„Through the gates of hell,
As we make our way to heaven,
Through the Nazi lines...”*
Június 6-án, a D-nap évfordulóján jelent meg a Paradox Development Studio második világháborús grand stratégiájának legújabb része, a Hearts of Iron IV. Nem tétlenkedtek sokat, hiszen májusban jött ki a Stellaris, amely az Imperium Galactica nyomdokain egy grand strategy az űrben. Így most már az egész világtörténelmet végig lehet játszani a játékaikkal, az ókori Rómától egészen a távoli jövőig.
A Hearts of Iron sorozat az összes többi Paradox címhez képest a legrövidebb időt öleli fel, és a legkevesebb szabadságot biztosítja a játékosnak, abból a szempontból, hogy a legfontosabb szereplők mindig ugyanazok (németek, szovjetek, Anglia, USA). Ez az egyetlen játék azonban, ahol a világuralom maga a cél, nem pedig olyasmi, amiért büntetni kell a játékost. Természetesen játszhatunk kisebb országokkal is, de így nemigen fogunk tudni érdemben beleszólni a nagyok dolgába.

A teszt során három játékot játszottam: Japánnal, az olaszokkal és a németekkel egyet-egyet. Úgy gondoltam, játszottam eleget a HoI3-mal, belevágok egyből... Aztán inkább kiléptem és elkezdtem a tutorialt, mert túl sok volt az új információ. Az ipari részt például teljesen átalakították. Vannak civil és katonai gyárak, a civil kapacitással építhetünk új gyárakat, infrastruktúrát, reptereket, kikötőket, illetve ezzel javíthatjuk meg a harcok vagy stratégiai bombázás során megsérült létesítményeket. Továbbá ezt a civil kapacitást „feláldozva” kereskedhetünk nyersanyagokért más országokkal. A katonai gyárak állítják elő a gyalogság felszerelését, a tüzérséget, tankokat, repülőket. Nem absztrakt módon, „utánpótlás” vagy „ellátmány” címszó alatt, hanem konkrétan mi állíthatjuk be, hogy milyen típusú tankot és repülőt szeretnénk gyártani, és megadhatjuk, hogy hány gyár foglalkozzon ezekkel. A legyártott eszközök aztán az egységekhez kerülnek, vagy ha nincs rá szükségük, akkor raktárba. Ha kifejlesztünk egy új típusú tankot, akkor abból elegendő darabot le is kell gyártani, hogy éreztesse hatását a harctéren. Ez a megoldás sokkal hangulatosabb, mint a Hearts of Iron III-ban a sliderek állandó állítgatása. A technológiák különböző kategóriákba vannak osztva, faszerűen elrendezve. Egyszerre 4-5 projekten dolgozhatunk, az egyes tech-treeken pedig vannak egymást kizáró ágak – itt el kell döntenünk, melyik lesz számunkra hasznosabb.

A tutorial után aztán belevágtam az első játékba Japánnal. Elkezdtem szépen építgetni a hadsereget, készülve a háborúra Kínával. A történelmi eseményeket ún. National Focusok jelenítik meg, ezek a tech-tree-hez hasonlóan vannak elrendezve, és az egyes elemeket egy bizonyos idő, általában 70 nap alatt „fejleszthetjük ki.” Minden fontosabb országnak egyedi fókuszai vannak, így például Japánnal eldönthettem, hogy csatlakozom a tengelyhatalmakhoz, mint ahogy történt valójában, vagy megalapítom a saját factionömet. Ez rugalmasabb, mint a HoI3 statikus 3 faction rendszere. A hadsereg szervezése is leegyszerűsödött, egyértelműen az előnyére. A HoI3-ban a hadsereg teljes szervezeti felépítését megszervezhettük, a hadosztályoktól a hadseregcsoportokig, ami papíron jól hangzik, de valójában mikromenedzselős rémálom volt. Most már csak hadseregek vannak, a hadosztályokat pedig a frontvonalak között oszthatjuk szét. Minden frontvonalnak meghatározhatunk egy haditervet, merre és meddig nyomuljanak előre, azáltal, hogy húzunk egy vonalat a térképen. Ebben a játékban Németországot már ’41-ben legyőzték a szövetségesek, a britek már ’39-ben partra szálltak Hamburgnál. A német kapituláció után nem sokkal a szövetségesek és a szovjetek szinte egyszerre üzentek hadat nekem – az aljasok, pedig nem csináltam semmit! Kínát legyőzve, szépen csendben törődtem a saját dolgommal, saját factionöm élén, amihez meglepő módon csatlakozott Románia. A szovjetek nem voltak ellenfél, szépen egyenletesen nyomultam előre. Viszont megtudtam, hogy a britek nem véletlenül jelentek meg Hamburgban. Az MI szeret partra szállni. Nem tudom, hogy köze van e ahhoz, hogy a játék a D-napon jelent meg, de az MI ÁLL-LAN-DÓ-AN partra száll. De nem ám így átgondoltan, hanem 2-3 hadosztályokkal, amelyeket aztán egyenként kell levadászni. Kínában folyton megjelentek, de még a Japán anyaországban is bepróbálkoztak, ami azért már nevetséges volt. A keleti nyugati fronton, a szovjetek ellen, pedig majdnem saját sikereim áldozatává váltam, persze nem úgy, hogy megnyúltak az utánpótlási vonalak, hanem Sinkiang kapitulált, a frontvonal így lerövidült. Az oroszok már majdnem visszamásztak a spájzba, mire észrevettem és manuálisan meghosszabbítottam. Ekkor már éreztem, hogy mi nem leszünk barátok.

