Bár a francia Eugen Systems stúdió első komolyabb sikerét az Act of War két részével érte el, nagyobb ismertségre csak a R.U.S.E. című játékával, míg világhírnévre a Wargame szériával tett szert. Utóbbi eddig három epizódot ért meg, és mindegyik nagy népszerűségnek örvend a szobastratégák körében. Két éve visszatértek a bázisépítős vonalhoz, és elkészítették első nagyobb sikerük szellemi örökösét, az Act of Aggressiont. Idén viszont egy olyan játékkal jelentkeztek, amely szinte a semmiből érkezett. A Steel Division: Normandy 44-ról márciusban hallhattunk először, ám májusban már meg is érkezett. Mivel manapság minden olyan játék, amely a második világháborúval foglalkozik, hiánycikknek számít, így külön örömmel vetettem bele magam a tesztelésbe. És nagyjából azt kaptam, amire számítottam.
A Steel Division: Normandy 44, ahogy az már a címéből is kitalálható, a második világháború utolsó éveit dolgozza fel. Már az oktatóküldetések utáni első kampány is a normandiai partraszállás után játszódik, ám nekünk nem magát a partraszállást kell levezényelnünk, hanem a szárazföld felé nyomuló csapatoknak kell megtisztítanunk a terepet. Három kampányt játszhatunk végig, amelyek egyenként négy-négy küldetésből állnak. Ebből egyet a tengelyhatalmak oldalán teljesíthetünk, a másik kettőben azért marad a régi felállás: a szövetségesekkel kell megakasztanunk a náci hadi hadigépezetet.
A kampányok mellől természetesen nem hiányozhatnak a skirmish és multiplayer lehetőségek sem. Mindkettőben akár négy a négy ellen is játszhatunk, előbbiben természetesen ebből rajtunk kívül minden más hadosztályt a mesterséges intelligencia irányít. Hadosztályból pedig összesen tizennyolc található a játékban – kilenc-kilenc a szövetségesek és a tengelyhatalmak oldalán.
Maga a Steel Division játékmenete nem okozhat nagy meglepetést azoknak, akik korábban már játszottak valamelyik Wargame epizóddal, esetleg korábban a másik világháborús játékukkal, a R.U.S.E.-zal. Mivel a játékban nincs bázisépítgetés, csak a rendelkezésünkre álló pontokból vásárolhatunk magunknak egységeket valamely hadosztályból. Minden összecsapás több szakaszból áll, a rendelkezésünkre álló egységtípusokat pedig csak az adott szakasz rajtja után hívhatjuk be a csatatérre. A küldetések elején a legelső szakasz egységeinek kezdőpozícióját adhatjuk meg, ahogy azt is, hogy pontosan milyen és hány egységgel szeretnénk kezdeni. Az egységeket több kategóriába sorolták: felderítés, gyalogság, páncélosok, támogatók, tankelhárítók, légvédelem, tüzérség és légierő. Mindegyiken belül számos egység található. A gyalogosokon belül is vannak ejtőernyősök, sima gyalogság, géppuskás osztag, utászok és hasonlók, de az sem mindegy, hogy ezek milyen gépesítéssel érkeznek meg. A legtöbbjük ugye mezei teherautón, esetleg Jeepen jelenik meg a térképen, és halad arra a pontra, amit megadtunk nekik. Ez a leggyorsabb módja, hogy odajussanak, de cserébe ilyenkor a legnagyobb az esélye is, hogy egy közelben ólálkodó ellenséges alakulat a levegőbe repíti az egész bandát még a teherautón.
