Bár John Scalzi első regénye, a Vének háborúja eredetileg 2005-ben jelent meg, hozzánk csak 2013-ban jutott el az Agave Könyvek jóvoltából. A nagyszerű sci-fi regény az évek során megannyi folytatást kapott, ám vélhetően rövidsége miatt hazánkban a második írás, a Kérdések egy katonához kimaradt, és rögtön a harmadik felvonással, a Szellemhadtesttel folytatódott a sztori. Ugyanígy járt a negyedik írás, a Sagan naplója is, amely szintén mostanáig váratott magára magyarul. Nemrégiben azonban egy kötetbe gyűjtötte őket a kiadó, és az USA-ban is csak idén megjelent Ötpercesek gyűjteménnyel kiegészítve dobta piacra.
A Vének történetei és más írások című könyv tehát két nagyobb, valamelyest összefüggő novellából, és megannyi egymástól (majdnem) teljesen független rövidebb írásból épül fel. A Kérdések egy katonához annak idején rögtön a Vének háborúja után íródott, és annak főhőse, John Perry tér vissza benne. A történet tulajdonképpen egy közönségtalálkozóról szól, amelyet egy kolónián rendeznek meg. Perry százados ennek a díszvendége. A találkozóra kilátogató telepesek bármiről kérdezhettek, Perry pedig lelkesen válaszolt is a furcsábbnál furcsább kérdésekre. Így egyfajta visszaemlékezésről is szó van Perry korábbi kalandjaira és vakmerő akcióira. Mindezt természetesen a már tőle megszokott önironikus humorral fűszerezve. Ez egy tipikus Scalzi írás, amely tökéletesen azt a stílust hozza, amit az írótól már megszokhattunk az évek során.
Ezzel szemben a Sagan naplója már sokkal, de sokkal komolyabb hangnemben íródott. Ennek témája sokkal inkább azokat az érzelmeket és érzéseket boncolgatja, amit Jane Sagan, a Gyarmati Véderő különleges, mesterséges úton létrehozott szuperkatonája él át, miután szerelembe esik John Perryvel. Sagan több dologra is kitér: a szexre, a köztük lévő elemi különbségekre, a gyilkolásra vagy épp arra, milyen érzés számára, hogy önként váltja le szuperkatona testét egy teljesen hétköznapi emberi testre – csak szeretetből. Ez az írás már sokkal kevésbé humoros az előzőnél, de ebben is tetten érhető Scalzi senkihez sem hasonlítható stílusa, így a komolyabb, talán picit szárazabb novella cseppet sem veszít élvezeti értékéből.
Miután e kettőn átrágtuk magunkat, következhetnek a „más írások”. Ezek tulajdonképpen Scalzi írói munkásságának olyan régi és új darabjai, amelyek az évek során itt-ott, néha csak unaloműzés céljából kerültek papírra. Akad köztük Twitter-üzenetekből felépített vicces leírás egy macska és az ő rabszolgái, vagyis gazdái viszonyáról. Több írás is foglalkozik azzal, milyen is lenne, ha az emberek és mindenféle földönkívüli lények generációk óta együtt élnének. Ez megannyi vicces szituációt teremt, ezekből is kapunk ízelítőt. Ezek mindegyikére ugyanaz a visszafogottan bájos humor jellemző, amely Scalzi nagyobb írásait is általában. Tényleg ötpercesekről van szó, amelyek pontosan arra jók, hogy munkába menet a metrón (persze kapaszkodás mellett, esetleg helyet foglalva egy termetes asszonyság és egy békésen hortyogó hajléktalan között) elüssük velük az időt.
A Vének történetei és más írások kötetet minden Scalzi-rajongónak illik a könyvespolcán tudni. Egyfelől azért, mert ezzel végre tényleg teljessé vált magyarul is a Vének háborúja saga, másrészt mert sok olyan szórakoztató történetet és elbeszélést találunk benne, amit vétek lenne a stílusra fogékony olvasóknak elszalasztani. Akik korábban nem olvastak egyetlen Scalzi-regényt sem? Nos, nekik azt tanácsolnám, ne ezzel kezdjék, mert lehet, hogy egy árva szót sem fognak érteni az egészből. Ők inkább kövessék a kronológiát...