Nem sokkal ezután elkezdtem egy játékot Olaszországgal. Itt is alapíthattam volna saját factiont, de most inkább a németekkel tartottam. ’39-ben jött a menetrendszerű hamburgi partraszállás, a németek még a Benelux-államokat sem tudták elfoglalni, de szerencsére ott voltam nekik én. A briliáns Loir-völgyi offenzívával előretörtem Bordeux-ig, kettévágva a szövetségeseket, bekerítve a délen Spanyolországába benyomult csapatokat. Gondoltam én. Azzal ugyanis, hogy Bordeaux-nál elértem a tengert, két frontvonal jött létre, és az MI minden egységet a délihez rendelt, északon nem maradt senki, így csapdába estem volna, ha nem veszem észre időben. Franciaország hamar letette a fegyvert, úgyhogy megindulhattak a folyamatos és nem szűnő normandiai és hollandiai, meg persze bordeaux-i partraszállások. Nincs is jobb annál, mint amikor nagyszabású bekerítő hadműveleteket vezénylek le az időközben megnyílt keleti fronton (mert az MI magától erre nem képes), és azt veszem észre, hogy Belgiumot már huszonnyolcadjára szabadították fel, miközben a megszálló hadseregem Bordeaux-nál strandol, mondván, hogy ott márpedig nincsen front. Hiába utasítom a sereget, hogy védje meg a partmenti területeket, csak szétdobálja őket a fontosabb kikötők, városok között és ugyanúgy a kisujját sem mozdítja, amíg nem jelölök ki frontvonalat. A Hearts of Iron III hadszíntér- (theatre) rendszere ebből a szempontból sokkal jobban működött, mert az MI ott egyből reagált a területére lépő ellenségre. Úgy néz ki, a mikromenedzselés a lehető legrosszabb területeken maradt meg. „Figyelj, megoldom én a harcot. Tényleg, nem fáradság! De a megszállást vezényeld már le, légy oly szíves.”

A német játékban igyekeztem elkerülni az olaszban elkövetett hibákat, amikor is nem figyeltem eléggé a légi fölényre és a bombázások meg partizánok által leamortizált ipar nem tudta ellátni az egységeket, és így nem tudtam tengerbe fojtani a 112. normandiai partraszállást. A légierő (és a flotta) használata is kicsit más lett. A térkép előre fel van osztva légi övezetekre, a kötelékeket pedig ide küldhetjük különböző feladatokkal (légi fölény, bombázás), amelyeket a teljes területen automatikusan végrehajtanak. Kicsit könnyebb nyomon követni, mint az előző részben, bár a kezelőfelületen lehetne javítani. A repterek ikonja beleolvad a környezetébe, és nem látható a befogadóképesség sem, csak ha ráviszem az egeret. A flotta hasonlóképpen működik, csak tengeri övezetekkel. Ebben a játékban sikerült tengeri hadműveletet is levezényelnem. Szerencsére nem kell külön partraszálló hajókat gyártani, mert erre automatikusan a konvojokat használják egységeink. Kell viszont légi és tengeri fölényt biztosítani, különben nem indulhat meg a támadás. Valami csoda folytán sikerült néhány egységet partra tennem Angliában, és térdre kényszerítettem a briteket. A szovjeteket is legyőztem. Az MI itt is művelt furcsaságokat, például egy tucat hadosztállyal védett egy arcvonal mögötti tök üres zsebet, amely köré rajzolt frontvonalat, de nem foglalta el, mert nem volt rá külön haditerv. Végül csak Amerika maradt. A Légi Háborút ezúttal a keleti part fölött vívták. Ezt a játékot akkor hagytam abba, amikor az amcsik felőrölték a több ezer fullosra upgrade-elt sugárhajtású vadászgépemet.

A Hearts of Iron IV grafikailag mindenképpen előrelépés az elődjéhez képest (még szép), más területeken pedig sokat egyszerűsödött (hadsereg felépítése), de ez nem ment az összetettség rovására. Megjelenéskor sokkal jobban fut (bár a végjátékban néha szaggat), mint a Hearts of Iron III ugyanebben a korában, ami szinte játszhatatlanul lassú volt. Az MI lehet, hogy nem tudja még kezelni az új feature-öket, és emiatt ostobábbnak tűnik, mint volt. A következő patch-ben azt ígérik, racionálisabban fogja kezelni a partraszállásokat, de ezt majd hiszem, ha látom. Sokszor pont emiatt pihentettem is egy kicsit a játékot, de erre nem egyszer már hajnalban került sor, ami azért jelzi, hogy a játék sok más tekintetben amúgy rendben van.
* A Sabaton idézet nem véletlen, hiszen az Europa Universalis IV után ez alkalommal is hallgathatunk soundtrackeket a svéd mesterektől. A cikk elején szereplő sorok a Primo Victoria számból származnak.