És itt jön be a képbe a Steel Division sajátos játékmenete, ami kiemeli a hagyományos stratégiai játékok közül. Mert bizony itt minden egységnek tényleg van erőssége és gyengesége, a készítők pedig kimondottan ügyesen egyensúlyozták ki az erőviszonyokat. A gyalogság például kifejezetten jól működik épületek között és az épületeket elfoglalva, vagyis olyan közegben, ahol sok a jó fedezék. Éppen ezért velük lehet a legjobban egy-egy stratégiailag fontos falvacskát, tanyát, esetleg városrészt megvédeni. Ugyanakkor, ha nyílt területen kell keresztülvágniuk, ott egy-két másodperc alatt a földbe szögezheti őket egy mezei géppuskafészek is, ami nagyjából egyet jelent a lassú halálukkal. És egyébként sem célszerű velük túl nagy távokat megtenni, hiszen piszok lassan mozognak. A tankok ellenben viszonylag gyorsan jutnak el egy adott területre, emellett rendkívül nagy tűzerőt képviselnek – roppant csekély látótávolsággal és manőverezőképességgel. Ahhoz, hogy ők hatékonyak legyenek, szükség van a felderítőkre, akik hatalmas területen képesek gyorsan feltérképezni az ellenséges egységeket. Cserébe minimális tűzerőt képviselnek, és csak rövid ideig állják az ellenséges tüzet. Ugyanez az egymásra utaltság jellemző a játék összes egységére. A tankokat egy jól elhelyezett ágyúval könnyen meg lehet fékezni, de ezeket a felderítők révén a tüzérség gyorsan képes kifüstölni. Emellett érdemes megemlíteni a parancsnoki osztagokat is, amelyek a közelükben tartózkodó többi egység hatékonyságát növelhetik, néha egészen drasztikus mértékben. A légierő is hasonlóan épül fel: vannak vadászrepülők, amelyek a légteret felügyelhetik, vannak zuhanóbombázók, amelyek páncélosok ellen hatékonyak, és vannak a sima bombázók, amelyek egy adott területet képesek alaposan megszórni.
Ahhoz, hogy fikarcnyi esélyünk is legyen a Steel Divisionben akár egyetlen küldetést is megnyerni, alaposan ki kell ismernünk az egységeket. Ebben a játékban nem működik a máshol sokszor hatékony stratégia, miszerint mindenből jó sokat lepakolok a térképre, aztán mehet a frontális támadás. Az MI sem így működik, gyakran meglepően okosan képes csoportosítani az egységeit, ezzel minimálisra csökkentve a gyenge pontokat. Nehéz egy légvédelmi ágyút a gyalogsággal elhallgattatni, ha épp két géppuskafészek is rejtőzik a közeli bokrok között. És a jól mobilizálható tüzérséget is előszeretettel bevetik ellenünk, így sosem érezhetjük azt, hogy egy jól beásott szakaszunk majd minden támadást visszaverhet.
Itt bizony komolyan terveznünk kell, és folyamatosan figyelni a hadszíntér eseményeinek alakulását. Amikor már azt hinnénk, hogy kezdjük átvenni a térkép feletti uralmat, egyszer csak oldalról érkezik egy páncéloscsoport, és elvágja utánpótlásvonalainkat. Ha valaki nem az erősségeiknek és képességeiknek megfelelően kezeli a különböző egységeket, akkor bizony hamar el fog vérezni. Dolgunkat ráadásul a szűkös erőforrások is folyamatosan nehezíteni fogják, hiszen sem egységeink száma, sem lőszerkészletük nem végtelen. Ha pedig valamelyikből gondatlanságból adódóan kifogyunk, jó eséllyel perceken belül fölénk kerekedik az ellenség.
A Steel Division alatt is az Eugen Systems IRISZOOM engine-je teljesít, amely ezúttal is remekül megállja a helyét. A motor lehetővé teszi, hogy egészen magasról az egész térképet átlássuk, de azt is, hogy szinte egy-egy egység válla fölül kövessük az eseményeket. Előbbi során az egységek idővel kis kártyákként jelennek meg, ebben a nézetben egyébként jól áttekinthető a harctér állása. Ez mondjuk a frontvonal folyamatos alakulásának látványos ábrázolásának is köszönhető. A grafika hozza a ma elvárható szintet, a környezet nagyon szép, a rombolás is szemmel követhető. Az egységekre sem lehet különösebb panasz, csupán néhány apróság, elnagyolt részlet szúrhatja a szemünket. Cserébe a játék végig stabil, akár közelről, akár messziről nézzük a csatát. Ez pedig egy nagyobb, sokszereplős összecsapásnál dicséretes.
A Steel Divison: Normandy 44 az én szememben valóban hiánypótló alkotás. Amennyire a 2000-es évek elején a csapból is a világháború folyt, mostanra annyira ritkává váltak a témát feldolgozó játékok. A stratégiák pedig még annál is ritkábbá, jelenleg talán legfeljebb három ilyenről tudok (a Steel Division mellett a Blitzkrieg 3 és a még fejlesztés alatt álló Sudden Strike 4). Az Eugen Systems játékának egyetlen igazi negatívuma lehet csupán, amely valójában erőssége is egyben. Ez pedig az összetettsége. No, nem kell grand strategy szintre gondolni, de a sok eltérő egység és azok kiismerésének szükségessége elsőre könnyen elriaszthatja a kezdő szobastratégákat. A veteránok viszont az oktatóküldetések után már gyakorlott karmesterei lehetnek minden hadműveletnek.
