Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Strafe

Elborult roguelike egy retro-FPS bundájában.

2017.06.18. 21:30 | szerző: Zoo_Lee | Ismertető/teszt

Nem tartom magam vérbeli retrojáték-fanatikusnak, de le sem tagadhatnám, mennyire közel állnak a szívemhez a klasszikus játékok. Gyakran hagytam figyelmen kívül egy felkapott, új megjelenést pusztán azért, mert valamelyik régi kedvencem kapott egy új kiadást, rajongói modot, vagy egyszerűen kedvem támadt újrajátszani. Pont emiatt vagyok néha igen kritikus a magukat „egy régi klasszikus modern utódjaként” hirdető új címekkel. A Strafe pedig, amely sikeres Kickstarter-kampánya és rengeteg előzetese mellett addig elment, hogy készítői médiahackként egy régi 1996-os játék újrakiadásaként hirdették, igen magasra tette a lécet maga előtt. Még úgy is, hogy az évek óta tartó hype teljes mértékben hidegen hagyott, és csak a megjelenés előtti hetekben kezdtem figyelmet szentelni neki.

Strafe

Ez pedig lehet, hogy nem volt egy rossz húzás részemről, másképp ugyanis előfordulhat, hogy akkorát koppant volna az állam, mint a különböző támogatóknak – közülük többen a megjelenést követő napokban telepakolták a YouTube-ot a csalódottságuknak hangot adó véleményekkel és kritikákkal. A Strafe már-már kínosan próbálja megidézni a ’90-es évek hangulatát, szándékosan aluljátszott FMV-átvezetőkkel a tutorial alatt, szinte nem létező történettel (a galaxis egy felfedezetlen részébe érkeztél egyszerű takarítóként egy hatalmas hajón, amelyet idegen létformák támadtak meg, küzdj az életedért stb.), és eltúlzott brutalitással. És ez az egyetlen olyan általam ismert játék, amelynek grafikus opciói között külön lehetőség van a látvány lebutítására addig a szintig, ahol tényleg olyan lesz, mint egy DosBoxban, alacsony felbontáson futtatott Quake 1.

A múltidéző körítés azonban első ránézésre igen szegényes tartalmat takar. A Strafe eleve közelebb áll a kilencvenes évek végének játékaihoz 1996 helyett (az első helyszínként szolgáló Icarus hajó és néhány ellenfél megjelenése például elég egyértelműen a Quake 2-t idézi). A véletlenszerűen generált pályák azonban pont azt a tudatos, mesteri felépítést és tervezést nélkülözik, amelyet a klasszikus FPS-ek többsége az eredeti DOOMmal az élen magukénak tudhatott. A nagyobb termekkel és liftekkel felszabdalt labirintusokban kihívást egyedül az agyatlanul rohamozó, durván sebző ellenfelek mennyisége, és a legenerált pálya struktúrája szolgáltatják – ám ezek néha már-már az unfair mélységeket súrolják.

Strafe

Az első három szintnek helyet adó Icarus például lényegesen nehezebb a későbbi fejezeteknél. A hajó szűkös folyosói sokkal korlátozottabb manőverezési lehetőségeket adnak, főként a távolról, lézerekkel támadó ellenfelekkel szemben, mint később a bolygó felszínének nyílt, többszintes területei. Még a random pályagenerátor is rátett erre egy lapáttal a tesztelés első napjai alatt (amíg nem érkezett patch). Számos szinte leküzdhetetlen teremtípus/ellenfélmennyiség kombináció mellett ugyanis hajlamos volt a pályákon életmentő szemétkonverterek (az elszórt és ellenfelektől gyűjtött szemetet lőszerré és páncéllá alakító automata) elé is kikerülhetetlen lángcsóvát lepakolni, ellehetetlenítve így azok használatát. Az is előfordult, hogy fennakadtam pályaelemekben, vagy egy ponton átestem a padlón egy lezárt, rejtett szobába, ahonnan viszont nem tudtam kijutni, és kénytelen voltam újraindítani a játékot. A Strafe pedig roguelike: halál és kilépés esetén az összes felszedett új fegyvert, pénzt, az összes pontosságot, újratöltési sebességet növelő bónuszt elveszítettem, és a játékot csak az elejétől kezdhettem újra a három alapfegyver (shotgun, railgun, machinegun) egyikével.

Könnyen elkönyvelhettem volna így a játékot annyival, hogy egy tartalomszegény, optimalizálatlan roguelike egy retro FPS köntösében, amely alig három-négy óra után elkezd borzalmasan monoton és unalmas lenni (eltekintve talán a döbbenetesen jó zenéktől), amin még az extraként bedobott, főmenüből elérhető Horde mód sem segít sokat. Viszont puszta unalomból tovább játszottam vele, az agyamnak valahogy kellemes kikapcsolódást nyújtott a monoton lövöldözés – és felfedeztem egy egészen más játékot.

