Jövőre lesz húsz éves a Shadow Warrior, a 3D Realms őrült, arcade akciójátéka. A ’97-es sikerjátékot 2013-ban támasztotta fel a Devolver Digital és a Flying Wild Hog stúdió, az új Shadow Warrior pedig kimondottan jól sikerült, villámgyorsan nagy rajongótábort gyűjtött maga köré, nem csak a régi játék szerelmesei köréből. A reboot folytatásáról a tavalyi E3-on hallhattunk először, a Shadow Warrior 2 pedig idén ősszel révbe is ért, mi pedig újra kezünkbe vehettük Lo Wang ikonikus katanáját. Az elmúlt napokat én is Wanggal töltöttem, együtt kaszaboltuk halomra a szörnyeket és a jakuza rosszfiúit.
Mit is mondhatnék a Shadow Warrior 2-ről? Bevallom, az eredeti játék nekem anno kimaradt, a 2013-as reboottal is csak rövid ismeretséget kötöttünk. Aztán jött az idei gamescom, ahol úgy alakult, hogy egy röpke húsz perc erejéig kipróbálhattam az akkor még premier előtt álló akciójátékot. Az ott tapasztaltak pedig gyorsan meg is győztek, hogy érdekel a teljes verzió is.
Most jönne az a rész, amikor a történetről kezdek mesélni, de ezt két okból sem fogom bő lére ereszteni. Egyfelől nem szeretnék senki előtt semmilyen poént vagy fordulatot lelőni, másfelől igazán összetett sztorija nincs is a játéknak. Az események mindenesetre az első rész után néhány évvel játszódnak, mi pedig rögtön az első percben belecsöppenünk a dolgok közepébe. Békésen kocsikázunk a hegyek közt, amikor is autónkat egy démon a szakadékba repíti, mi pedig hangos káromkodások közepette kászálódunk elő belőle. Bizony, Wang barátunk cseppet sem lett udvariasabb vagy visszafogottabb az évek során, sőt. Kalandjaink során gyakorlatilag megállás nélkül löki a sódert, és minden helyzetre van egy tökéletesen B-kategóriás megjegyzése, olyan, ami még Lorenzo Lamas szájából is nevetségesen hatna. Az egész játékot nyakon öntötték ezzel a szarkasztikus humorral, ami egyszerre parodizálja ki a gagyi akciófilmek tipikus szereplőit és persze önmagát is. A Shadow Warrior 2 egyetlen pillanatig sem veszi komolyan magát, de éppen ez az, ami megteremti a hangulatot.
Időnk nagy részében hol lineárisabb, hol szabadabban bejárható pályákon fogunk bóklászni, utunk során pedig seregnyi démont, szörnyet, ősi harcost, ninját, szamurájt, jakuzát, gazfickót, robotot, nyuszit és kiskutyát fogunk átküldeni a túlvilágra – ahonnan zömük egyébként is érkezett. Mindezt általunk elvállalt küldetések keretében tesszük, ezeket a főhadiszállásunkon kaphatjuk meg. Megbízóból több is akad, akik többnyire mellékküldetésekkel traktálnak minket, de időnként persze a fő küldetéseket is illik teljesíteni, hogy továbbhaladhassunk a történetben. A küldetések sorrendjéről mi dönthetünk, egy embertől egyszerre akár többet is elvállalhatunk, ilyenkor a térképen mi választhatjuk ki, melyiknek vágunk neki. Wang valamire való ninja lévén képes teleportálni is, ezt egyébként a küldetések alatt is megtehetjük, hogy egy kis utánpótlásért visszaugorjunk bázisunkra. Erre azonban viszonylag ritkán lesz szükség (legalábbis nekem nem nagyon volt), hiszen a harc során a lekaszabolt szörnyek rengeteg lőszert és egyéb gyűjtögetnivalót hagynak maguk után, ezekből bőven tudjuk pótolni a készleteinket.
