Pokemon Let's Go
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Interjú

Interjú Matusik Szilárddal a Vakondok 4 – Végigjátszás filmről

Dokumentumfilm készült a hazai játékfejlesztés hőskoráról – a rendezővel beszélgettünk.

2017.02.22. 09:30 | szerző: Dino | Interjú

Nemrég írtuk meg híreinkben, hogy 1-2 hónapon belül bemutatásra kerül a mozikban a Vakondok 4 – Végigjátszás című dokumentumfilm, amely a hazai játékfejlesztés hőskorát, a ’80-as és ’90-es éveket mutatja be. A film kapcsán a rendezőt, Matusik Szilárdot kérdeztük a munka hátteréről.

Mióta készítesz dokumentumfilmeket és hogyan kezdtél bele?
Amikor a BME villamosmérnöki szakára jártam, az ottani Budavári Schönherz Stúdiónak köszönhetően bekerültem a kereskedelmi tv-s műsorgyártásba, ahol 10 évet végig is dolgoztam, főleg mint vágó, később mint utómunka-rendező. De közben azon voltam, hogy a saját projektjeimet is tudjam csinálni. Egyik ilyen nagy projekt a Csépai Gábor barátom által megálmodott Vakondok lett, amit ő tv-sorozatként szeretett volna megvalósítani, de miután nem jött össze elég szponzor, felvetettem, hogy csináljuk meg 0 forintból valami dokumentumfilmszerűnek. Így kezdődött az egész, szabadidőnkben, kölcsön cuccokkal, baráti segítségekkel.

Interjú Matusik Szilárddal a Vakondok 4 – Végigjátszás filmről

Demoszcéna, underground zenei világ, videojátékok – honnan jönnek az ötletek, hogy miből készítsetek filmet? Miért pont a játékfejlesztés lett a 4. rész témája?
A Vakondok első részéhez Gábor hozta a témaötletet, hiszen az egész Vakondok koncepció az ő ötlete volt. A nagyvárosi fiatalok szubkultúráinak sokszínűségét szerette volna bemutatni, és ahogy említettem, az eredetileg tv-sorozatnak szánt terv transzformálódott át egy dokumentumfilmmé, ami ezek közül a fiatalok közül mutat be néhány srácot. Ez lett a Vakondok első része. A második rész az én ötletem volt, mivel, bár nem mindig voltam aktív tagja, a demoscene mindig is közel állt hozzám, és mint téma nagyon adta magát, hogy a Vakondok következő része erről a közösségről szóljon. A harmadik rész témája szintén Gábortól jött, aki addigra mint MC sok mindenkit megismert a hazai alternatív zenei életben, és Dj Savage-dzsel közös saját zenei útjukat is érdekesnek tartottam. A negyedik rész igazából nem volt előre kitalálva. A harmadik után úgy éreztük, hogy az első és harmadik résszel képviselt szubjektív, videós naplóként működő témáinkat, amikben Gábor személyesen is érintett, feldolgoztuk. Mindenképpen szerettük volna valahogy folytatni, de nem akartuk magunkat ismételni. Én elkezdtem a demoscene és más digitális témák mentén kutakodni, és egyszer csak szembe jött velem néhány információ a nyolcvanas évekbeli magyar videojáték-fejlesztésekről. Egyből ráharaptam, mert bár ez nem kortárs téma, mint az előző három rész esetén, de az akkori fejlesztői közeg és szellemiség érezhetően nagyon közel állt ahhoz, mint amiket a korábbi részekben is bemutattunk.

Volt valami előzetes konkrét elképzelésed arról, mit szeretnél elmesélni a filmmel, vagy az interjúk után állt csak össze?
A legelején nem volt még fix, kész koncepcióm. Először nem is tudtam, mekkora ez a téma, és hogy hány percet tudnánk vele megtölteni, mielőtt ráun a néző. De ahogy elkezdetem felkeresni az egykori fejlesztőket, és sikerült újabb és újabb információkra rábukkannom, rájöttem, hogy nem kis témáról van szó. Mire elkezdtük a forgatásokat, már volt egy váz, hogy mire szeretnék majd kilyukadni, de természetesen ez forgatás közben finomodott, ahogy egyre több információhoz jutottam az interjúk során. A vágás előtt dőlt el a végső koncepció, miszerint a fő csapás a Novotrade által uralt nyolcvanas és kilencvenes évek, és ezután egy sokkal felületesebb áttekintés következik további magyar fejlesztésekről a kilencvenes években. Ez persze közel sem tud teljes lenni, hiszen ekkor már rengeteg fejlesztés folyt idehaza, de úgy éreztem meg kell említeni azt is, hogy a Novotrade mellett hogyan kezdődtek a független, garázsfejlesztések.

