A Valve elég nagy fába vágta a fejszéjét, amikor azt mondta: „és légyen a konzol is steames!” Ehhez pedig gyakorlatilag a PC-t választották platformnak, aminek kétségkívül megvannak a maga előnyei és hátrányai, de ezt még sikerült megfejelni a Linux alapú SteamOS-szel is, ami szintén nem egy egyszerű történet – a kontroller terén viszont gondoltak egy merészet, és kétségkívül ez a három újdonság közül a legérdekesebb, legalábbis azt hiszem. De vegyünk mindent szép sorjában!

A Valve alapvetően csak a Steam Machine alapspecifikációit írta elő, amelyeknek megfelelő gépet gyakorlatilag bármely gyártó készíthet – hozzánk az Alienware-től jött kipróbálásra az ő változatuk. Maga a gép egy fekete, hosszúkás és meglepően nehéz dobozban érkezett meg (Borisz, a penge szerint ez akkor megbízható cucc lesz), ami egész ízlésesre sikeredett. Nincs túlcsicsázva, de azért látszik, hogy nem egyszerű számítógép – oh, bocsánat, konzol – került a birtokunkba. Belül szépen szivacs ölel körül mindent, és ahogy kihámozzuk a cuccokat, úgy kerül elő a Steam Controller, maga a gép (amely egész kicsi a dobozhoz képest), kábelek, sallang – na meg egy 130 wattos táp. Mivel nem voltam benne biztos, hogy darabjaira szétszedhetem-e, így inkább a dobozról és a netről próbáltam kideríteni, hogy mi „hajtsa ezt a gőzgépet”: i5-4590T processzor, 8 GB RAM, 1 TB HDD, 4 USB port (plusz egy rejtett, a Steam Controller vevőegységének), AC-s wifi, Bluetooth 4.0, HDMI ki- és bementet – és egy rejtélyes GeForce GTX 2 GB memóriával. Ha tippelnem kéne, ez szerintem a 765M-770M környéke lehet, de a tévedés jogát fenntartom. Arra alapozom a találgatásom, hogy milyen kompakt a gép, és terhelés alatt sem nő jelentősen a zaja, pedig a venti(k) tuti dolgoznak benne: szerintem ez végső soron egy STB-nek álcázott laptop.
A SteamOS maga tulajdonképp egy Linux alapú Steam kliens. A gép indulásakor némi töltögetés után egyből a Steam Big Picture módja tárul elénk: ezt remekül lehet vezérelni gamepaddel, és olvasható akár a kanapéról is. Ami a Linuxot illeti, sajnos érezhetően szűkebb miatta a programválaszték, mint Windows (vagy akár OS X) alatt. Az én Steam fiókomon kicsit több, mint 600 játék van, ebből körülbelül 150-et tudtam volna telepíteni az Alienware masinára – a cikk írásának pillanatában olyan 2400 címből áll a választék Linux/SteamOS alatt, 3600 Mac OS alatt és 9500 Windows alatt. Persze dőreség lenne kijelenteni, hogy ebből a 2400 játékból ne találna magának mindenki kedvére valót, hiszen nemcsak indie, hanem számos AAA-kategóriás cím is akad köztük, de az utóbbi kategóriából arányaiban mintha kevesebb lenne. Sokan hitték azt, hogy a SteamOS elhozza a Linux gaming felvirágzását, ami tulajdonképp önmagához képest meg is történt, de még mindig elmarad attól, hogy fenntartások nélkül komolyan lehessen venni. Ez persze nem a Valve hibája, de amíg szignifikánsan több játék érhető el a nem igazán játékosplatformnak számító Mac OS X-re is, addig érzésem szerint ha kudarcról nem is, de némi csalódásról mindenképp beszélhetünk; és persze érdekes helyzetbe hozza az Alienware Steam Machine-jét.

Hogy őszinte legyek, a Steam Controller volt az, amire a legkíváncsibb voltam a pakkból, hiszen a Valve talán itt újított a legjobban. Maga az eszköz nagyobb, mint egy sima vezetékes X360 gamepad, ami a magamfajta péklapát-tenyerűeknek jó hír, de a kisebb kezűek nem biztos, hogy kellően kényelmesnek találják. Tömege ennek is van, de nem nehezebb, mint a többi vezeték nélküli gamepad. Az egy szem thumbstick az, ami tulajdonképpen ugyanott van, ugyanúgy működik és ugyanazt a funkciót látja el, mint egy PS3/PS4/X360/X1 gamepad esetében, minden más kicsit meg van mókolva. A bal oldali tapipad gyakorlatilag a D-Pad, a jobb oldali a jobb thumbstick helyettesítője, ami a touchpad mivolta mellett még finoman rezegni is tud. A négy akciógomb furcsa helyre került (de máshol nem volt hely), és bizony nem egyszer nyomtam mellé – nem azt mondom, hogy rossz ez így, csak mindenképp megszokást igényel. A markolatnál is van két gomb, de ezt kevés dolog használja igazán – viszont mivel a cucc teljesen testre szabható, akár jól is jöhet a két extra gomb.
