Mostanában a kalandjátékok kedvelői kénytelenek megelégedni túlnyomó részt azzal, hogy nagyobb LucasArts címek felújított változatával játszhatnak újra húsz-egynéhány év után, néhány, egyébként direkt retró pixel-art stílusban készült újdonság mellett. Alapvetően nem is lenne ezzel baj, ez még sikerülhet nagyon jól is. Pár évvel ezelőtt a Monkey Island sorozat epizódjaihoz volt szerencsénk, láthattuk rögtön egymás mellett a kettőt, amikor egy ilyen „renoválás” jól sikerül, meg amikor rosszul. Tudniillik egymástól jelentősen eltérő művészeti stílusban készült a kettő, és bár magában egyik sem lett volna rossz, de így egymás mellett elég szembetűnő volt a különbség. No de hogy ne álljunk a dologhoz pesszimistán, végül is rengeteg régi jó játék van, amelynek nagyon szívesen látnám viszont a minden egyéb változtatástól mentes, csak grafikailag upgrade-elt változatát. Mondjuk egy WarCraft 3-at megnéznék a Heroes of the Storm grafikai színvonalán, ha szabad a szóban forgó játékstíluson kívüli példával élnem.
22 év után most újra Ben Throttle bőrébe bújhatunk, aki a Polecats – Görények – nevű motoros banda vezére. Mintha nem lenne elég bajunk a leginkább a Mad Max világra emlékeztető környezetben, ahol leginkább úgy tájékozódunk a térképen, hogy melyik rész melyik banda felségterülete, még ennek tetejébe egy csúnya gyilkossági ügyet is a nyakunkba varrnak, ráadásul egy olyan áldozattal kapcsolatban, aki talán az utolsó lenne, ha valakit éppen tényleg meg akarnánk ölni az adott helyzetben. 2040-et írunk, a benzines járművek kihalófélben vannak, antigravitációs járművek veszik át a helyüket. Az utolsó ilyen járműveket gyártó cég a Corley Motors. Az idősödő főnököt, Malcolm Corley-t kell eltenni láb alól, egyrészt, hogy a pozícióját meg lehessen szerezni, másrészt pedig, hogy a cég profitábilisabb termékekre fordítsa gyártókapacitását. Legalábbis így tervezi Adrian Ripburger, a játék főgonosza, akinek egyébként Mark Hamill kölcsönözte a hangját. A játék elején velük találkozunk össze – nem teljesen véletlenül – egy út menti csehóban, aztán kis idő múlva egy szemetes konténerben ébredve arra eszmélünk, hogy köröznek minket az öreg Corley meggyilkolásáért.
A játékmenet kissé egyszerűbb, mint amit egyébként a többi LucasArts játéktól azelőtt megszokhattunk. Kisebb darabszámú inventoryból dolgozunk, bár van néhány olyan feladatmegoldás, amire nem feltétlenül gondolunk elsőre – én is néhol inkább emlékezetből dolgoztam. És hogy egy pillanatra se felejtsük el, hogy éppen egy nehézfiút alakítunk: a szokásos kalandjátékos interakciók mellett – úgymint „felvesz”, „megnéz”, „beszél” – van egy olyan is, hogy „megrúg”, egy szép nagy bakancsikonnal jelezve, és nem meglepő módon elég sok helyen kell alkalmaznunk. Visszatérnek a „verekedős” részek is, ami mai szemmel nézve „ na meg egyébként is „ elég bugyutának hatnak, azt valahogy meg lehetett volna oldani okosabban is, és itt azért utána kellett néznem, hogy melyik ellenfélnél melyik fegyver a leghatékonyabb. Kis könnyítés az eredeti verzióhoz képest, hogy meg lehet jeleníteni az egyes képernyőkön az interaktív elemeket, hogy ne kelljen a kurzorral az egészet végigmasszírozni, hogy hol jelenik meg valami felirat.
Mint említettem, a Full Throttle kissé egyszerűbb, mint a többi LucasArts játék, és ezért érték is kritikák a maga idejében. Túl rossz értékeléseket nem kapott, de talán ezért nem készültek el a tervezett folytatások. A Full Throttle kicsit más irányból közelíti meg a műfajt, itt sokkal inkább a történetmesélésen és a karakterek bemutatásán van a lényeg, amiben Tim Schafer mindig is jó volt. A játékra kb. hat óra játékidőt kell szánnunk – ami persze nagyban múlik azon, hogy milyen hamar jövünk rá a megoldásokra – és ezalatt Ben mellett jól megismerhetjük a mellékszereplőket is.
A „régi motorosoknak”, akik már tudják, miről van szó, annyiban foglalnám össze az új információkat, hogy a grafika szépen fel lett újítva, de leginkább csak felbontásban, egyébként nagyjából ugyanaz, mint régen, és menet közben változtathatunk a régi 4:3-as alacsony felbontású, valamint az új, nagyfelbontású, átrajzolt és 3D-s járművekkel megfűszerezett kinézet között. A zenét is felfrissítették egy kissé a kaliforniai The Gone Jackals segítségével. Extraként pedig kapunk pár koncept rajzot és fejlesztői kommentárt. A többi rész nagyjából változatlan.
Jó volt újra játszani a kalandjátékok fénykorából származó egyik gyöngyszemmel, bár a grafikai tuningtól egy kicsit többet vártam. De a Full Throttle végül is az arany középút lett az említett Monkey Island epizódok mellett, ahol mindkettőt megpróbálták kissé átalakítani, csak az egyik jól sikerült, a másik rosszul. Ez meg pont ugyanolyan, mint régen volt. Aminek végül is örülhetünk. :-)
