A szerb Schism csapat első játékával játszva jutott eszembe a fenti klasszikus graffiti, kicsit módosítva. Nem szeretném szegény belgrádi srácokat bántani, de a Red Barton and the Sky Piratesről nagyon süt, hogy egy tapasztalatlan csapat első amatőr munkája, csak próbál nagynak és profinak látszani – csak sajnos nem sikerül neki. Lássuk, mi is a bajom ezzel az egyszerű kis repülős-lövöldözős alkotással!
Kezdjük az irányítással. Átállíthatatlan. Plusz nem értem, miért kellett az egérre rakni a két tűzgombot, ha az egér mozgatása nincs hatással a játékra – nem lett volna egyszerűbb akkor már csak a billentyűzetre hagyatkozni? Ha arra vetemedünk, hogy gamepaddel a mancsunkban fogunk egy jót lövöldözni, akkor csalódni fogunk: az elhalálozásunk után egérrel kell leklikkelni a folytatást. Az, hogy a menüben nem lehet játékvezérlővel navigálni, már szóra sem érdemes. Az viszont annál inkább, hogy az átvezetők képkockái csak klikkeléssel léptethetőek, de még úgy is böszme lassan reagál az utolsó képkocka után – fél percig kattintgattam, mint egy varrógép, hogy végre elkezdődjön a pálya.
Aztán: a teljes játék 4 pályából áll. Négyből! Az egészet ki lehet végezni úgy másfél óra alatt, kényelmes tempóban (nem is bírtam vele többet játszani). Van ugyan éjszakai mód, de minek? Van sivatagi kanyon, folyóvölgy, erdő meg barlang – milyen eredeti... Kanyar, elágazás, ilyesmi nincs, minek is? A ’90-es évek rail shooterei több izgalmat hoztak ennél, igaz, ott nem pattantunk le (és sérültünk) láthatatlan falakról, mint itt. Ja, és a pályavégi főbossok sem halnak meg, robbannak fel, vagy ilyesmi – á, dehogy! Ha eleget lőjük őket, akkor egyszer csak kiírja a játék, hogy „Victory”, és mehetünk tovább.
Három repülőt kínál a Red Barton, persze a drágább a jobb. Tudunk a meggymagköpködőből is némi pénzmagért cserébe valami használhatót faragni, de annyit úgyse tudunk egy játék során összegyűjteni, hogy a komolyabb fejlesztéseket megvegyük...
Szóval gagyi ez az egész, és még a címben szereplő légikalózok sem tudom, hogy hogy jönnek ide. Valami szakállas csávó mintha rémlene, hogy a pálya legelején valami blőd tanácsot beböffentene, de ennyi erővel lehetne akár kéményseprő vagy zongorahangoló is. A történet rém primitív: valami távoli helyen a galaxisban egy király átmegy gonoszba, hűséges pilótája (a címszereplő Red Barton) meg lázadóba. Ja, és a király lánya meg Barton csaja, vagy legalábbis az a terv, hogy összejönnek. Oké, egy szimpla lövöldözéshez nem feltétlenül kell több vagy jobb; de amikor már ennyi minden fáj egy játékban, akkor kvázi hivatali kötelességem ebbe is belerúgni (mivel ez még javíthatott volna az összképen). A grafikát meg a hangokat már nem is bántom inkább – előbbi látszik a mellékelt képeken (mozgásban se jobb), utóbbit pedig el lehet képzelni az eddigiek alapján.
Frankón nem értem, hogy jöhetett ki a Red Barton and the Sky Pirates így, ebben a formában. Annyira nem vették a fáradságot a fejlesztők, hogy azt a hibát észrevegyék és javítsák, hogy első halálunk után a célkereszt eltűnik (!!!), és érzésre megy a célzás onnantól! Nem, a repülőn lévő célkereszt csak dísz, nem használható... De legalább co-op is van, ha találunk valakit, akit meg szeretnénk kínozni – vagy akivel együtt akarunk röhögni ezen a kreálmányon. Bár valami halovány ígéret van, hogy majd még bővítik ezt a borzalmat, de akkor nem értem, miért nem Early Accessként jelent meg? Ja, és jön a mobilváltozat is! Nem tudom, hogy ez igazából nem fenyegetés akart-e lenni...
