26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Assetto Corsa (X1/PS4)

Egy újabb olasz versenyjáték olasz módon tálalva.

Írta: gregmerch

Haj, de szerettem volna azzal kezdeni a kőkemény autóversenyszimulátor-rajongók egyik kedvenc játékáról, az Assetto Corsáról annak konzolos debütálása kapcsán írt ismertetőmet, hogy „ez igen, megérte a várakozást, és kösse föl a gatyáját a Turn 10 és a Polyphony Digital is, mert ezt bizony nehéz lesz überelni!”, de sajnos nem tudom. Sokkal inkább az motoszkál a fejemben, hogy ülhettek volna rajta még vagy egy bő évet az olasz srácok, és akkor biztosan vidámabban kezdeném soraimat. A Kunos Simulazioni már jó három esztendeje polírozza, csiszolja és fejlesztgeti a Steamen elérhető alapverziót, amelyet nemrégiben átültettek Xbox One-ra és PlayStation 4-re is. Az ígéretek szerint ezek a portok valamennyi eddigi fejlesztést tartalmazták volna, és a kőkemény, ultrarealisztikus vezetési- és versenyélményt lettek volna hivatottak átvnni szem- és fülkápráztató körítéssel a Microsoft, valamint a Sony jelenlegi asztali erőműveire. Sityi kollégám annak idején már megírta a maga első, majd végső tapasztalatait a PC-s verzió kapcsán, amelyekben ő sem volt teljes mértékben derülátó. Szerencséjére ő csak azt a változatot ismeri...

Assetto Corsa (X1/PS4)

21 autógyártó 102 járművének vezetőülésébe pattanhatunk be a játékban.Összesen 21 autógyártó 102 járművének vezetőülésébe pattanhatunk be a programban, amelyekkel a különféle on- és offline játékmódokban 26 európai pályán hasíthatunk. Ez eddig igen impozánsan hangzik, főleg ha azt is belevesszük, hogy a játék a teljes árú társaihoz képest olcsóbban beszerezhető, és a season pass megvétele után (amellyel együtt éppen, hogy meghaladja a költsége a teljes árú programokét) újabb harminc autó és egy új pálya is idővel a játékhoz adódik. De lássuk, mit tud minden idők egyik legkomolyabbnak mondott autószimulátorának konzolos portja!

A főmenüben testre szabhatjuk a játékot, megnézhetjük régebbi futamaink visszajátszását, elolvashatjuk a legfrissebb újdonságokról szóló híreket, és belekezdhetünk on- és offline versenyekbe. Az online rész egyik legnagyobb rákfenéje az, hogy mi magunk nem indíthatunk saját eseményt sem nyílt, sem zárt formában, a gyáriakon pedig alig akad játékos, így az Assetto Corsa egyelőre gyakorlatilag egyjátékos program marad. Sebaj, úgysem vagyok nagy multirajongó, belevetettem hát magam az offline módokba! Ezek között speciális események, szabad futam, gyors verseny, versenyhétvége vagy karrier módok szerepelnek. Rajtuk kívül driftelhetünk, illetve jobbnál jobb időket mehetünk az összesen háromféle egyéb versenytípust választva (hot lap, time trial és drift).
A futamot beállítva kiválaszthatjuk a kocsit és a pályát, maximum tizenöt, MI által vezérelt ellenfelet, azok szintjével és géposztályával, illetve az időpontot, az időjárást és az időmúlás sebességét, valamint a vezetési szintünknek megfelelő segítségeket is bütykölgethetjük. Ezen túljutva rövid töltést követően végre indulhat a verseny... és a döbbenet.

Assetto Corsa (X1/PS4)

A főbb problémák dióhéjban: a törésmodell kritikán aluli (100%-ra téve is maximum kicsit bereped a szélvédőnk, akármit csinálunk); időjárási effektek gyakorlatilag nincsenek; az ideális útvonal jelölései mintha nem is lennének, annyira haszontalanok; a grafika az autók kivételével nagyon nem meggyőző; a hangok szintén nem azok; a program bennünket mindenért büntet míg ellenfeleinkkel igencsak elnéző; a menürendszer borzasztóan átgondolatlan; végül pedig a karrier mód gyakorlatilag teljesen unalmas és kicsit sem motivál a továbbhaladásban. Mindezek következtében az ember legtöbbször újraindítja az adott futamot, vagy inkább kilép abból.

