Néhány nappal ezelőtt ugyanígy ültem itt, mint most és még a célom is valami hasonló volt: szavakba önteni a véleményemet egy focis játékról. Akkor ugye a Pro Evolution Soccer 2017 volt a téma, és bár a játék összességében jól sikerült, régi hiányosságát nem tudta idén sem levetkőzni. Most pedig újra itt ülök, hogy egy focis játékról írjak, amely természetesen a FIFA 17, az EA Sports sorozatának aktuális része. Pár napja nem volt könnyű dolgom, mert akartam szeretni a PES 2017-et, és egy bizonyos fokig tudtam is, de nem volt felhőtlen az élmény. Most viszont elméletileg nem kellene gondban lennem, mert – előre elárulhatom – kifogástalanul szórakoztam a FIFA 17-tel. Mégis, valahogy nehezen tudom, hol kezdjek hozzá. Megvan! Talán kezdjük a két nagy újdonsággal!
Vagyis pontosabban az egyikkel. A FIFA 17 egy olyan, sok éves múltra visszatekintő sorozat új epizódja, amely mindig csak apró lépésekkel haladt előre, vagyis az egymást követő részek gyakran csak kevés fejlődést mutattak fel. Aztán időnként jött egy-egy olyan epizód, amely picit nagyobbat ugrott, komolyabb újítást hozott magával. Hogy az idei részt ide sorolhatjuk-e, bevallom, nem tudom megmondani. Az tény, hogy a készítők idén tényleg próbáltak valami újjal előrukkolni, de azt nehezen tudom eldönteni, hogy ez mérföldkőnek számít-e. Természetesen az új játékmódról, a The Journey-ről van szó, vagyis a sorozat történetében először megjelenő történeti szálról. A sztori egy ifjú titánról, az angol Alex Hunterről szól, akire már 9-10 éves korában felfigyelnek a szakemberek, így a következő hét évet egy akadémián töltheti. Tehetsége nem meglepő, hiszen nemcsak az apja, de már a nagyapja is sikeres focista volt – igaz, apja karrierje egy sérülés miatt túl korán ért véget, ez pedig a magánéletére is rányomta a bélyegét. De visszatérve Alexre, mi ott kapcsolódunk be a történetbe, ahol az akadémiai évek véget érnek, vagyis az utolsó nagy megmérettetésnél, ahol eldől, kiből lehet profi futballista, és ki az, akinek új szakma után kell néznie. Kalandunk egy többlépcsős teszttel veszi tehát kezdetét, amely különböző ügyességi gyakorlatokból és két egy félidős mérkőzésből áll. A folytatás azon múlik, ezeken miként teljesítünk: ha bénázunk, nagyon hamar véget is ér a kis Alex karrierje. De persze mi nem hibázunk (vagy ha mégis, hát újrakezdjük a tesztet), így hősünket meg is találja egy menő ügynök, aki gyakorlatilag felkínálja neki a teljes Premier League mezőnyét, mint lehetséges következő állomást.
Innentől kezdve pedig jöhetnek a dolgos futballistaévek, a maguk hullámvölgyeivel, nehézségeivel, örömeivel és szépségeivel. Hogy sose legyen unalmas, a készítők drámai szálakat is beleszőttek a történetbe: ilyen apánkkal való viszonyunk, valamint a gyerekkori jóbarátunkkal alakuló kapcsolatunk. Ő az, akivel egyszerre kezdjük karrierünket, ám ő egészen más utat jár be, mint mi, ami nagy hatással lesz viszonyunkra is. A játékmenet egyébként nagyjából három elemre épül: edzésekre, mérkőzésekre és feleletválasztós párbeszédekre. Előbbieken a különböző ügyességi játékokon vehetünk részt, amelyek hol védekezésünket, hol technikánkat, máskor pedig a kapura lövést vagy épp a csapatjátékot erősíti. Itt is mindig fontos a jó szereplés, mivel teljesítményünk határozza meg a csapatban betöltött helyünket: ha gyengék vagyunk, legfeljebb a cserepadra férünk oda, az pedig elég kevés játékpercet eredményez. Ha viszont ügyesen vesszük az akadályokat, akkor kirobbanthatatlanok leszünk a kezdő tizenegyből. Persze a meccseken sem lazsálhatunk, edzőnk minden cselekedetünket árgus szemekkel figyeli és a jobb felső sarokban láthatjuk, éppen milyen osztályzatra értékeli teljesítményünket. Elég egyetlen rossz belépő vagy a lelátóra bombázott lövés, máris a fejét fogja csóválni, és helyettesünket keresni. A feleletválasztás pedig a történetet előre lendítő átvezetők során jelenik meg. Itt mindig három reakció közül választhatunk: tüzes, kimért, vagy kiegyensúlyozott. Nem mindegy, hogy miként viselkedünk, mert ez hatással lesz a társainkkal való kapcsolatunkra, az edzőnk megítélésére és arra is, hogy hány rajongót szerzünk – utóbbi a később szponzorációs szerződések miatt fontos.