Strafe

A Strafe ugyanis roskadásig van pakolva rejtett pályaelemekkel, titkokkal, amelyeket ráadásul képtelenség mindössze néhány végigjátszás alkalmával felfedezni. Kétlem, hogy egyáltalán lenne jelenleg olyan játékos, aki minden potenciális titkot felfedezett, minden tárgyat, fegyvert megszerzett eddig. A roguelike indítás például megkerülhető, ugyanis minden új fejezet első pályáján található egy teleport, amelynek az előző fejezetben egy nem túl feltűnő helyen megtalálhatjuk egy darabkáját (nekifutásonként csak egyet), a visszarakott darabok pedig elhalálozások után is rajtamaradnak. Ha mind a négy helyrekerült, a fegyverválasztó intro pályán találhatunk egy extra teleportot is, amely az Icarus helyett az adott fejezet elején, a megjavított teleportnál dob ki minket.

Ezen felül alapfegyvereink számtalan különböző módon és hatásokkal fejleszthetőek, sőt, egy kis trükkel lehetőség van a szintek második pályájának végén a bolt kifosztására fizetés nélkül. Ha a szerencse úgy hozza, a játékban megjelenhet egy játéktermi automata is, amelyen egy lebutított Wolfenstein3D-klón indítható játék-a-játékban stílusban. Az Icaruson megszerezhető a Superhot Shotgun is, amelynek használatakor a játék egyszerűen átveszi a Superhot játékmenetét, és az ellenfelek csak akkor mozognak, ha a játékos. Egy ponton a második fejezet során ismét átestem a pálya padlóján, amelyen először mérgelődtem egy sort, hogy szép, még több patch után sem tudták kijavítani ezt a hibát, erre bekerültem a „glitch shopba”, egy titkos szintre, amelyet villogó textúrák, átjárható falak, és máshol elérhetetlen bónusz tárgyak dekoráltak.

Strafe

A csúcsot a tesztelés során az a pillanat jelentette, amikor felfedeztem, hogy a fegyverválasztásnál is lehet babrálni, és a három alapfegyver helyett megnyitható egy negyedik, amely már külsőre is úgy festett, mintha három másik játék legdurvább végső fegyverét egybegyúrták volna. Ráadásul végtelen lőszerrel, így nagy élvezettel bele is vetettem magamat vele a játékba – a fegyver viszont lövés helyett a tüzelés gomb folyamatos nyomva tartása mellett elkezdett tölteni. Veszettként lavíroztam az ellenfelek között tehetetlenül, miközben ez a valami már lassan öt másodperce csak töltött, fogalmam sem volt, mi fog történni, majd sikerült: a gomb felengedésével tüzelhettem. A képernyő pedig fehér atomvillanásba borult, másodpercekig nem történt semmi, majd elindult a stáblista, a Steam pedig jelezte, hogy megkaptam az achievementet a Strafe végigjátszásáért.
Egyetlen lövéssel megnyertem a játékot...

Percekig döbbenettől némán ültem a legördülő stáblista előtt. Végre felfogtam, mi a Strafe, és milyen szellemiségben készült. Az egész egylövéses győzelem, a Superhot Shotgun, a Wolf3D-kabinet mind-mind olyan elemek voltak, amelyekről ha nincs az internet, nincsenek streamelő, képmegosztó oldalak, soha senki sem hitte volna, hogy tényleg a játékban vannak. Egy átlagos beszélgetés róla olyan lenne, mint egy internet előtti általános sulis vita egy éppen felkapott kedvencről, amely során a társaság egyik tagja minden erejével próbál felvágni, hogy igenis, ő talált egy szupertitkos pályát/másik játszható karaktert/új fegyvert. Ez nem egy kilencvenes évekbeli játék modern eszközökkel fejlesztve, hanem kilencvenes évekbeli kedvencek újraalkotása pusztán adrenalintól túlfűtött szép, homályos emlékekből. Vagy még pontosabban, néhány felpörgött tizenéves játékos beszélgetése egy ilyen játékról, szóról-szóra implementálva, szétszakadó ellenfelekkel, hektoliternyi vérrel, letépett fejekkel nyitható ajtókkal, rengeteg szörnnyel, robottal, fegyverrel és sok-sok nehezen megnyitható titkos elmebajjal.

Strafe

A Strafe nem egy szokásos AAA-kategóriás remekmű, és megértem azokat, akik a promók után csalódtak benne – viszont kicsit más mentalitással egy eszméletlenül addiktív, nehéz és komplex játék, egy nosztalgiával fűszerezett élmény, amelyet megtippelni sem tudom, pontosan mennyi idő lenne 100%-osan végigjátszani és kiismerni. Így pedig csak ajánlani tudom, valószínűleg még jó ideig nekem is a gépemen fog maradni. ■

StrafeStrafeStrafeStrafeStrafeStrafe

értékelés

STRAFE

Pozitívumok
  • Rengeteg felfedezhető tartalom.
  • A hangulat és játékélmény remek együttese.
  • Kiváló soundtrack.
Negatívumok
  • Nem pont azt nyújtja, amit elsőre elvárna tőle a játékos.
  • Néha unfair, bugos pályagenerálás.
  • Az első pályák sokadik újrajátszása egy idő után nagyon monoton.
  • Elég sok idő és egy bizonyos mentalitás kell a maximális élvezethez.
STRAFE
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
STRAFE

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló