Need for Speed

Két évtizedes száguldás
Huszonegy év, átlagosan több mint évi egy epizód – ezt jelenti ma a Need for Speed márkanév. Az első rész még 1994-ben jelent meg (PC-re 1995-ben), és olyan élményt kínált, amire az egyszeri játékosnak a való életben aligha lehetett esélye: luxusjárgányokban lehetett a legszebb vidékeken tövig nyomni a gázpedált. Mondanom sem kell, a játék elég gyorsan elég nagy népszerűségre tett szert, a folytatásra mégis három évet kellett várni. Ugyanakkor az 1997-es második résztől kezdve egészen 2013-ig minden évben jelent meg egy-egy újabb rész, egyedül 2001-ben maradtunk aktuális Need for Speed nélkül. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, voltak hatalmas sikerek és mély hullámvölgyek is. A rendőrös fogócskát kínáló Hot Pursuit epizódok (két rész és egy remake készült) voltak talán a legnépszerűbbek, ezeket követték az éjszakai illegális gyorsulási versenyeket feldolgozó Underground, Most Wanted és Carbon részek. Nagyjából utóbbi után indult el legutóbb a lejtőn a sorozat, ami többek között a csapongó próbálkozásoknak is köszönhető volt: voltak történetre fókuszáló részek (Undercover, The Run), online próbálkozások (World és Rivals), egész jól sikerült szimulátorok (Shift és Shift 2: Unleashed), valamint nem maradhatott el az újrázások korszaka sem (kaptunk a Most Wantedből is remake-et).
A bő két évtized alatt megannyi stúdión átfutott a sorozat, dolgozott rajta a Black Box, a Slightly Mad Studios, a Criterion Games, míg mostanában a Ghost Games vette át a stafétát. Velük közösen döntött úgy az EA a Rivals után, hogy ideje egy kicsit szusszanni, ezért tavaly, tizennégy év után először nem jelent meg új játék, hogy idén tulajdonképpen újraindítsák a sorozatot. Tavasszal jelentették be, hogy készül az új Need for Speed mindenféle alcím vagy sorszám nélkül, de megannyi ígérettel a volánnál.

Ahol az elfüstölt gumi és a nitro szaga keveredik a levegőben
A Need for Speed azon autós sorozatok közé tartozik, amely esetében a készítők időről időre szükségét érzik, hogy valamilyen kerettörténetbe foglalják az egyes versenyeket. Ez volt, amikor jól működött (például Most Wanted vagy Carbon), máskor viszont pont a visszájára sült el (Undercover vagy The Run). Az idei résznél erre különösen nagy hangsúlyt fektetett a Ghost Games. A sztori Ventura Bayben játszódik, ahol mi csak egy névtelen városi vagány vagyunk a sok közül, aki elismerésre vágyik. Egy éjszakai verseny során aztán megismerkedünk az örökké pörgő Spike-kal, akit sikerült lenyűgöznünk, ezért bemutat a bandának. Amy a csapat piszkos kezű, rockabilly chickre hajazó szerelője, aki nem mellesleg remek sofőr is. Az ő garázsában fogunk mi is bütykölni, de jaj nekünk, ha nem a helyére tesszük vissza a racsnis kulcsot. Robyn a másik lány a csapatban, akit mindenki el akar csábítani, de nála csak a legprofibb versenyzők esélyesek. Aztán itt van Manu, a mackós alkatú, fura frizurájú srác, aki olyan, mintha állandóan be lenne tépve. A sort végül Travis zárja, aki elsőre egy kissé szakadtnak tűnik, de valójában bölcsebb, mint amilyennek kinéz. Mindegyikükben két dolog közös: imádják a tuningautókat és a versenyzést, valamint mindannyian bálványoznak egy-egy híres versenyzőt vagy autóépítőt. Spike Magnus Walkert sztárolja, Amy Akira Nakai szintjére szeretne egyszer felnőni. Manu Ken Blockot isteníti, míg Robyn Risky Devilt, Travis pedig Shinichi Morohoshi munkássága előtt tiszteleg.

A játék egyik érdekessége, hogy a sztorit görgető átvezető videókat élő szereplőkkel vették fel úgy, mintha mi magunk is az események részesei lennénk. Néha kávét iszunk, máskor lepacsizunk valakivel, nagy nehezen átverekedjük magunkat egy buli tömegén, ilyesmi. A szerepekre olyan (többnyire sorozat)színészeket gyűjtöttek össze, akik nem tartoznak a legfelkapottabb hollywoodi sztárok közé, ezért könnyebb elhinni, hogy itt mindenki csak az éjszakai életben ismert, egyébként ugyanolyan hétköznapi arcok, mint mi vagyunk. Az átvezető videók összességében jól viszik a történetet, tényleg bele tudjuk élni magunkat az adott szituációkba. A gond inkább ott van, hogy szinte kivétel nélkül az összes színész rettenetesen túljátssza a szerepét. Ez pedig idővel arra késztetheti az embert, hogy inkább átugorja a videókat.

