Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Call of Duty WWII

Call of Duty WWII

Engedve a rajongói nyomásnak, Advanced Warfare 2 helyett World War 2 lett az idei CoD. De vajon a rajongók végül tényleg elégedettek lehetnek-e?

2017.11.13. 22:50 | szerző: GeryG | Ismertető/teszt

A Call of Duty sorozat azokban az időkben született, amikor épp a második világháború volt a sláger videojátékos körökben. Egyrészt az aktuális sztár Medal of Honornek akartak vele konkurenciát állítani, másrészt akkoriban tényleg az volt a ritkább, ha egy FPS (vagy stratégiai játék) nem a második világégés valamely fejezetét dolgozta fel. Az első három rész annak rendje és módja szerint követte az aktuális trendet, majd a negyedik felvonással 2007-ben csodát művelt az Infinity Ward, amikor az egészet átültette napjaink hadszíntereire. A Call of Duty 4: Modern Warfare több szempontból is korszakalkotó volt, hiszen ettől kezdve szinte eretnekségnek számított újabb világháborús FPS-t készíteni, mindenki a modern hadviselést kezdte majmolni. Kivéve egy évvel később a World at War epizódot, de hát az CoD volt, az aktuális király, így neki megengedhető volt az efféle engedetlenség... Ráadásul még tovább erősítették a „cinematic shooter” zsánert, így egy valóságos adrenalinbombát kaptunk – tele agyonszkriptelt részletekkel, de ez akkoriban még senkit se zavart.

Call of Duty WWII

Lényegében tehát közel egy évtized telt el azóta, hogy a Call of Duty elköszönt a ’40-es évek csatáitól, hogy hol napjaink, hol a közeli, hol pedig a távoli jövő háborúit dolgozza fel. Ám hiába érződött, hogy a készítők legalább történetben próbálnak valami újat időnként felmutatni, a sorozat megérezte a kötelező évenkénti megjelenés hátulütőjét. Tavaly a Call of Duty: Infinite Warfare már odáig jutott, hogy minden idők legtöbb negatív reakcióját váltotta ki az első előzetese – és végül a játék sem aratott túl nagy sikert. A rajongók kilenc év után szabályosan visszakövetelték az egykor unalomig nyomatott világháborús témát. Az Activision pedig végül engedett a nyomásnak, és – bár ezt sokáig nem hangoztatták – a tervezett Advanced Warfare 2 helyett berendelték a Call of Duty WWII-t. Ha csak a premier utáni eladási számokat figyeljük, akkor bizony győzött az idei CoD. De a PUBG óta tudjuk, hogy a rengeteg eladás és játékos még nem feltétlenül egyenlő a jó játékkal. ;-)

A Call of Duty WWII egy pillanatig sem szeretne túlmutatni azon, amit előzetesen várnánk tőle. Ennek megfelelően ismét egy agyonszkriptelt egyszemélyes kampányt kapunk, rengeteg izgalmas(nak szánt) jelenettel, többé-kevésbé szerethető szereplőkkel és egy csipetnyi változatossággal. A sztori természetesen az amerikai hadsereg oldaláról mutatja be az eseményeket, mi pedig egy újonc közlegény, Daniels karabélyát fogjuk időnk nagy részében markolni. Az első küldetés mindjárt a háború talán legkeményebb, de mindenképpen az egyik leghírhedtebb csatájával, a normandiai partraszállással veszi kezdetét. Míg ez annak idején a Medal of Honorben vagy épp a Company of Heroesban elképesztően hangulatosnak és egyben piszok nehéznek tűnt, addig most hihetetlenül vérszegény. Ebben közrejátszik, hogy a játékos pontosan tudja, mire számítson, a kliséhegyek pedig épp csak arra nem jók, hogy fedezékként használjuk őket. A csapatszállító hajó rámpájának lenyitása után azonnal halomra lövik szinte a teljes osztagot, egy-két kivétellel csak mi éljük túl. Innen jön a kínkeservesnek szánt araszolás a parton felfelé. Ám ez valójában csak két-három próbálkozás alatt kiismerhető szkriptsort jelent, vagyis előre tudni fogjuk, mikor melyik fedezék, lángoló harckocsironcs vagy épp bombatölcsér felé rohanjunk. Arról nem is beszélve, hogy a végső célpont, a géppuskafészkek alatt húzódó partoldal nagyjából ötven méterre van. Ez a valóságban átszelhetetlen ötven méter lehetett, itt viszont olyan piszok egyszerű eljutni odáig, hogy az szinte fáj. Még magas nehézségi fokozaton is. Számomra tehát a hírhedt normandiai partraszállás csúfos bukta volt ezúttal, legalábbis hangulat szempontjából.

