1997 nyara. Több mint húsz évvel ezelőtt. Ekkor indult világhódító útjára Trey Parker és Matt Stone polgárpukkasztó rajzfilmsorozata, a South Park. Gyermekien primitív látványvilág, pofon egyszerű karakterek és a jó ízlés határain kacagva átgázoló humor. Ezek jellemezték Stan, Kyle, Eric és Kenny kalandjait. Stan a hétköznapi, Kyle a zsidó, Eric (vagyis mostantól, ahogy mindenki szólítja: Cartman) a köcsög és Kenny a csóró. Egyszerű, de mára kultikussá vált karakterek. Máig huszonegy évadot számlál a széria, valamint egy egészestés filmet is. Ja, és persze egy rakás videojátékot. Az első ilyen szinte azonnal a sorozat felbukkanása után, 1998-ban meg is érkezett (először Nintendo 64-re, 1999-ben pedig PC-re is). Majd jöttek mindenféle próbálkozások a kvíztől és az autóversenyzéstől kezdve a várvédős játékokig. De ezek egyike sem tudott igazán maradandót alkotni, hangulatban pedig nagyjából közük sem volt ahhoz, amit a South Park képvisel. Aztán 2014-ben jött az Obsidian Entertainment, és letett az asztalra egy szerepjátékot, a South Park: The Stick of Truth-t. És robbant a bomba. Kaptunk végre egy olyan SP-játékot, amely tökéletesen visszaadta a rajzfilmek hangulatát, benne volt minden, amiért a rajongók imádják a sorozatot. Utaláshegyek a régi részekre, az összes fontos karakter, finoman szólva is ízléstelen (de így is zseniális) humor.
Sajnos az eredeti fejlesztők itt le is tették a lantot (vagy átadták azt Jimmynek? ;-) ), a Ubisoft pedig egy saját stúdiót, a Ubisoft San Franciscót bízta meg a folytatás elkészítésével. A South Park – The Fractured But Whole a napokban jelent meg. És mit kaptunk tőle? Pontosan azt, amire számítani lehetett.

A fejlesztők már a 2015-ös bejelentéskor elárulták magukat egy picit. Már akkor tudni lehetett ugyanis, hogy az új játék nagyjából ott fogja felvenni a fonalat, ahol a The Stick of Truth letette. Ez önmagában még nem is baj, sőt. Zseniálisan kötötték össze a két egymástól fényévekre (de legalábbis évszázadokra) lévő történetet. Csakhogy ezzel egy picit azt is előrevetítették, hogy bizony csak nagyon óvatosan fognak bánni a projekttel. Ez valahol érthető, valahol meg nem. Érthető, hiszen a kezükbe kaptak egy sikerreceptet, amiből az eredeti szakács mesterművet alkotott. Nekik pedig ezt kellene megismételniük önerőből. Másfelől viszont nem érthető, hiszen hiába volt remek játék a The Stick of Truth, lett volna hova továbbfejlődnie. De sajnos azt már előre le kell szögeznem, hogy ez nem történt meg. Hogy ez baj? Azt nem mondanám, hiszen ráfoghatjuk, hogy a „jón ne változtass” elvet követték.

Szóval, ahogy már mondtam, a The Fractured But Whole épp ott kezdődik el, ahol a The Stick of Truth befejeződött. Mi, vagyis az Új Fiú lassacskán szépen beilleszkedtünk South Park gyerekei közé, sőt mit több, mi lettünk a fantasy birodalom királya. Csakhogy South Parkban létezik egy másik idősík is a távoli jövőben (azaz napjainkban). Az utcákon a rettegés az úr: a város összes macskája nyomtalanul eltűnt. Csak egy hős van, aki megpróbál az ügy végére járni, a Mosómedve. Ám hamar rájön, hogy itt valami sokkal sötétebb ármánykodás áll a háttérben, ő egyedül kevés lesz. Ezért kénytelen egy időgép segítségével visszautazni a múltba, hogy aktiválja a többi hőst. Lefordítva: Cartman átmegy a szomszéd utcába, ahol a srácok épp életre-halálra szóló fantasy-csatát vívnak egymással, és szól a haveroknak, hogy oké, a gyűrűk urás játéknak vége, mostantól a szuperhősösdi a menő.

