Érdekes, hogy míg napjainkra a Final Fantasy mellett több JRPG-széria is sikeresen megvetette a lábát a nyugati piacon, köztük néhány, az átlagnál jóval elvontabb, „animésebb cím” is, addig sokak számára vagy teljesen ismeretlen az FF-nél is öregebb Dragon Quest/Dragon Warrior sorozat, vagy bár hallottak róla, soha nem jutottak el oda, hogy játsszanak is az egyik résszel. Pedig a műfaj rajongóinak szinte kötelező darabokról van szó, amelyek amellett, hogy számtalan, mostanra már alapértelmezésnek számító játékelemet vezettek be, a kezdetektől fogva a széria mellett tudhatták Torijama Akirát, a Dragon Ball sorozat atyját is.

Különösen problémás volt a VII. rész helyzete, amely a széria többéves kihagyása után az első darab volt, amely nyugatra látogatott. Sajnos míg Japánban még az aktuális Final Fantasy epizód megjelenését is elcsúsztatta miatta az akkor még rivális Square (a két rivális cég – a Square és az Enix – azóta összeolvadt), addig a nyugati piacon sajnos közel sem hozta az elvárt eredményeket. Pedig akik játszottak vele, egy hihetetlenül jó játékot fedezhettek fel, több mint 100 óra játékidővel, részletesen kidolgozott történettel, szereplőkkel. A gondot csak tetézte, hogy míg több játékot évekkel a megjelenésük után fedeztek fel az adott generáció rejtett kincseiként, addig a DQVII esetében még erre sem volt lehetőség – az eredeti PlayStationre megjelent példányok ugyanis csak elvétve, és brutális árakon bukkantak fel.
Pont ezért robbant hatalmasat az a bizonyos bomba, amikor a Square Enix bejelentette, hogy nemcsak portolni fogja a VII. és VIII. részt az aktuális JRPG-mekkának számító Nintendo 3DS konzolra, hanem azok ráadásul a DS-re kiadott Final Fantasy III és IV mintájára egyfajta remake-ek lesznek, a VII. esetében 3D-s grafikával, kissé megváltoztatott (könnyített) játékmenettel, és természetesen rengeteg extra tartalommal.
Kalandunk egy Estard nevű szigeten kezdődik, ahol a nép meggyőződése, hogy apró királyságuk az utolsó létező sziget, amelyet csak a végtelen óceán ölel körbe. Ezt a hitet csak két lakó nem osztja: névtelen főhősünk, valamint legjobb barátja, a trónörökös Kiefer herceg. Kiefer abban hisz, hogy világuk sokkal nagyobb, mint ahogy azt valaha is hitték, és évek óta tervezgeti, hogy felfedezőútra indul a mesés távoli világ nyomában. A játék kezdetén fedezi fel, hogy a megoldás talán közelebb volt, mint azt valaha is hitték: a szigeten épített, feltáratlan ősi romok ugyanis egy régi kódex szerint válaszokat rejthetnek a világukkal kapcsolatban. Hősünkkel, és a város polgármesterének lányával, Maribellel egy nap sikeresen bejutnak a romokba, majd a bent rejlő misztikus oszlopokkal megnyitnak egy portált – és egy teljesen idegen, távoli szigeten találják magukat, amelyen nemcsak idegen emberek fogadják őket, de általuk addig csak legendákból ismert szörnyeken is át kell küzdeniük magukat.

Hamarosan felfedezik, hogy ezek a portálok nem csak egyszerű teleportok: a múltba térnek vissza velük, arra a pontra, amikor az adott szigetet a Sötétség erői ostrom alá vették, és megsemmisítették – ha viszont az utazásuk alatt megfordítják az események kimenetelét, megmenthetik a szigetet, és a jelenbe visszatérve a világuk folyamatosan bővül. A küldetésük ettől kezdve adott: sorban be kell járniuk és meg kell menteniük a négy elem által uralt elveszett szigeteket.
Ez pedig már az oszlopos terem térképeire tekintve is hatalmas feladat. A Dragon Quest VII esetében az egykori beszámolók nem túloznak, a végigjátszás még a mellékküldetések nélkül is legalább 100 órát igényel. Ekkor pedig még fel sem fedeztük a 15. szinten megnyíló, hihetetlenül mély és szerteágazó class system minden ágát és elérhető kasztját, nem népesítettük be a Haven névre hallgató új települést, nem telepítettük tele a Szörnyfarmot az összes elfogható ellenféllel, nem fedeztük fel a 3DS-en StreetPass segítségével megnyitható extra dungeonöket és a sorozatban visszatérő kaszinót sem fosztottuk ki teljesen.
A remake pedig emellett számtalan extra finomságot is ad a játékhoz: a job systemben a fejlődés jóval gyorsabb és egyszerűbb, mint az eredeti változatban. A véletlenszerű harcoknak is annyi, az eredetileg csak későbbi részekben bevezetett, térképen is látható és elkerülhető szörnyek fogadnak.
A készítők láthatóan rengeteg erőt és energiát fektettek a játékba, hogy egy kellően combos és minőségi kiadást tegyenek le az asztalra – pont ezért furcsa az a néhány hiba, amelyek mellett nehéz elmenni.
Ezek nem valódi hibák, sokkal inkább csak érthetetlen logikai buktatók, amelyek nagyon elütnek a remake többi elemének szintjétől. Furcsa, hogy míg a készítők több elemet is közel tökéletesen eltaláltak, ezek valahogy nem sikerültek olyan fényesen. Az egyik a harc relatív könnyűsége – az elkerülhető ellenfelek, az olcsó gyógyító tárgyak, a viszonylag gyorsan megnyíló gyógyító képességek miatt szinte komolyabb nehézségek nélkül száguldottam végig az első órákon, a harc inkább volt unalmas, mintsem taktikus, vagy nehéz. A másik a 3D-s környezet: hiába festenek csodásan a felújított helyszínek, és hiába változtattak is a készítők az eredeti térképeken néhány kényelmi elemet, ha időnként olyan problémák adódnak, mint nem mozgatható, a létező legrosszabb szögben beállt kamera, vagy olyan szerencsétlenül lerakott tereptárgyak, amelyekben karakteremmel még sokadik alkalommal is ugyanúgy fennakadtam. A kérdőjel alá a pontot a menük és a párbeszédek teszik, amelyek a játék többi elemével szemben mintha semmit sem változtak volna az eredeti rész óta. Majdnem nyolc, minden alkalommal ismétlődő párbeszédablakot kell végignyomni, hogy a templomokban elmenthessük a játékot, és a főmenük elrendezése, kezelése is hagy maga után némi kívánnivalót mai szemmel nézve.

Ezek azonban tényleg csak apróbb, zavaró tényezők, amelyek képtelenek sokat rontani egy olyan volumenű klasszikus értékén, mint a Dragon Quest VII: Fragments of the Forgotten Past. Aláírom, rétegjáték, a teljes, 100 óra feletti végigjátszás még keményvonalas rajongók kitartását is próbára teheti, de a sorozat esetleges rajongóinak, illetve edzett JRPG-faneknak egy karácsonyi ajándék szeptemberben, az egyik legjobb dolog, ami a széria 30. születésnapjára érkezhetett.