A vasat eléggé körbejártuk már, nézzük, a gyakorlatban milyen élményt nyújt a gép! A platform sajátossága miatt nem tudtam túlzásba vinni a méricskéléseket (ezért is van mindössze két játéknál csak), de pár figyelemreméltó eredményt azért tudok prezentálni. A felbontás egységesen 1920*1080, mivel a tévém ennyit tud. A következő játékokat próbálgattam:
Grid Autosport: Ultra beállításokon az átlag fps 52. Az Ego motor szépen optimalizált Linux, oppardon, SteamOS alatt is. A Steam Controller nem érződik itt másnak, mint a többi, hiszen a két ravaszt és a thumbsticket használjuk a legtöbbet, így nem is különbözik a többi gamepadtől.
Shadow of Mordor: Ultra beállításon (kivéve texture quality, ami medium): 25 fps átlagosan, erre rá lehet fogni, hogy cinematic, de attól még nem jó. Mediumra visszavéve mindent már 35 fps-t kapunk átlagban, ez már hunyorítva elfogadható. A Steam Controller itt már jobban domborít, a jobb thumbstick helyetti touchpad eleinte szokatlan, de aztán egész kellemes élményt nyújt – viszont itt még mindig nem éreztem azt, hogy megérte felrúgni a „hagyományokat”. Nem rossz, csak más.
The Talos Principle: Az első játék, ahol problémába futottam: egyszerűen nem akart elindulni. A Google a barátom, de Linux, akarom írni SteamOS alatt nem sok segítségre számíthattam tőle sem. Ráadásul mivel ez egy spéci Linux, így ki se tudok lépni az asztalra, mert olyan nincs, és bár nem próbáltam, de parancssorral küzdjön az, akinek a kedvenc olvasmányai között ott van a Unix in a Nutshell című nem igazán olvasmányos, ám alkalmasint annál hasznosabbnak bizonyuló remekmű (megjegyzés: a „dióhéjban” itt cirka 900 oldalt takar...). Végül a linuxos bétát kiválasztva elindult, de sok köszönet nem volt benne – valószínűleg ez valami régebbi verziót takarhat. Nem mondom, Windows alatt is simán előfordulhatnak problémák, és a közhiedelemmel ellentétben azért a Windowshoz sem árt ténylegesen szakérteni, itt viszont az egyszeri gamer meg van lőve, mert egyrészt billentyűzet nincs a géphez csomagolva (de USB-n ráköthető, mi több, működik is), másrészt Linux alatt pöppet nehezebb segítséget találni.

Never Alone: Simán fut maximális beállításon, a Steam Controller itt sem tudja különlegességét igazán megcsillogtatni.
Portal 2: Tükörsimán fut ez is feltekert grafikával, és itt már érezni, hogy azért nem véletlen a tapipad. Ugyan ez még mindig nem egy kéjborda-patkány kombó, de kis gyakorlással már jobbnak éreztem magam, mint egy hagyományos gamepaddel az eddig megszerzett gyakorlatommal (ami nem sok, ez tény, mivel nem gamepaddel szoktam FPS-t játszani, de azért alkalmanként előfordult már – a Steam Controller valahogy szinte instant kézreállt ilyen szempontból).
Dying Light: Mediumra belőtt grafikával egész jól fut, de akadnak vele kisebb problémák. Néha mintha microlaggolt volna, illetve a párbeszédek közben sokszor nem mozgott a szereplők szája – a hasbeszélés meg ma már azért nem kicsit illúzióromboló. A Steam Controller beállításaihoz nem nyúltam, így viszont eléggé fura, néha darabos volt a jobb oldali tapipad kezelése.
Civilization V: Ez is szépen futott felcsavart grafikával. Azért is voltam rá kíváncsi, mert nincs gamepad támogatása, így kíváncsi voltam, így mit tud a Steam Controller. Nos, ez esetben a thumbstickkel mozgatható az egérkurzor, a két ravasz pedig az egér két alapgombjának felel meg. Nem rossz, sőt, határozottan tetszetős.