Bűvészet a garázsban, művészet az utcán
Mint már említettem, a Need for Speed visszatért az Underground játékok témájához, vagyis az illegális éjszakai gyorsulási versenyek világához. Ez pedig alapjaiban határozza meg a játékmenetet, az autókínálatot, és általában a játék hangulatát. Bár időnk döntő többségét az utcán fogjuk tölteni mindenféle versenyeken, az igazi varázslat a garázsban kezdődik, hiszen lehetünk mi a legvagányabb sofőrök, mindez fabatkát sem ér a megfelelő vas nélkül a fenekünk alatt. Márpedig egy gyári VW Golf II-vel és az ő 60-70 lovacskájával aligha válunk az éjszaka királyaivá, irány tehát a szerelőakna!

Szerencsére a fejlesztők is érezték, hogy nem elég ide néhány karosszériacsomag, vagy pár „stock – street – race” tuningkártya, ami korábban jellemző volt a játékokra. A garázsban négy fő részre bontották a szerkesztőt: festések és matricák, karosszériaelemek, teljesítménytuning, valamint a teljesítmény finomhangolása.
A festések és matricák részt aligha kell különösebben magyarázni: több rétegben pakolhatjuk a gyártók logóit, vagány feliratokat és képeket, különféle egyszerű és bonyolult grafikákat az autó minden részére. Ha szeretnénk, még a szélvédőt is teleragasztgathatjuk. Itt leginkább a játékosok szépérzéke szabja meg a határt. Emellett megadhatjuk az autó alapszínét, a metálfényezés és a mattság mértékét.

A karosszériaelemeknél már érdekesebb a helyzet, bár ismerős lesz a korábbi játékokból. Egész seregnyi áll majd rendelkezésünkre kipufogókból, légterelőkből, első és hátsó lökhárítókból, küszöbökből, motorháztetőkből, de még visszapillantó-tükrökből és felnikből is. Viszont ezek jelentős részét szintlépéshez kötötték, hogy ezzel is a minél jobb teljesítményre sarkallják a játékosokat. Idővel viszont egészen vagány verdákat kalapálhatunk össze.
Szerencsére a teljesítménytuning részt sem csapták össze. A motor és a futómű egész részletesen fejleszthető: a blokk, a szelepek, a turbó, a gyújtásvezérlő, a befecskendezés, a váltó, a lengéscsillapító, a fékek és a kézifék stb. Ezek mind-mind külön fejleszthetőek, de persze nem kell Street Legal szintű csavarozgatásra gondolni. Itt megmaradtak a kártyák, amiket ezekhez vásárolhatunk (megint csak szintünk függvényében), de így is sokkal részletesebb, mint a korábbi részekben. Egy-egy alkatrészből minél profibbat veszünk, annál több beállítási lehetőség válik elérhetővé a finomhangolási részen. Itt tudjuk igazán az ízlésünkhöz alakítani járgányunk viselkedését. Alapvetően két stílus között kell megtalálnunk az egyensúlyt mindenféle csúszkák segítségével: drift és gyorsulás. Én a magam részéről leegyszerűsítettem a dolgot: építettem egy járgányt a gyorsulási versenyekre és egyet a drift futamokra.

És ha már itt tartunk, guruljunk ki végre az utcára, jöjjenek a versenyek! Ventura Bay nem kisváros, bőven akad benne felfedeznivaló és hely a futamok megrendezésére. A térképen a történetet előrevivő küldetések és a garázs mellett hagyományos versenyeket, gyűjtögetnivalókat és remek fotózási lehetőségeket találunk. A történet küldetései is többnyire különféle versenyek, így azt leszámítva, hogy itt mindig van valami külön feladat a futam során (mondjuk muszáj az első háromban végeznünk, vagy XY-t mindenképpen legyőznünk), egyszerű versenyekről van szó. A gyűjtögetnivalóknál és fotózási lehetőségeknél nincs különösebb dolgunk, hol egy mad max kört kell tennünk, hol csak pofás fotókat lőnünk a járgányunkról. Cserébe ingyen spéci alkatrészekhez juthatunk.
Versenytípusból két fő kategória van, ami már a garázsban is jelentkezett: gyorsasági és drift versenyek. Ezeken belül akad néhány alváltozat, amelyek valamilyen extra szabállyal megbolondítják a futamot: mondjuk a Drift Train esetében úgy kell farolgatással pontokat szerezni, hogy közben nem szakadunk le a többiektől, különben nem kapunk pontokat.

