcióval jelent meg, azaz akik rendelkeztek már a digitális PS3-as változattal, azok most ingyen juthatnak hozzá a PlayStation 4-es verzióhoz.