De hogy ne csak felsoroljam a játék által keltett fejfájásom legfőbb okait, inkább jól kipanaszkodom magam. Geoff Crammond bő másfél évtizedes remekeiben a kavicságy úgy pörgött ki a Formula 1-es autók kereke alatt, mint a parancsolat! Most nemhogy erről nincsen szó, de még nyomot sem hagyunk a gondosan elgereblyézett ágyakban. A boxutcába hajtva csak a magunk emberét látjuk, akin simán oda-vissza áthajthatunk, semmi nem történik: áll egy helyben, be- és kiépül a kasztniba, de nem javít semmit. Ahhoz az kell, hogy a pályán bárhol tartva belépjünk a menü pit pontjába, amikor is egy szemvillanás alatt ott találjuk magunkat már teljesen felújított géppel, és az utolsó helyre visszacsúszva. A pálya szélén álló emberek és tárgyak papírból vannak, és nagyon elnagyolt minden. Vertikális szinkronnak nyoma sincs, így a képcsíkozódás mind futam közben, mind visszajátszáskor teljesen normálisnak számít. Százötvennel nekihajtva egy betonfalnak sem törik össze a kocsi, és egy műanyag bójáról is úgy pattanunk le, mintha minimum obszidián tömb lenne. Az autók gyakran a nyekergésnél is rosszabb hangot produkálnak, ami szintén nem egy jó pont. A verseny időpontját reggel 08:00 és este 18:00 óra közé lőhetjük be (vagyis éjszakai vezetés még mindig nincs), és az időjárás a ködös, a tiszta és a felhős állapotok enyhébb, avagy erősebb fokozataira szorítkozik, amelyek között alig van érezhető különbség. Forza Horizon 2, F1 2016 vagy DriveClub szintű effektekre senki ne számítson! Ha kicsit is kicsúszunk a pályáról, már nem számít a köridőnk, vagy egy ideig nem tudunk gyorsítani a szigorú, ám még annál is részrehajlóbb büntetési rendszernek hála. Egyes menüpontok egyszerűen nem érhetők el, csak meghatározott versenyállásnál, és egy adott futam végére érve vissza kell lépnünk a felsőbb menübe, hogy újat indítsunk ugyanabból a versenytípusból, ami szintén totál felesleges. A karriermód huszonhét versenysorozatot tartalmaz a kezdőtől a forma egyig, amelyekben 4-8 versenyen kell részt vennünk. Nem választhatunk csapatot, nem adhatjuk meg az adatainkat (így például a nevünket sem), és csak a dobogó számít, egyéb helyezés nem. Az egész véletlenszerűen egymás után dobált futamok sorozatából áll, amelyek ugyanazokból a típusokból kerülnek ki, mint az egyébként választható versenyek. Ugyanez igaz a speciális eseményekre is, amelyek szintén vajmi kevés motivációval szolgálnak.

Assetto Corsa (X1/PS4)

Az Assetto Corsa a megfelelő kormánykerékkel játszva kiváló vezetési élménnyel szolgál.Panaszáradatom – majdnem – legvégére érve, nézzük most az érem másik oldalát, mert bizony az is akad. Az Assetto Corsa a megfelelő kormánykerékkel játszva kiváló vezetési élménnyel szolgál. Szögezzük le, hogy ez alapvetően egy kőkemény szimulátor, amihez minimum egy nagyon stabilan rögzített vezérlő szükséges, lehetőleg erővisszacsatolási funkcióval felvértezve. A játék ily módon játszva már-már valóságközeli vezetési élményt nyújt, amelynek egyik legnagyobb erőssége éppen a már említett erővisszacsatolás, aminek hála minden apró kerékvetőt úgy megérzünk, mintha azon tényleg áthajtottunk volna. A fejlesztők megkísérelték ugyan a vezérlés átültetését a kontrollerre is, ami meglepően jól sikerült, de a maximális élményhez mindenképpen egy jobb kormány dukál. Az egyetlen apró furcsaság az irányítás kapcsán az, hogy automata váltóra állítva a játékot, tolatásnál nem elég a féket nyomni, előbb át kell váltanunk manuálisan hátramenetbe, majd vissza üresbe, ami után már ismét automatikusan történik a váltás. Furcsa megoldás, de idővel szokható, és ha arra gondolok, hogy kiknek is szól igazából ez a program, akkor érthető, hogy a fejlesztők az automata váltót nem polírozták tükörfényesre.

Nos, ha most, cikkem végéhez közeledve a Tisztelt Olvasó vakarja a fejét, hogy akkor milyen játék is tulajdonképpen a PC-n igen sikeres Assetto Corsa konzolos portja, nem tudok neki egyértelmű választ adni a kérdésre. A megvalósítása 2016-ban már kicsit (nem is olyan kicsit) karcsú, sok benne a baki és a hiányosság, és számos ponton elmarad vetélytársaitól, de mint autóverseny-szimulátor éppen azon a ponton teljesít a legjobban, ahol azt tennie kell, nevesül a vezetési élmény térfelén. Tapasztalataim summázásaként minden komoly rajongónak tudom ajánlani a játékot, annak valamennyi (engem nagyon) bosszantó bakija ellenére, de a többiek inkább először próbálják ki valamelyik cimborájuknál, mert nem biztos, hogy számukra is élvezetes lesz a program.

Assetto Corsa (X1/PS4)

Az Assetto Corsa a korábbi PC-s megjelenés után most PlayStation 4-re és Xbox One-ra érkezett meg. A cikk az X1 verzió alapján készült.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Valóságközeli vezetési élményt nyújt a megfelelő kormánnyal rendelkezőknek.
  • Az autók szépen megrajzoltak.
  • Szimulátormegszállottaknak remek szórakozást nyújt.
Negatívumok
  • Sok tekintetben alulmúlja az elvárásokat és a vetélytársakat.
  • Számos bosszantó hibája és hiányossága van
  • 2016-ban ez a megvalósítás és tartalom kicsit karcsú.

Assetto Corsa

Platform:

Fejlesztő: Kunos Simulazioni

Kiadó: 505 Games

Megjelenés:
2014. december 19. PC
n/a: PS4, X1

Minimális rendszerigény: AMD Athlon X2 2,8 GHz/Intel Core 2 Duo 2,4 GHz, 2 GB RAM, Radeon HD 6450/GeForce GT 460, 15 GB HDD, Windows Vista SP2/7/8/8.1

Ajánlott konfiguráció: 6-magos AMD vagy 4-magos Intel processzor, 6 GB RAM, Radeon 290X/GeForce GTX 970, 30 GB HDD

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!