Nos, igazából nem erre számítottam... – fogalmazódott meg bennem fél órával a We Happy Few korai hozzáférésű változatának első indítása után. Nem, nem erre, mert vagy nem is szóltak arról a korábbi hírek, vagy teljesen elkerülték a figyelmemet, hogy igazából egy túlélőjáték készül a Compulsion műhelyében. A csapat első játéka, a 2013 végén megjelent Contrast nyilvánvaló hibái mellett is elvarázsolt, a remek hangulat és a 2D/3D váltogatásával megvalósított jó kis puzzle-ötletek pedig némileg kárpótoltak az irányítás bosszantó hibáit. A We Happy Few pedig egy hasonlóan érdekes (elborult? egyedi?) atmoszférájú, látványvilágában kicsit talán a BioShock szériára emlékeztető játéknak ígérkezett, a ’60-as évek Angliájának alternatív univerzumában. Még az E3-on bemutatott video, azaz a játék első öt perce is abba az irányba mutatott, hogy egy furcsa szereplők között játszódó, a történetet középpontba állító alkotással lesz dolgunk. Az Early Accessben megjelent verzió azonban már többet mutatott ennél az 5 percnél.

Oké, korai verzióval van dolgunk, ezt persze nem szabad elfelejtenünk. A fejlesztők is figyelmeztettek arra, hogy kb. a tartalom 40 százalékát kaptuk meg az Early Access változatban, a három játszható karakter közül még csak egy érhető el benne, és igazából a fő sztori is hiányzik, csak egy-egy küldetést kapunk. Viszont az már látszik, hogy alapjaiban a We Happy Few egy túlélőjáték. Újra meg újra alapvető szükségleteinket kell kielégítenünk (evés, ivás, alvás – szerencsére a humorosan „modernizált” Maslow-piramis alján megjelent wifi-re nincs szükségünk :-) ), begyűjtve mindent, ami mozdítható (ezzel esetleg az eredeti tulajdonost is magunkra haragítva). Ami ehető, megehetjük, ami iható, megihatjuk – persze néha nem várt mellékhatások mellett, minden mást pedig alapanyagnak használhatunk a játék crafting rendszerében. És míg a crafting még egész használhatónak bizonyult, az, hogy lépten-nyomon arra kellett figyelnem, hogy mikor kell már megint enni vagy inni, esetleg visszamenni a bunkerbe vagy egy elsőre biztonságosnak tűnő szabad ágyat találni, kicsit frusztrált a tesztelés során.

De ha a fentieken túltesszük magunkat, akkor elég jól el lehet szórakozni a We Happy Few-val. Én is újra meg újra elindítottam, hogy megpróbáljam teljesíteni egyik-másik küldetést (nem mindenhol jártam sikerrel, feltételezhetően kisebb programhibák miatt), vagy csak hogy teljesen bejárjam a kezdetben elérhető városrészt. A hely sok helyen kicsit ismétlődő (nem véletlen, hiszen procedurális megoldással generálják), esetleg túlzottan fakó, a lakosság pedig elég gyér, és néha túl sok üres sétafikálás van, de ha megpróbálunk a küldetésekre koncentrálni, jól el lehet tölteni a játékban az időt. Ha pedig egy kicsit színesebb látványra vágyunk, bekaphatunk egy Joy tablettát, és mindjárt dupla szivárvány (!!!!!) jelenik meg az égen, környezetünk kivirágzik, mi pedig mellkasunkat kidüllesztve, büszkén lépkedünk Wellington Wells utcácskáin.

Végül fontosnak érzem újra megemlíteni: a We Happy Few még erősen korai változatban van, így akit zavarnak a kisebb-nagyobb hibák, meg a tartalom igen jelentős hiánya, az inkább várja ki a jövőre várható végleges változatot, esetleg az arról érkező első kritikákat, és csak utána döntsön, hogy erre van-e szüksége. A projekt ígéretes, és még jó irányba is mehet, jelenleg viszont nagyon elhamarkodott lenne ítéletet mondani róla. Egyelőre nem az, amire számítani lehetett (vagy legalábbis nem az, amire én számítottam...), de ha a hiányzó 60%-ban pont azok a dolgok vannak, amiket vártam tőle (esetleg például a játékosok visszajelzései a túlélő rész csökkentését eredményezik), még valami egészen nagyszerű is kisülhet belőle.