Call of Duty WWII

A későbbi küldetések sem kevésbé sablonosak – ahogy azt Sam Starion barátom előzetesében már jól leírta. Szinte végig a szokásos küldetéseket teljesítjük útban Berlin felé. Hol egy francia kisvárost kell kipucolnunk, hol egy templom környékén visszaverni a német páncélosokat. Aztán persze jöhet Párizs bevétele. Van kötelező moralizálás is, amikor francia polgárokra bukkanunk egy nácik által megszállt hotel pincéjében, majd őket kell kimenekítenünk a gazfickók elől. Ugyanilyen kiszámítható a kislányért való visszamenetel is. Nem beszélve a szintén kötelező elemnek számító tankos küldetést (ami rövid, könnyű és unalmas, ráadásul még nehézkes is az irányítás). És a hasonlóan elmaradhatatlan repülősről se feledkezzünk meg. Cserébe a Párizsban játszódó beszivárgós küldetés annál jobban sikerül. Itt kivételesen nem Danielst irányítjuk, hanem egy Rousseau nevű francia ellenállónőt. Vele kell bejutnunk a nácik által főhadiszállásként használt szállodába, majd ott felvenni a kapcsolatot a helyi beépített ügynökünkkel, hogy megszerezzük a bombát. Ezzel aztán fel kell robbantani két kaput, hogy társaink benyomulhassanak az udvarba. Ebben a küldetésben egyedül rajtunk múlik, meddig maradunk észrevétlenek. Hol az árnyékban kell lopakodnunk és hátulról becserkésznünk a katonákat, hol német futárnak kiadva magunkat keresztkérdésekre válaszolva átjutnunk ellenőrzési pontokon. Ha nem is túl kiforrott az egész, összességében nagyon jót tesz a folyamatos lövöldözésről szóló kampánynak. És jó helyre is szúrták be, hogy egy kicsit felrázza a játékmenetet.

Az egyszemélyes kampány tehát valójában semmi újat nem képes mutatni sem a műfajon, sem a témán belül. Talán erre nincs is akkora igény, hiszen annyira régen élhettünk már át hasonló küldetéseket, hogy elnézzük az ismétlésszagot nekik. A kampány persze bűzlik a „hős amerikai megmenti Európát a gaz náciktól” pacsulitól, ami sokaknak már-már túlzó is lehet, de hát régen is pont ugyanilyenek voltak a világháborús FPS-ek, nem igaz? Persze biztos érdekes élmény lenne mondjuk egy ilyen játékot a németek oldalán harcolva átélni, például a keleti fronton...

Call of Duty WWII

Ahogy azt már a Call of Duty szériától a World at War epizód óta egy-két kivétellel megszokhattuk, a zombik nem hiányozhatnak a repertoárból. Az Activision talán ezzel próbálja kárpótolni a rajongókat a rendre kimaradó kooperatív módért, hiszen lényegében ez is az. A feladat mindig ugyanaz, csak a körítés más évről évre: a játékosoknak összedolgozva fel kell tartóztatniuk a minden irányból özönlő élőholtakat, megvédve így egy kis területet a térképen. Barikádokat kell emelni, fegyvereket feloldani, és minél tovább húzni az egyre erősödő hullámokkal szemben. A lényeg idén sem sokat változott, csak épp ezúttal sokak kedvenceit, a náci zombikat kell visszalapátolni a túlvilágra, ahonnan jöttek.

Míg kezdetben csak egy abszolút kiegészítő játékmódról volt szó, addig mostanra simán egyenértékűvé nőtte ki magát az egyszemélyes kampánnyal (és talán a kompetitív többjátékos móddal is). Külön történetet kapunk, amelyet ráadásul minden évben hollywoodi sztárokkal töltenek fel. Idén Ving Rhames, Katheryn Winnick, David Tennant, Elodie Yung és Udo Kier tűnik fel különböző szerepekben. A náci zombik irtását B-kategóriás horrorfilmeket idéző történetbe ültették, amely szerint a nácik (a valóságnak megfelelően) egész Európát szétrabolták, festményeket, szobrokat és más műkincseket megkaparintva. Aztán ezeket (a valóságnak totál nem megfelelően) egy kis német városkába, Mittelburgba szállították, majd ott hátborzongató kísérletekkel feltámasztott német katonák zombiseregeivel őriztették. Ám egy kis csapat most partizánakciót tervez, hogy behatoljon a városba és visszaszerezze a kincseket.