A Steam Controllert saját gépemen is kipróbáltam Windows alatt, Mortal Kombat Komplete-tel és Ultra Street Fighter IV-gyel: a nagy D-Pad touchpad nekem nem vált be a bunyóhoz, túl nagy; a karral meg gyakorlatilag ugyanaz, mint más gamepaddel.
Összességében véve vegyesek az érzéseim ezzel a csomaggal kapcsolatban. A hardverrel nincs különösebb gond, ha megfelelő árcédula társul hozzá – kompakt méretben egy egész stílusos gép kerülhet a nappaliba. A kínálat bár nem szegényes, némiképp csalódást keltő. Akinek már van egy szépen alakuló játékgyűjteménye a Steam fiókján, SteamOS alatt jó eséllyel csak a töredékéhez tud hozzáférni – és ott sem feltétlenül lesz teljesen felhőtlen a szórakozás. A Steam Controller jó választás lehet olyanoknak, akik gamepad vásárlásán gondolkodnak, de akiknek már van egy, a tapipadokat és a markolatgombokat leszámítva a 3 euróba kerülő Controller Companionnal hasonlóan „felokosíthatják” saját eszközüket (tehát a kanapéról tudnak némi állítgatással bármilyen játékot gamepadről vezérelni – akár a Windowst is). Számítógépnek túl konzol, konzolnak túl számítógép – engem nem győzött meg a Steam Machine koncepció. A SteamOS viszont nem rossz, bár a játékkínálat nem kicsi handycapet jelent. A Steam Controller alapvetően tetszik, csak abban nem vagyok biztos, hogy ugyanezt tudnám-e mondani, ha nem csak néhány napig tudtam volna nyúzni, hanem pár hónapig, és a tapipadok okozta a különlegesség varázsa elmúltával...
Dino véleménye:
Sityi előtt 1-2 napot nálam is vendégeskedett az Alienware Steam Machine, így én is igyekeztem kicsit megismerkedni vele. A gép maga jól néz ki, és megfelelően kompakt, hogy a nappaliban se legyen zavaró – nem nagyobb egyik mai konzolnál sem. Bekapcsolás után a sarkán lévő Steam embléma mellett a nagyméretű bekapcsológomb is világít, mégpedig az ismert ufólogó mintájával (ráadásul mindkét LED színe át is állítható, egymástól függetlenül). A HDMI csatlakozóval hang is megy ugyan át, de aki ennél többre vágyik, az akár optikai kábelen is kivezetheti az audiót: igaz, itt derült ki, hogy az optikai kábelem végén a csatlakozó túlzottan bumfordi, ami így nem tette lehetővé a használatát a gép hátán lévő csatlakozóhoz: nem volt elég hely körülötte. Kicsit hiányzott a fülhallgatókimenet: este, amikor nem szeretnénk másokat zavarni, hasznos lett volna (bár végül is ezt az erősítőre kötött fülhallgatóval meg lehetett oldani). Sityi sokat írt a kontrollerről, nekem a rendelkezésre álló rövid idő alatt inkább bosszúságot okozott csak, nem nagyon tudtam megszokni a vezérlést vele, a touchpad elég nehézkessé tette a dolgokat. Viszont mindenképpen pozitív volt, hogy szoftveresen gyakorlatilag tetszés szerint konfigurálható az összes gombja és funkciója, így amikor például a Firewatch kiírta, hogy „nyomd meg az M gombot a térképhez”, akkor kiléptem a menübe, és az egyik gombhoz hozzárendeltem az M-et. Emellett pedig fogtam, és behoztam a szobába egy USB-s billentyűzetet és egeret is, így pedig már minden kényelmesen elérhető lett. A játékokkal nekem is vegyes tapasztalataim voltak: a Bioshock Infinite például teljesen jól futott, a már említett Firewatch is jól működött, de például az ARK a főmenü után lefagyott, így azt nem tudtam kipróbálni.
Ahogy Sityi is írta, elég vegyes képet mutat a Steam Machine – és ezt most alapvetően nem az Alienware gépére kell érteni: a hardver jó, a gép jól néz ki, azonban a szoftverválaszték igen messze van egy Windows alapú rendszerhez képest, és a Steam Controller is egy igencsak megszokást igénylő cucc. Viszont akit pont ezek a dolgok zavarnak, az választhatja az ugyanilyen kiépítésű, de SteamOS helyett Windows 10-zel felvértezett Alienware Alphát is, amely i3-tól i7-ig többféle konfigurációban rendelhető, akár 4 GB-os GeForce GTX 960-nal.