Hányan dolgoztatok a Vakondok 4-en, mennyi ideig tartott a munka?
A filmen minden folyamatot egybevéve közel 30 ember dolgozott. Ez az első filmünk, amihez sikerült támogatást szereznünk, és 95%-ban mindent és mindenki munkáját ki tudtuk fizetni piaci áron. Persze itt is voltak sokan, akik ingyen segítettek különböző szívességekkel. Maga a forgatás és az utómunka összesen fél évet vett igénybe, de ezt megelőzte jó pár hónapnyi előkészítés, illetve utána még némi finomítás.

Kik láthatták a mozibemutató előtt a filmet, és milyen visszajelzéseket kaptál eddig róla?
Eddig csak a szereplők és a stáb látták, illetve megmutattuk néhány nagy névnek is a játékfejlesztők között. Például Louis Castle-nek, a Westwood Studios társalapítójának, vagy Chris Taylornek, aki olyan játékokat tervezett, mint például a Total Annihilation vagy a Dungeon Siege, de pár további hasonló nagy név is látta már, akiknek a visszajelzéseiről később számolunk be. Összességében elmondható, hogy nagyon lelkesedtek a filmért, és nagyon meglepte őket az egész sztori, mert bár sokuk úgy véli, jól ismeri a videojátékok történelmét, arról ők sem tudtak, hogy milyen szinten folyt a játékfejlesztés Magyarországon, és hogy csomó játékot, amivel anno ők is játszottak, magyarok készítettek.

Külföldön is lesznek esetleg nyilvános vetítések belőle?
Szeretnénk, de egyelőre az itthoni bemutatóra koncentrálunk.

Hogy sikerült Ian Livingstone-t* is megszerezni interjúalanynak?
Írtam neki egy üzenetet LinkedInen, hogy ki vagyok és mit akarok, és válaszolt, hogy oké, mehetünk forgatni. :-) Úgy tűnt, nagyon szívesen mesél olyan dolgokról, amiket ő is fontosnak tart.
* Többek közt a Games Workshop alapítója, a Fighting Fantasy (Kaland, játék, kockázat) lapozgatós könyvek írója, az Eidos egykori elnöke.

Volt olyan, akit még szívesen megszólaltattál volna, de bármilyen okból nem vállalta, vagy akit hiányoltál a filmből?
Két embert nem sikerült rávennem, ebből az egyik nagyon fontos lett volna, mert kulcsszerepe volt a magyar fejlesztésekben. Megnevezni nem akarom, mert tiszteletben tartom, hogy nem akar már ezzel a témával foglalkozni. Rajta kívül vannak még olyanok, akik sajnos már nem élnek, így őket már nem tudtuk megkérdezni. Például Jim Mackonochie, aki Stein Róbert barátjaként és a Mirrorsoft alapítójaként sok magyar játékot adott ki.

Kit volt a legnehezebb megtalálni/elérni/meggyőzni?
Lépésről lépésre sikerült szinte mindenkit, kivéve a fent említett eseteket. Akivel nem tudtunk személyesen forgatni, mert például már külföldön él, és nem volt módunk kiutazni hozzá, azokkal Skype-on keresztül rögzítettem az interjút. És persze a filmben megszólalókon kívül még rengetegen vettek részt anno fejlesztésekben, így mindenkit nem volt esély megszólaltatni.

60 órányi forgatott anyag, amiből 100 perc lett a film – egy csomó kisfilm felkerült a netre, várható még ezeken kívül esetleg „ez már nem fért bele a Vakondok 4-be” összeállítás?
Természetesen tervbe van véve, és lesznek is további filmből kimaradt történetek publikálva. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a 60 órában rengeteg átfedés van, hiszen ugyanazokról a fejlesztésekről, szituációkról nagyon sokan beszéltek, és több olyan téma is van, ami nem feltétlen állja meg a helyét, mint önállóan érdekes dolog, de nem kell félni, jönnek majd még sztorik bőven. (Érdemes figyelni a vakondok4.hu weboldalt.)

Lesz Vakondok 5, és ha igen, lehet esetleg már tudni a témáját?
Nagyon remélem, hogy lesz. A téma még nem fix, van pár lehetőség, de az valószínűsíthető, hogy a Vakondok 4 lezáratlan kerettörténetét folytatva kezdünk majd egy újabb témába.

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló