1849-es tesztet olvastam, de az a korszak és téma nem érdekelt. És valóban egy mostani Caesar3 - Pharaoh - Zeus az jó lenne, bár az eredetik is még játszhatók, igaz némi user hekk kell hozzá hogy nagyobb felbontásban és/vagy ablakban fusson w10 64b-en.
Az a gond, hogy pl a Caesarból készült ugye egy 4-es is, 3d-s, de irtó ramaty irányítással és csak a cég neve volt ami adott el belőle pár példányt.
Szerintem egy Civ5-6 motorral bőven elég lenne feltámasztani, fél 3d-sen. Persze nagy buli lenne lemenni az utca szintre és végigsétálni egy szépen felépítettet működő város utcáin, de ezt egyik sem tudta eddig hozni.
Mostanában Kingdoms & Castles és Aven Colony ami talán betölt némi űrt, amíg ki nem jön a következő Anno.
Kevés olyan történelmi játék van, amely a Távol-Kelettel foglalkozik. Ami egyből eszembe jut (és gondolom még sokaknak), az a Shogun a Total War szériából, amely a japán történelem egy részét dolgozza fel. Kínával kicsit más a helyzet. Az egyetlen, ami így hirtelen eszembe jut, az a Three Kingdoms, az RTS-ek fénykorából, amelynek annak idején játszottam a demójával, de azért rá kellett keresnem, hogy biztos így hívják-e. Azért pont Kína, mivel ezzel foglalkozik mostani játékunk, az Oriental Empires, mégpedig azzal a mifelénk kevésbé ismert korszakkal, amikor Kínát először egyesítették.
A screenshotok alapján egy Total War-klónra számítottam, így amikor elkezdtem a játékot, eléggé meglepődtem, hogy egy hatszögrácsos térképen találtam magam, a játék pedig mondta, hogy akkor alapítsak egy új várost. „Ez nem Total War, ez Civilization!” – gondoltam, ami tök jó, mert bármikor szívesebben játszok Civilizationnel, mint Total Warral. A játék elején városalapítással terjeszkedhetünk, a meglévő városokat pedig úgy fejleszthetjük, hogy farmokat építünk köré, illetve épületeket húzunk fel belül vagy kívül (pl. bányákat, kikötőket). Aztán a játék kezdeti szakasza után, amikor a térkép már kezdett megtelni városokkal, jött a felismerés: ez mégiscsak olyan, mint a Total War. Legalábbis, mint a körökre osztott, stratégiai része. Kezdve a tech-tree-től, a városok kezelésén és a kereskedelmen át a hadseregek összeállításáig, mind-mind a TW-érzést erősítik. A csatákat nem játszhatjuk le, de azért nagyobb ráhatásunk van a végkimenetelre, mint amikor azt a gépre hagyjuk abban a másik, már sokat emlegetett szériában. A seregen belül az egyes egységek viselkedését jó előre megadhatjuk, így ha csatára kerül a sor, annak megfelelően fognak cselekedni. Például támadnak, védekeznek, megpróbálnak az ellenség háta mögé kerülni, vagy épp távol tartják magukat a csata sűrűjétől, ami az íjászok esetében ajánlott. A csata lefolyását valós időben nézhetjük végig, de ekkor tenni már semmit sem tudunk. Bár azért egy fokkal így is látványosabb, mint mikor a Civilizationben két sprite csápolja egymást.
Eddig hosszan ecseteltem a hasonlóságot egy másik franchise játékaival, most azonban jöjjön néhány különbség. A Civ-széria hatásáról már szóltam. Attól, hogy a játékos alapíthatja a városait, minden játék kicsit más lesz, arról nem is beszélve, hogy lehet véletlenszerűen generált térképen is játszani, ami különösen multiplayerben hasznos, mivel az alap Kína térkép hatalmas.
Egy másik különbség, hogy a körök végén az egyes factionök lépéseit – és így a csatákat is – a játék egyszerre játssza le. Ennek eredményeként két kör között nem 10 perc telik el, hanem kb. 1, a csaták számától függően. Persze apró kellemetlenség, hogy ha több helyszínen is fontos csata zajlik, akkor megoszlik a figyelmünk, de ez semmiség a köridők rövidségéhez képest, amiben mind a Civilization, mind a másik széria szenved.
Harmadsorban egy nagy pozitívum, hogy tapasztalataim szerint, nem teljesen agyhalott az MI. Például felismeri, ha vesztésre áll. Egyszer az egyik faction hatalmas túlerővel támadott meg, mivel a városok fejlesztése miatt kicsit elhanyagoltam a hadsereg erősítését. Gyorsan összerántottam egy minőségi fölényben lévő sereget, és néhány győztes csatával kiűztem a betolakodókat. Még el se hagytam országom területét, amikor jött az első békeajánlat. A másik franchise-ban számtalanszor fordult velem elő, hogy ilyen helyzetben a gép egész addig nem ismerte el a vereséget, amíg el nem kezdett területet veszteni. Persze ha én éppen nem akartam területet foglalni, mert több nyűg lett volna, mint haszon, akkor ott álltam egy befejezhetetlen háborúval.
Egy másik húzása az MI-nek pedig már-már emberi volt. Egy háború során az egyik szomszédom embargót hirdetett ellenem, amit a következő körben némi anyagi ellentételezés fejében készségesen visszavont, én pedig röhögve kifizettem. Persze nem azért, mert annyi pénzem lett volna, hanem mert annyira tetszett ez a húzás. Hiszen nyilván szükségem van a kereskedelmi bevételre, mivel háborúban állok, és nyilván nem fogom megtámadni megtorlásul, mivel háborúban állok. Lehet, hogy én látok bele többet ebbe a helyzetbe, mint valójában, de akkor is annyira tetszett, hogy le kellett írnom.
Ami a hiányosságokat illet, abból is akad néhány apróság, főleg a kezelőfelület kapcsán. Jó lenne, ha a térképen első ránézésre lehetne látni, hogy egy város éppen épít-e valamit, esetleg éppen lázong, vagy csak, hogy hányan laknak benne. Ezek az információk ugyan mind megtalálhatók oldalt egy listában, de pont ez az, hogy oldalt egy listában. A hadseregekben az egységek olyan aprók, hogy a távoli, stratégiai nézetben a csatákat sem lehet rendesen látni, nemhogy az egyes egységeket megkülönböztetni, így minden seregre rá kell klikkelni, ha kíváncsiak vagyunk az összetételére. A tech-tree-ben is jól jönne egy tooltip a technológiák hatásairól, hogy ne kelljen mindig külön rákattintani.
Az Oriental Empires jól ötvözi a Civilization és a Total War franchise-ok elemeit, főleg az utóbbiét. Néhol le is körözi mindkettőt, gondolok itt a gyors köridőkre. Olykor pedig még a „csak még egy kört...” hangulatot is produkálni tudja.
