A Frozenbyte csapatának nevét, habár más alkotásokat is jegyeznek, a legtöbben a Trine széria kapcsán ismerik. A sorozat első része 2009-ben jelent meg, és meséket idéző történetével, látványvilágával, valamint ötletes, innovatív elemeket tartalmazó játékmenetével azonnal közönségkedvenccé vált. Amadeus, Pontius és Zoya magával ragadó kalandja aztán 2011-ben folytatódott, a Trine 2 pedig ha lehet, még jobb lett elődjénél.
Idén tavasszal érkezett a hír, miszerint a stúdió már javában dolgozik, hogy trilógiává bővítse a harcos, a varázsló és a tolvaj meséjét. Szerencsére a Frozenbyte is élt a lehetőséggel, hogy bevonja a játékosokat is a Trine 3: The Artifacts of Power fejlesztésébe, ezért nem sokkal a bejelentés után már meg is érkezett a korai változat Steamre, amit aztán néhány napja felváltott a végleges kiadás.

A játék egyik nagy erőssége a történet.
A Trine 3 története természetesen most is három régi barátunk körül bonyolódik, akiket a Trine (a lélek ereklyéje, vagy mi) újra kalandra hív, ám ezúttal még veszélyesebbre, mint valaha. A varázslók akadémiáját egy hatalmas, megidézett szörny ostromolja, amit meg kell állítani. Ahogy hőseink újra összejönnek, és nekilódulnak az új kihívásnak, hamar rájöhetünk, hogy egy picit komolyabb ügyről van szó, mintsem holmi kőből, fából és mágiából összetákolt monstrum legyőzéséről. De a történetről legyen is elég ennyi, hiszen – ahogy az a szériára egyébként is jellemző – ez egyike a játék erősségeinek, amit kár lenne előre lelőni, inkább fedezze fel mindenki saját magának.

Beszéljünk inkább az újdonságokról, ugyanis a harmadik rész tartogat bőven meglepetéseket. Először is három hősünk is megváltozott egy picit a régi kalandok óta. Alapvető képességeik persze megmaradtak, csak picit finomodtak. Pontius, a harcos most is a nyers erőt pártolja, kardjával és pajzsával győzi meg a szörnyeket az igazáról. Emellett képes pajzsába kapaszkodva siklani a levegőben, így nagyobb szakadékok felett is át tud libbenni. Persze a kecsességet meghagyja Zoyának, a tolvajnak, aki most is íjával és kampós kötelével vág neki az útnak. Előbbivel magasan lévő tárgyakat is képes lelőni, hogy azok a földre hullva összegyűjthetőek legyenek, de szükség szerint a szörnyek ellen is hatékonyan használja. A fontosabb a kötél, amellyel egyrészt Tarzan módjára át tud lendülni szakadékok felett, másrészt tárgyakat is tud vele húzni. Emellett megjelent az a képessége, hogy a kötéllel több tárgyat is összekössön, ezzel pedig bizonyos feladványokat csak ő tud megoldani. Végül pedig itt van a kissé ügyetlen és naiv Amadeus, a varázsló. Míg az első játékban a semmiből tudott elővarázsolni ládákat és pallókat, addig mostanra kicsit megkopni látszik varázstudománya: már csak ládákat tud megidézni, illetve mindenféle más tárgyakat lebegtetni. Ez elsőre picit visszalépésnek tűnhet, de összességében így is kellően változatos feladatokat lehet vele megoldani.

A pályák sokkal mélyebbek lettek, és gyakran fordulnak el 90 fokkal.
Az igazi újdonság viszont a pályák felépítésében rejlik. A fejlesztők ugyanis részben szakítottak a már ismert oldalnézetes megoldással, és tényleges 3D-s környezetet varázsolnak elénk. No persze nem arról van szó, hogy az oldalnézetes ügyességi játékból „nézd a hátam raidert” csináltak volna, mindössze arról, hogy a pályák mostantól sokkal mélyebbek, gyakran fordulnak el 90°-kal, hogy befelé haladjanak szereplőink. Ez egyfelől tényleg elég komoly változtatás, hiszen a pályák így sokkal összetettebbé váltak, nem mellesleg sokkal látványosabb, változatosabb is lett a környezetünk. Másfelől viszont valójában nem több puszta szemfényvesztésnél, mivel a játékmenetet alig befolyásolja: nemcsak jobbra és balra haladhatunk a pályán, hanem néha befelé is.
Ráadásul van a dolognak egy elég idegesítő hátulütője is: az irányítás. Ezt ugyanis nem sikerült jól az új követelményekhez igazítani. Kontrollerrel nagyon gyakran nem érezni egy-egy begyűjthető gyémánt (minden pályán vannak ilyenek szétszórva, amiket összegyűjthetünk, hogy különböző challenge pályákat nyithassunk meg velük) mélységét, így összevissza ugrálunk, mire nagy nehezen eltaláljuk a jó szöget. Ugyanez érvényes Zoya íjára is, amellyel most már nem csak fel és le kell céloznunk, hanem 360 fokban mindenfelé, ezt viszont egyetlen analógkarral nem lehet kivitelezni.
És ha már a negatívumok egyébként nem túl hosszú soránál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a játék hossza mellett sem. Mert az nem nagyon van neki, az összes pálya és kihívás kényelmesen teljesíthető 4-5 óra alatt, ami még egy tucat-FPS-től is kevéske lenne. Ezért már meg is kapta a magáét a stúdió, akik már a sorozat folytatásának létjogosultságán is elgondolkoznak, de én azért remélem, hogy ez nem veszi el a kedvüket egy újabb, picivel azért hosszabb kaland elkészítésétől.

A látványvilág egyenesen szemkápráztató.
De térjünk is vissza a pozitív dolgokhoz! A látványvilág egyenesen szemkápráztató, bár ez nem újdonság a szériától. A szépséget nem az apró részletekben kell keresni, hanem az elénk táruló páratlan mesevilágban, a maga kitalált lényeivel, a gyönyörű, színes környezettel, a virágokkal és hasonlókkal. Emellett a pályatervezés is csillagos ötös: a varázslók akadémiáját annyira zseniálisan találták ki, hogy a Harry Potter elbújhat mögötte. Eddig is tudtam, hogy a Frozenbyte csapatának élénk a fantáziája, és azt jól ki is tudja mutatni, de most még rátettek egy lapáttal az előző részekhez képest is. Hiába nagy a hasonlóság, ezt azért nehéz megunni.
Ugyanez érvényes a hangokra is. A zenék most is tökéletesen illeszkednek a hangulathoz, ahogyan a narrátor sem veszített semmit tudásából: most is ugyanolyan beleéléssel meséli el a három kalandor történetét, mintha csak egy nagypapa mesélne esti mesét az unokáinak. És persze a három szereplő szinkronja is remek.

Rendben, megint ömlengtem egy sort (kivéve a negyedik bekezdés irányításról és a játék hosszáról szóló részét, de hát tökéletes játék nincs ugyebár...) a Frozenbyte aktuális játékáról. Hiába, engem már az első résszel is megvettek, majd megtették ugyanezt újra a másodikkal is. És megteszik-e a harmadikkal? Már meg is tették. Aki szereti a tündérmeséket vagy az oldalnézetes ügyességi játékokat, netán mindkettőt egyszerre, az a Trine 3-nál jobbat perpillanat keresve sem találhat (mert egyszerűen nincs). Vannak ugyan hibái, és olyan nagyon nem újult meg azért a második rész óta, de ha van játék, aminek ezt el lehet nézni, akkor az ez. Mert a hangulatától könnyedén újra gyereknek érezheti magát bármelyik felnőtt...