Így kezdődik tehát az új kaland, a srácok eldobálják a fakardokat, és az igazság botja is bekerül a vitrinbe. Mindenki levonul Cartman pincéjébe, vagyis a Mosómedve főhadiszállására, ahol ő fel is vázolja a terveket, ki mit csináljon (hogy beindítsák saját mozis franchise-ukat). Itt következik a karaktergenerálás, vagyis ismét megalkothatjuk South Park-os énünket. Kezdésnek három hőstípus közül választhatunk, ami nemcsak kezdő álruhánkat, de természetesen különleges képességeinket, és a fejlődési lehetőségeinket is befolyásolja. Lehetünk a tűz urai, esetleg emberfeletti erő birtokosai. Itt kapjuk meg a minden hősnél kötelező sanyarú előtörténetünket is. Ha pedig nem szimpatikus az a hős, akit kreáltunk, utólag még változtathatunk rajta. A Mosómedve eleinte nem túl segítőkész, nem lát bennünk többet egy idegesítő zöldfülűnél. De azért megadja az esélyt, hogy bizonyítsunk, és kapunk tőle néhány pofon egyszerű kezdő küldetést.

Ahogy bejárjuk South Park utcáit, idővel ellenségekbe is botlunk: hol Káosz Kapitány csatlósai, hol a hatodikosok támadnak ránk. A harcrendszer ismét körökre osztva zajlik, mindig az a csapat kezd, amelyik megtámadta a másikat. Minden körben minden karakterünk bizonyos távolságon belül szabadon mozoghat, majd elindíthat valamilyen támadást vagy használhat valamilyen kiegészítőt. A támadások nagyon ötletesek, és zömében visszaadják a tipikus South Park humort. Vannak olyan támadások is, amelyek többkörös előkészítést igényelnek, ilyenkor az ellenfélnek van lehetősége elmozdulni a célterületről. Ez is mélyíti a taktikai repertoárt, ugyanis kis ügyeskedéssel könnyedén a ránk célzott támadás területére csalhatjuk az ellenséges harcosokat. A harcrendszer tehát az előző részben megismert vonalat viszi tovább, minimális változtatásokkal.

A karakterfejlődést, és úgy általában minden menedzselési feladatot a Coonstagram rendszeren keresztül végezhetjük el. Telefonunk segítségével alakíthatjuk külsőnket, állíthatjuk össze csapatunkat (vagyis hogy a harcok során mely hősök segítsenek nekünk). Itt találjuk a crafting menüt is, ahol kiegészítőket, jelmezeket és hasonlókat barkácsolhatunk magunknak a városban mindenfelé összegyűjtött szemétből. Hátizsákunkat is itt menedzselhetjük, ahogy statisztikáink és küldetéseink is itt követhetők nyomon. Ezen keresztül érhető el a város térképe is. És természetesen a hősünk különleges képességeit befolyásoló ereklyéket is itt aggathatjuk magunkra.

A The Fractured But Whole látványvilágáról picit feleslegesnek érzem írni, de azért illik. Lényegében e téren nem volt hova továbbfejlődnie a játéknak, hiszen ez a rész teljesen kötött. Ennek megfelelően tökéletesen ugyanazt az élményt kapjuk, amit a sorozattól vagy az előző játéktól. A szereplők mozgása, az arcjáték és úgy általában minden körítés abszolút hiteles. Ugyanígy a szinkron és a hangeffektek is azt hozzák, amit minden rajongó elvárhat. Az Új Fiú továbbra is néma, de ez adott az ő karakteréhez. A többiek pedig a már megszokott hangon, a megszokott stílusban szólalnak meg.

Én, mint a South Park jelenség rajongója, ismét elégedetten dőltem hátra. Amit láttam és átéltem, az szinte hibátlan. Azért csak szinte, mert egy pici keserű szájízt mégis hagy bennem a játék, de ez kizárólag azért van, mert kritikus vagyok. Ha nagyon fel akarnék róni valamit neki, akkor csakis azt tudnám, amit már a beszámolóm elején is említettem. Azaz hogy a South Park: The Fractured But Whole lényegében semmi újat nem mutat az elődhöz képest. Oké, más a téma és a karakterek, de egyébként tök ugyanazt az élményt kapjuk, mint a The Stick of Truth-ban. Hogy ez baj lenne? Nekem egyáltalán nem volt az, hiszen azt is imádtam. De biztos lesz olyan, aki azt mondja, hogy ez nem több egy méretes kiegészítőnél – amit persze teljes áron kínálnak.