És ha már itt tartunk, essék szó a fegyverekről! Wang egyszerre nyolc fegyvert tud magával vinni, de ez nem azt jelenti, hogy csak ennyi áll majd rendelkezésünkre. Apránként egy hadseregnek is elegendő vágó- és lőfegyvert gyűjthetünk össze. Pisztolyok, puskák, géppuskák és gránátvetők az egyik oldalon, kardok, pengék, fura karmok és láncfűrész a másikon. Mindegyik fegyver teljesen más statisztikákkal rendelkezik, más sebzéssel, tárkapacitással, újratöltési sebességgel. Ezek mellett pedig minden fegyverre aggathatunk három fejlesztést is, amelyeket szintén a harcok során gyűjthetünk össze kisebb-nagyobb szobrocskák formájában. Ezek szintjüknek megfelelően (mert ebből is rengeteg van) más bónuszokkal látják el fegyvereinket: javítják a sebzést, gyorsabbá vagy pontosabbá teszik, esetleg találat esetén visszatöltik életerőnket vagy chinket. Van olyan fejlesztés, amely elektromos, fagy, tűz vagy mérgező másodlagos sebzést ad. Ez sokat mélyít a játékmeneten, hiszen folyamatosan érdemes menedzselni arzenálunkat, hogy a lehető legmagasabbra emeljük az egyes fegyverek sebzési értékét. De mindez még csak a kezdet. Wang nemcsak egyszerű fegyverekkel vonul csatába, bizony segítségül hívja az ősi erőket is. A belső energia felhasználásával képes teleportálni (amiről fent már volt szó), valamint láthatatlanná válni, vagy hullámot kelteni, amivel ellöki az ellenségeit. Ezek mind fejleszthető képességek, és újakat is szerezhetünk. Ugyanígy növelhetjük életerőnket, a chi mennyiségét, a szörnyek által elszórt lőszer és egyebek mennyiségét. És persze kardforgató tudományunkat is alaposan kibővíthetjük új, menő mozdulatokkal.
Összességében tehát meglepően összetett a Shadow Warrior 2 játékmenete, nem jellemző az ilyesmi egy arcade lövöldére. De ez kifejezetten előnyére is válik, hiszen bár elsőre picit átláthatatlannak tűnhet a rendszer, hamar ki lehet ismerni, és onnantól sokat dob az élményen. Emellett külön menüpontban követhetjük nyomon Wang aktuális statisztikáit, hogy milyen amuletteket használunk épp, valamint rendelkezésünkre áll a Wanglopedia, vagyis egy nagyon részletes leírás a játék minden apróságáról, menüpontokba szedve. Aki nem ért valamit, itt biztosan talál segítséget.
De bármennyire is összetett a Shadow Warrior 2, az egészből úgyis csak a féktelen kaszabolás és szeletelés jön át a monitorról. Mert adrenalin van bőven, az akciók pörögnek, egyszerre mindig legalább egy tucat szörny ugrik a nyakunkba. Ha nem vagyunk elég gyorsak és mozgékonyak, ha korábban más játékokban csak feküdtünk egy bokorban mesterlövészpuskával a kezünkben, akkor itt nagyon gyorsan el fogunk vérezni. Ez talán elsőre picit el is tántoríthatja a folytatástól a kevésbé kitartó játékosokat, hiszen néha előfordul, hogy azt se tudjuk, honnan jön az áldás, csak vadul csapkodunk katanánkkal magunk körül. Ilyenkor jöhet jól, hogy kalandjainkat nemcsak egyedül élhetjük át, hanem barátaink (vagy valami vadidegen) oldalán is. A küldetéseket ugyanis 2-4 fős kooperatív módban is teljesíthetjük, bár az is igaz, hogy ilyenkor a nehézségi szint is emelkedik a résztvevők számának függvényében.
A pörgő játékmenethez picit felemás grafika párosul. Ha ugyanis csak hátradőlünk, és nézzük, ahogy valaki más játszik, bizony kellemes élményben lehet részünk. Az összhatás remek lett, minden apró részlet a helyén van, cseppet sem tűnik csúnyának a játék. Ha azonban picit megállunk és csak bámészkodni kezdünk, mindjárt feltűnik, mennyi az elnagyolt, összecsapott részlet. Az emberi karakterek is évekkel ezelőtti színvonalat képviselnek, ami főleg a párbeszédek során szembetűnő (hisz ilyenkor mást se nézünk, csak őket). Különösebben nagy negatívumnak ezt mégsem nevezném, hiszen egyfelől nem olyan dologról van szó, ami sokat rontana az élményen, másfelől pedig a legmagasabb szintre tolva a beállításokat, a játék stabilan teljesíti a 60 fps-t, vagyis az optimalizálással nincs gond. És talán azt is lehet mondani, hogy ezek a picit csúnyácska megoldások is valahol illeszkednek a játék általánosan B-kategóriás hangulatához.
A Shadow Warrior 2 tipikusan olyan játék, amivel el lehet lenni 10-15 percekre is, de akár egész este is elücsöröghetünk előtte. Aki csak egy kis agyatlan lövöldözésre vágyik, az is jól fog vele szórakozni, de aki szeret a DPS-százalékokkal szőrözni, az is megtalálja a számítását. A játékidő kellemesen, de nem túlságosan hosszú. A látványvilág néhol ugyan hagy maga után kívánnivalót, ahogy a zenék terén is hamar unalmassá válik a főmenüben szóló egyetlen, néhány perces muzsika. De ezek nem olyan hibák, amelyek miatt idő előtt a polcra száműznénk Wang kalandjait.