Call of Duty WWII

A játékmenet már régen nem csak annyiból áll, hogy ugyanazt a kis házikót vagy bunkert kell a végtelenségig védelmeznünk, és a lehető leghatékonyabban fedezni a 10-15 lehetséges bejáratát. Fegyvereinket és felszerelésünket fejleszthetjük, időnként a történet továbbhalad, vagyis mi is továbbállunk egy másik pályára. Játszhatunk egyedül is, de az igazi élményt az akár négyfős kooperatív mód kínálja, hisz így egyrészt könnyebb a túlélés, másrészt a közös játék mindig jobb (vagy nem?). Aki tehát szereti a zombikat, az most is hosszú órákra ellesz ezzel a játékmóddal is, amely ráadásul időnként tényleg egész horrorisztikus, vagyis szórakoztató.

De ha Call of Duty, akkor a játékosok 90%-ának csakis a multiplayer rész ugrik be. Sokan vannak, akik a fent taglalt két másik játékmódot kipróbálásra sem méltatják (Jelen! ;-) – Dino), csakis a ranglétrán való mihamarabbi felkapaszkodás hajtja őket. Nos, ha röviden kellene összegeznem, ők pontosan azt fogják kapni, amire előzetesen számíthatnak (és most nem feltétlenül a pár héttel ezelőtti többjátékos bétára gondolok). A Call of Duty multi évek óta ugyanazt a sémát követi, amely lehet, hogy sokaknak már lerágott csont, de a jelek szerint továbbra is kellően vonzó ahhoz, hogy ezrek szórakozzanak vele. Azért néhány kisebb-nagyobb újdonságra futotta a készítők erejéből, habár ezek egyikét sem tekinthetjük forradalminak. Az egyik ilyen a főhadiszállás, amely amolyan interaktív menünek is felfogható. Ide belépve a parttól nem messze felállított katonai bázist barangolhatjuk be, amelynek néhány sátrában különféle funkciók érhetőek el. Tapasztalati pontokért és játékon belüli kreditekért (nevezzük zsoldnak) mindenféle megbízást vállalhatunk el, amelyeket aztán a multiplayer játékmódokban teljesíthetünk. Adott időn belül (ez tíztől negyven percig terjed általában) öljünk meg X ellenséget, Y játékmódban. Egy-egy ilyen szerződést zsoldért vállalhatunk el, cserébe rengeteg tapasztalati pontot, vagy épp ritka ellátmányládákat kaphatunk. Vannak napi, heti és különleges kihívások is, amelyekért szintén ládákat, gyorsabb fejlődést (határozott ideig) vagy épp kreditet kaphatunk. A fegyvermesternél oldhatjuk fel a presztízs fokozatú fegyvereket, valamint az egyedi festéseket is rájuk. Itt van lehetőségünk kipróbálni az összes fegyvert a lőtéren, valamint az össze scorestreaket is tesztelhetjük. Emellett talán az egyik legérdekesebb rész az egy-egy elleni küzdelmek. A párbajok alapján rangsor is van, ahol küzdhetünk az első helyért, a többiek pedig figyelhetik az összecsapásokat.

Call of Duty WWII

A szokásos játékmódok ismét visszatérnek: team deathmatch, domination, search and destroy, kill confirmed, free for all stb. Melléjük újdonságként megjelent a gridiron és a war is. Előbbi egy érdekes labdajáték, amolyan világháborús rögbi puskákkal. A cél, hogy a labdát az ellenfél gólvonalán (vagyis egy adott ponton) túlra juttassuk, ám számolnunk kell azzal, hogy ami a valóságban szerencsére nincs, az itt van: vagyis menet közben lelőhetnek minket. Bár egyénenként kapunk pontot az ellenség kiiktatásáért, de a meccset csak a gólszerzéssel lehet megnyerni. A félidőben pedig értelemszerűen felcserélődik a pálya két oldala. Ez leginkább az Advanced Warfare-ben debütált uplink játékmódhoz hasonlítható, elég szórakoztató, de piszok nehéz is egyben, hisz csak jó csapatmunkával lehetünk tényleg eredményesek. Vagy marha nagy szerencsével...

A war játékmód már a béta hétvégén is nagy kedvenc lett, pedig ott csak egyetlen pályát lehetett kipróbálni. Itt összetett küldetéseket kell teljesítenünk, amiben a másik csapat igyekszik minket meggátolni. Hol egy tankot kell elkísérnünk egy sor légvédelmi ágyúhoz, hol a partraszállás egy részletét élhetjük át újra. Mindig többlépcsős feladatsor vár ránk a támadók oldalán, míg a védelem oldalán nagyjából mindig ugyanaz. Amíg támadóként bizonyos területeket kell elfoglalni vagy a tank előtt megtisztítani a terepet, addig védőként mindig adott ideig kitartani vagy visszavonulni egy visszavont védelmi vonalig.

