Az Uncharted széria egyet jelent Nathan Drake karakterével, ezt minden rajongó nagyon jól tudja. Ám a Naughty Dog a sorozat negyedik részével végérvényesen elköszönt milliók kedvenc ereklyevadászától, aki immár a boldog házasélet örömeit élvezi. Csakhogy a sorozat túl sikeres és túl népszerű, a fejlesztőknek pedig túl sok ötlete maradt ahhoz, hogy hagyják sokáig parlagon heverni. Míg a stúdió jelentős része már a The Last of Us: Part II-n dolgozik, egy kisebb csapat nekiállt, hogy a már említett ötleteket játék formájába öntse. Eleinte mindössze az Uncharted 4: A Thief’s End kiegészítőjének szánták, ám az idő múlásával rá kellett jönniük, hogy ahhoz túl sok mindent szeretnének belezsúfolni. Így születhetett meg az ötlet, hogy ha nem is egy teljes értékű folytatást (ahhoz azért még elég kevés idő telt el), de egy mellékágnak szánt önálló játékot készítsenek. Ez lett az Uncharted: The Lost Legacy, vagyis az első olyan epizód, amelyben Nathan legfeljebb említés szintjén jelenik meg.

Az Uncharted: The Lost Legacy története ugyanis két eddigi mellékszereplő körül bonyolódik. Ők Chloe Frazer és Nadine Ross. Chloe először a sorozat második részében bukkant fel, majd a harmadikban is végig jelen volt. Ellenben Nadine csak a negyedik részben szerepelt, ráadásul ott sem feltétlenül a jók oldalán – habár a történet végére az ő álláspontja sokat változott. A lényeg azonban, hogy ezúttal ők ketten fognak össze, hogy felkutassák a rég elveszett Hoysala királyság romjait, ahol a legenda szerint Ganesh isten letört agyara is megtalálható. Mondani sem kell, egy egykori istenség ilyen ereklyéje felbecsülhetetlen értéket képvisel – és mint olyan, a rossz fiúk érdeklődését is felkelti. Ezek a rossz fiúk ezúttal az Indiában éppen dúló lázadás egyik oldaláról kerülnek ki, így Chloe-nak és Nadine-nak mindjárt egy seregnyi állig felfegyverzett lázadóval is szembe kell néznie.

A történetről ennyit, hiszen mint minden más Uncharted epizódnak, a The Lost Legacynak is ez az egyik alappillére, így vétek lenne bármi egyebet előre elárulni róla. Legyen elég annyi, hogy a sztori hozza a sorozattól már megszokott magas színvonalat e téren (is). Mivel a játék eredendően a negyedik rész kiegészítőjeként kezdte meg pályafutását, a játékmenet terén különösen nagy újításokra nem kell számítani. Ismét az Uncharted „szentháromság” adja a játékélmény gerincét: ügyességi mászkálós részek, fejtörők és persze lövöldözés.
Az ügyességi részek a szokásos falmászást, ugrálást jelentik, amelyet kiegészíthetünk olykor némi kötélen hintázással is. Az eseményeket sokszor teszik izgalmasabbá az előre szkriptelt (de csak néha előre sejthető) váratlan események, mint egy híd leszakadása vagy hasonlók. E téren nincs tehát nagy újdonság, de erre nincs is különösebben szükség, hiszen ez eddig is remekül működött, dinamikus és gyorsan megtanulható volt.

A fejtörők is hozzák a megszokott szintet. Hol könnyebb, hol picit bonyolultabb rejtvényeket kell megoldanunk, amelyekhez nem árt odafigyelni arra, amit hőseink menet közben beszélnek, hiszen gyakran kapunk valamilyen támpontot a megoldáshoz. És végül a lövöldözés. Nos, ez valahogy sosem volt igazán erőssége az Uncharted szériának és most sem reformálták meg a fejlesztők. Szerencsére azért nagy baj nincs vele, hiszen kis gyakorlással megtanulható és akkor túl sokszor nem is bukik el benne az ember. Van fedezékhasználat és lopakodás is, az eldobott fegyvereket felvehetjük, használhatunk gránátokat is. Ha elég ügyesek és türelmesek vagyunk, akkor sok lövöldözést megelőzhetünk az ellenséges katonák becserkészésével és csendes likvidálásával. Ha viszont lebukunk és nincs kedvünk sokat pepecselni vele, bekapcsolhatjuk a célzás rásegítést, amellyel azért hamar át lehet lendülni ezeken a részeken.