A versenyek között egész Ventura Bay szabadon bejárható, bőven van hely próbálgatni a kocsik irányítását és feszegetni saját határainkat. De vigyázni kell, mert bármelyik sarkon a rend éber őreibe botolhatunk, akiket aztán le kell rázni valahogy. Bár ez a rész alig változott az évek során, még mindig jó móka fogócskázni velük a városban, ráadásul egy-egy hosszabb menekülés jócskán megdobja a hírnevünket is – feltéve, hogy nem kapnak el.
Reputációt egyébként öt kategórián belül szerezhetünk: sebesség, törvényszegés, bandázás, építés és stílus. Ezek között annak fényében oszlanak meg egy-egy futam során a pontjaink, hogy éppen milyen stílusban versenyeztünk. Ha törtünk-zúztunk, akkor a törvényenkívüliség kap több pontot, ha szép tisztán előzgettünk, akkor a stílus, ha pedig állva hagytunk mindenkit, akkor természetesen a sebesség és így tovább.

Moziélmény, avagy a Frostbite igazi ereje
A Need for Speedtől nagyjából azt kaptam, amit az előzetes képek és videók alapján vártam: a sorozat eddigi legszebb részét. A Frostbite motor már más játékokban is bizonyította képességeit, de a Ghost Games néhány effekttel egészen új szintre emelte a látvány színvonalát. Hallottam olyan véleményt, hogy minden csak az esős effekteknek, az utcákon tükröződő tócsáknak köszönhető, de ez nem így van. A garázsban például sehol egy tócsa, a látvány mégis közelíti egy film szintjét. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy komolyan nehéz különbséget tenni a valóság és a játék látványvilága között. Ez persze nem minden esetben van így, hiszen ha a városban egy picit megállunk nézelődni, azonnal előjönnek az elnagyolt részletek is. Mint már sok más játék esetében is mondtam, nem érdemes az apró részleteket vizslatni, ha egyszer az összhatás úgy tökéletes, ahogy van. Emellé konzolon a teljesítményre sem volt soha panasz, a játék végig stabilan és szaggatásmentesen futott.
Hogy mondjak valami negatívumot is, Ventura Bay leginkább egy poszt-apokaliptikus városra emlékeztet. Rendben van, hogy állandóan éjszaka van a játékban, de ahhoz képest is nagyjából akkora a forgalom, mintha legalábbis Kiskunmajsán lennénk, vagy még annyi sem. Gyalogosokat nem is várnék a játéktól, elvégre nem Carmageddonról van szó, de az, hogy ötpercenként elgurul valahol egy kósza teherautó, egy picit kiábrándító. Emellett Ventura Bay lehet a világ parkolóház- és mélygarázsfővárosa, ugyanis az utcákon parkoló autók se nagyon vannak, de hát biztosan azért, mert estére a gondos gazdik eldugják őket.

Hogyan tovább?
Amikor megjelent a Need for Speed, és olvasgattam az első külföldi kritikákat róla, sokszor futottam bele olyan véleménybe, hogy a játék részleteiben kimondottan jó, csak épp valahogy összerakni nem sikerült ezeket. Ha már történetalapú autóversenyes játékot készítünk, nagyon fontos, hogy a hangulat elvigye a hátán. Nos, részben egyetértek azokkal a véleményekkel, miszerint épp ez a bizonyos hangulat, az élet hiányzik a játékból. Mert bizony a grafika közel hibátlan (na jó, törésmodell továbbra sincs, pedig csattanni nem kicsiket lehet), az élőszereplős átvezetők érdekes újításnak tűnnek, ráadásul az irányítást megszokva a versenyek is egyre élvezetesebbé válnak. Csakhogy valami mégis hiányzik. Az a bizonyos valami, ami arra sarkallna, hogy még egy futamot lenyomjak, hogy megint ellátogassak ripacs barátaimhoz valamelyik szórakozóhelyen vagy garázsban. Ehhez jön még a kötelező állandó netkapcsolat is, amelyet gyakorlatilag semmi sem indokol. A térképen valóban felbukkannak más játékosok is, de igazán ennek semmi jelentősége nincsen. Legfeljebb az, hogy egy-egy verseny közben előfordul, hogy valaki épp odakeveredik az útvonalba, mi meg szépen belecsattanunk, ezzel elbukva a versenyt. Nem túl szerencsés, cserébe roppant idegesítő.
Ezzel együtt én úgy érzem, hogy a Need for Speed újraindítása nem sikerült rosszul, sőt. Ha a srácok tanulnak a hibákból, és legközelebbre ki tudnak találni valami érdekes témát, akkor van hova továbbvinni a sorozatot. A technikai háttér jelenleg biztosított, már csak a tartalomra kell rágyúrni. Persze más kérdés, hogy szükség van-e egy autós játékban történetre?