A The Journey tehát egy remekül összerakott játékrész, szinte már önmagában is megállná a helyét. Jól átgondolt továbbvitele a régóta elérhető játékoskarrier játékmódnak. Ráadásul aki nem szeretne egyetlen játékost irányítani a pályán, az minden mérkőzést lejátszhat a teljes csapatot irányítva is, szóval ez sem kell, hogy bárkit eltántorítson a sztori teljesítésétől. A The Journey egyébként nagyjából ugyanazt a sémát követi mint a Fight Night Champion: egy előre megadott karakter történetét élhetjük át mérkőzésről mérkőzésre.
Természetesen az EA Sports azokra is gondolt, akiket nem izgat fel egy ifjú brit focista élete, és csak a felhőtlen futballal szeretné lekötni magát. A már jól ismert játékmódok állnak rendelkezésükre: felépíthetik karrierjüket játékosként és menedzserként egyaránt, kupákat és bajnokságokat játszhatnak végig, valamint az offline mód mellett a többi játékossal is megmérkőzhetnek akár online, akár helyben. Ugyanígy nem maradt ki az Ultimate Team játékmód sem, ahol felépíthetjük álmaink klubját kedvenc sztárjainkból. A játékban idén is megtaláljuk a női válogatottakat is. Az online játékmódok között akár teljes szezonokat teljesíthetünk mások ellen, vagy épp másokkal kooperálva. És végül érdemes kipróbálni az ügyességi játékokat is, amelyekkel apránként gyakorolhatjuk be az irányítás összes finomságát. Ezt több kategóriára osztva tehetjük meg: alapok, passzolás, cselezés, védekezés és kapura lövés. Ezeken belül pedig több gyakorlatot teljesíthetünk.
Mint a bevezetőben már említettem, a FIFA 17 két dologban újult meg az előző részekhez képest. A The Journey mellett a másik már sokkal inkább technikai kérdés, ugyanis a fejlesztők a kiadó nyomására lecserélték a grafikus motort. Emlékszem még, hogy néhány évvel ezelőtt milyen marketinghadjáratot indítottak az akkor debütáló Ignite motor körül. Talán picit korán sikerült nyugdíjazni, de ez ismétlem, leginkább a kiadónak köszönhető. Az EA ugyanis igyekszik minél több téren nyomatni az egyébként remek Frostbite motort, így ez került a FIFA 17 motorterébe is. Már megannyi játékban láthattuk, hogy milyen pazar dolgokra is képes az engine, így joggal várhatnánk, hogy a stadiont is soha nem látott részletességgel tölti majd meg élettel. Nos, ha nagyon őszinte vagyok, akkor semmi olyat nem látok, amit tavaly ne láttam volna. Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen a játék így is hozza az elvárható szintet, nem lehet okunk különösebb panaszra. De új motor ide, új motor oda: a FIFA 17 nem lett sokkal szebb az elődnél.
A végére még két fontos dologról szeretnék beszélni. Az egyik a játékmenet talán legfontosabb eleme: maga a mérkőzés. E téren bizony sokat fejlődött a FIFA széria is az elmúlt években, és idén már róla is elmondható, ami a konkurens PES-ről: sokat lépett a szimuláció felé. A fizikai motor jól teszi a dolgát, nincsenek irreális mozdulatok, jelenetek a mérkőzéseken. A labdát bizony csak nagyon óvatosan és odafigyelve lehet csak keresztülvezetni az ellenfél védelmén, hiszen nagyjából már annyi is elég, hogy szereljenek, ha egyszerűen elénk állnak, a labda ugyanis mindenen fennakad – ahogy a valóságban is. Ehhez jön még a nagyon korrekt animáció: a játékosok mozgása hihetetlenül élethű lett. E téren tehát idén nem marad el a konkurenstől a FIFA sem. Ráadásul a körítés is nagyon egyben van: ahogy a játékosok egymásnak mutogatnak a pályán, ahogy a bedobás előtt összeszedik a labdát, ahogy reagálnak egy elpuskázott ziccerre, vagy épp a bíróval vitáznak egy kétes szituáció után. Nagyon átjön a focihangulat.
A másik fontos részlet pedig maga a tartalom. Erről csak egy rövid mondat erejéig: minden benne van, amire igényünk lehet (nem, magyar bajnokság nincs benne, mondom: csak az, amire igényünk lehet). Minden csapat, minden játékos, még a menedzserek is a valóságnak megfelelőek, ráadásul kínálat terén sincs ok a panaszra. A nagy bajnokságok mellett rengeteg kisebb is megtalálható, szóval lesz hol játszani.
A FIFA 17 engem megvett kilóra. Már a gamescomon is (amikor Dinót vertem el az EA Grand Opening rendezvényén) éreztem, hogy erre érdemes lesz odafigyelni. Idén volt szerencsém mind a két játékot, a FIFA 17-et és a Pro Evolution Soccer 2017-et is tesztelnem, így könnyen eldönthetem, hogy szerintem ezúttal melyikük nyerte a meccset. Kétségkívül állíthatom, hogy idén a FIFA a befutó, mivel sikerült azokon a területeken is fejlődnie, ahol elmaradása volt a konkurenssel szemben, emellé kaptunk egy érdekes új játékmódot és nagyon tisztességes tartalmat is. Ennek fényében pedig kíváncsian várom, hogy jövőre mivel rukkolnak elő a készítők: mondjuk egy olyan sztorival, ahol már nem csak az angol bajnokságban indulhatunk el? Mondjuk egy La Masián pallérozódó játékos sztoriját is szívesen megismerném...