Sokaknak nem tetszett a negyedik részben debütált autóvezetés, amely itt is hangsúlyosan jelen van. Szerintem ezzel sincs baj, hiszen az irányítás nagyon könnyen megszokható, így legfeljebb a navigálás okozhat néha kisebb fejtörést. De bármikor előkaphatjuk a térképet és belőhetjük a helyes irányt. Az autó azért erősen árkádosan viselkedik, meg sem kottyan neki egy-egy nagyobb esés sem, ráadásul macskaként mindig a talpára érkezi. Cserébe az animáció és az apró részletekre való odafigyelés (ahogy a lányok beszállnak, hogy Chloe indítózik, hogy vált, hogy ide-oda zötyögnek menet közben, hogy vizesek lesznek egy zuhatag alatt stb.) pedig kimondottan szórakoztatóvá teszi az egészet.

Egy szóra a két lány együttműködésére is érdemes kitérni. Mi alapvetően Chloe bőrébe bújhatunk, de Nadine végig ott lesz mellettünk. Az MI az esetek többségében remekül teszi a dolgát, Nadine így sokszor nagy segítségünkre van. Volt olyan fejtörő, ahol keresgélni kellett dolgokat a környéken és bizony néhányat ő talált meg helyettem. Máskor viszont bosszantó tudott lenni. Én óvatosan osonok előre fedezékről fedezékre, hogy becserkésszem az ellent, aki rögtön gyanút fog, ha egy pillanatra is meglát. Szerencsére, ha ilyenkor elbújunk előlük és nem ugrálunk, akkor hamar visszatérnek eredeti tevékenységükhöz. Csakhogy előfordult, hogy én épp erre vártam, mikor Nadine nagy lelkesen odasétált hozzám és megállt az őrök előtt. Eredmény: őt kiszúrják, oda a lopakodás és a meglepetés ereje, kezdődhet a nyílt tűzharc…

Már az Uncharted 4: The Thief’s End is az egyik legszebb játéknak minősül PlayStation 4-en, így nem meglepő, hogy ugyanezt a The Lost Legacyról is elmondhatjuk. Bizony, nem egyszer álltam meg csak azért, hogy a fotó módot bekapcsolva képeket készítsek a környezetről. Emlékszem, hasonlót utoljára talán a Max Payne 2-ben csináltam (akkor még dedikált fotó mód nélkül). A játék egyszerűen meseszép. A környezet madártávlatból és közvetlen közelről is hihetetlenül részletgazdag. Az őserdő élettel teli, az ősi romokból árad a titokzatosság, a városban pedig nyüzsögnek az emberek. Ha pedig emberek, a szereplők is nagyon aprólékosan kidolgozottak, arcukon szinte még a mitesszereket is látni. Amikor kinyitjuk a térképet, Chloe ujjain látni a kisebb vágásokat, a bevérzett körmöket. Apróság? Az. Óriásit dob az élményen? Igen. Én ugyan csak a „hagyományos” PS4-en játszottam, de természetesen PS4 Prón ennél talán még szebb az összhatás.

Az Uncharted: The Lost Legacy remek kis játék lett. Igaz, méretét tekintve nem kelhet versenyre az első négy epizóddal, de mégis csak egy kiegészítőből kinőtt mellékágról van szó, így ez megbocsátható neki. Pláne, hogy még így is jóval tartalmasabb, mint sok más teljes játék. A történet izgalmas, bár néhol azért kiszámítható. A játékmenet a negyedik részből lett átemelve és legfeljebb csiszoltak rajta itt-ott. A grafika pedig pazar, nem lehet semmibe sem belekötni.
Az egyetlen dolog, ami picit hiányérzetet hagyott bennem, az a tálalás. Oké, mindenki tudja, hogy ebben már nem Nathan és barátja, Sully a főszereplő, ez rendben is van. Az is oké, hogy egy mellékágról beszélünk, amely egy már jól ismert univerzumban játszódik. De mégis… valahogy hiányzik belőle a megfelelő felvezetés. Egyszer csak a dolgok közepébe csöppenünk és olyan érzésünk van, mintha egy játék sztorijának valahol a közepén járnánk. Persze apránként kiderülnek a részletek és minden a helyére kerül. Hogy így ajánlanám-e a széria előző részeit nem ismerő játékosoknak? Maximálisan. Legfeljebb nem fogják érteni, hogy a két lány milyen Nathanről diskurál édes kettesben a dzsungel közepén kocsikázva. A rajongók pedig örülhetnek: Nathan nélkül is van élet az Uncharted világában. Még, ha nem is ugyanolyan…