Annak idején a Call of Duty első és második része etalonnak számított a második világháborús FPS-ek között. Izgalmas és változatos egyjátékos kampány, valamint szórakoztató és jól összerakott multi jellemezte. Megszámolni sem tudom, mennyi LAN-partit szervezünk a haverokkal, hogy multiban nyomjuk a Call of Duty 2-t. Már ebből remélem, mindenki számára kiderült, hogy a nosztalgiafaktor eléggé rá fogja nyomni a bélyegét jelen írásomra. Ennek két oka is van: Egyrészt nekem a CoD2 volt az utolsó a sorozatban, amivel játszottam, tehát semelyik modern vagy sci-fi környezetbe ültetett részt nem próbáltam (így nem is fogom azokhoz hasonlítani, azt majd kollégám megteszi helyettem a később érkező, alapos tesztben). Másrészt a Call of Duty WWII rengeteget merít mind az első két rész, mind a Medal of Honor, valamint a korszak akkor legnépszerűbb háborús filmjéből, a Ryan közlegény megmentéséből.
Az új epizód sztorija a normandiai partraszállással indul, majd kisebb francia településeken áthaladva, és azokat visszafoglalva egyre beljebb hatolunk az európai kontinensbe, hogy Párizst felszabadítva Németország felé vegyük az irányt, fokozatosan visszaszorítva a náci hadsereget. Az első két-három küldetés olyannyira visszaköszön a fentebb említett játékokból és az említett filmből, hogy nosztalgia ide vagy oda, úgy éreztem, ezt már láttam, ezt már csináltam. Partra szállni pontosan úgy fogunk, mint a Medal of Honorben, vagy ahogy Miller százados és csapata tette Spielberg filmjében. Jó, nyilván ez azért van, mert így történt a valóságban is, de valahogy nem tudott izgalomba hozni, mert ha nem írta volna ki a játék, vagy kiabálta volna a többi katona, hogy hova menjek, mit csináljak, akkor is pontosan tudtam volna, hova menjek és hogyan mozogjak, hogy ne öljenek meg.
Aztán rögtön a második küldetésben egy francia kisvárost kell bevennünk, és igen, itt is van templomtorony, tehéntetem és minden, amit korábban már láttunk. De ettől függetlenül leköt a történet, mert gyakorlatilag non-stop az akció. Vezetünk tankot és jeepet, használunk géppuskafészkeket vagy légvédelmi üteget. A megállás nélküli akciót azért néha felváltja egy kis lopakodás is (semmi kifinomultra ne gondoljatok, eléggé alap ez a rész), esetleg beszivárgás, és ezek jó színfoltjai a játéknak, kifejezetten élveztem.
Az átvezető videókban van lehetőségünk megismerni kicsit karakterünket és bajtársait is. Ők csata közben leginkább azért lesznek hasznosak, mert kérhetünk tőlük kötszert, lőszert, hívhatunk általuk tüzérségi támogatást, vagy éppen felderíthetünk minden közelben lévő ellenséget. A munka nagy része úgyis ránk marad, nekünk kell berúgni az ajtót, felmenni a toronyba, rádión segítséget kérni stb. Mivel nagyon scriptelt minden, ezért ha kicsit még nézelődnénk, esetleg körbejárnánk a helyszínt, társaink már kiáltanak, hogy menjünk, mert addig nem megy tovább a sztori, amíg mi ott nem vagyunk.
Ha már a helyszínnél tartunk: a pályák eléggé zártak. Hatalmas nyitott terekkel nem igazán találkoztam, és a lineáris pályavezetés is elég nyilvánvaló. A grafikával nincs semmi gond, kellően részletes és kidolgozott minden ott, ahol kell, de számomra nagyon zavaró, hogy például rendes fizikai engine nem került beépítésre. Nem lehet felrúgni, felborítani a tereptárgyakat, nem szállnak szét egy-egy robbanástól. Csak olyan esetekben találkozunk ilyennel, amikor úgymond megköveteli a helyzet, például tankot vezetünk, és épületeket kell szétlőnünk vele.
Annak ellenére, hogy az első pár játékóra alapján túl sok egyediséget nem vonultat fel a Call of Duty WWII, élvezem a játék kampányát. Talán jobb lett volna az orosz vagy a csendes-óceáni hadszínteret választani, mert ott még lehetne újat, vagy legalábbis másfélét alkotni. Ez így ebben a formában inkább biztonsági játéknak tűnik a fejlesztők részéről, bár azt is megértem, hogy ki kellett elégíteni azoknak a rajongóknak az igényeit, akik régóta sírnak azért, hogy újra a második világháború legyen a téma. Ugye azt mondanom sem kell, hogy az újrajátszhatósági faktor egyenlő a nullával, de arra ott a multi. Az viszont már – az egyszemélyes rész mélyebb elemzésével együtt – egy másik cikk lesz majd kollégámtól.