Call of Duty WWII

Ahogy már megszokhattuk a CoD multijától, vannak különböző karakterosztályok, de lényegében minden fegyver mindenkinek elérhető. Itt hadosztályok formájában köszön ez vissza: van légideszant, gyalogság, technikusok, hegyvidéki erők és páncélosok is. Mindegyik osztálynak megvan a maga jellegzetessége, a hegyvidéki erők például a mesterlövészeket takarják, míg a páncélosok a nehéztüzérséget. Karakterünk önmagában, hadosztályán belül és fegyverhasználatban is folyamatosan fejlődik. Minél többet használunk egy adott géppisztolyt, annál több kiegészítőt oldhatunk fel hozzá, amelyek tényleg módosítják a tulajdonságait. Emellett bizonyos szint felett feloldhatjuk a presztízs változatát is. A scorestreakeket egyrészt szintlépéssel érhetjük el, de a használatukhoz kreditért meg is kell vásárolnunk őket. A perköket pedig ezúttal kis kitűntetések helyettesítik, amelyek közt ezúttal is találunk egész hasznosakat és tök használhatatlanokat is.
Katonánk megjelenését is alakíthatjuk, egyedi sisakokat szerezhetünk neki, a ruhája pedig az aktuális hadosztálytól is függ. Visszatér a dögcédula is, amely most is egy fő képből (ami lehet animált is) és egy másodlagos emblémából áll össze. Végül itt állíthatjuk be, hogy milyen animációval ünnepeljük, ha egy-egy meccsen a legjobb három játékos közé kerülünk.

A Call of Duty WWII nem reformálja meg sem a műfajt, sem a sorozatot. De mindenképpen az utóbbi évek jobban sikerült epizódjai közé tartozik. Habár a sztori mód semennyi egyediséget nem tartogat, mégis szórakoztató és leköti az embert. A zombis játékmód továbbra is azokat fogja vonzani, akik eddig is vevők voltak rá, a többieket most sem fogja elcsábítani a „hagyományos” hadszíntérről. A mutliplayer rész pedig kisebb finomításokkal ugyanazt a jól megszokott CoD-élményt kínálja, amit talán már vétek is lenne drasztikusan megváltoztatni. A készítők egyébként próbálnak az esport-játékosok kedvébe is járni, ezért külön nekik dedikálták a helyi többjátékos menüpontot. Ez alatt ugyanazok a játékmódok érhetőek el, mint online, csak épp könnyebb összehozni egy-egy klán-összecsapást egy LAN-partyn (van ilyen még egyáltalán?).

Call of Duty WWII

Még pár szót érdemes ejteni a pályákról és általában a grafikáról is. Előbbiek érzésem szerint ezúttal valamivel változatosabbak lettek, mint a korábbi epizódokban. Harcolhatunk agyonbombázott városok utcáin, London kikötőjében, egy hegycsúcson álló légvédelmi központban, de még egy hatalmas csatahajón és a híres Gusztáv ágyú közelében is. Részemről ez nagy piros pont, hiszen végre újra akadnak igazán emlékezetes helyszínek is.
Ami pedig a grafikát illeti... nos, Call of Duty. Annak minden előnyével és hátrányával. Az egy percig nem mondható, hogy a játék csúnya lenne, mert igenis kimondottan látványos néhol. A karakterek pedig kifejezetten igényesek, ahogy a pályákat is ötletesen építették fel. Van némi vér és csonkolás is, de nem vitték túlzásba a fejlesztők. Emellett viszont az egész totál statikus. Még egy ágyúnaszád sortüze sem képes a házak falát lerombolni, de jószerével még egy vödröt sem arrébb lökni. Ezt viszont csak picit érzem negatívumnak, sokkal inkább CoD-os sajátosságnak. Aki a dinamikusan változó és rombolható multi összecsapásokért rajong, az úgyis a Battlefield szériát követi, nem ezt.

Én elégedett vagyok a Call of Duty WWII-vel. Annak összes hibájával együtt, mert azért akad neki szépen. A premierkor a szerverek (szokás szerint...) nem álltak a helyzet magaslatán, egy ideig bizonyos játékelemek sem működtek. Emellett a gépigény is meglehetősen karcos, legalábbis néhol a játék indokolatlanul hajlamos volt beszaggatni, pedig ezt a látottak aligha követelték meg. De még ezek ellenére is azt merem mondani, hogy végre minőségben tértünk vissza a második világháborús hadszíntérre. A következő hónapokban bizonyára ismét jönni fog a szokásos négy multiplayer DLC, amely majd a zombis részt is bővíti, de főleg új pályákat ad majd a kompetitív részhez. De addig is bőséges tartalmat kínál a játék önmagában is. ■

Call of Duty WWII
Call of Duty WWIICall of Duty WWIICall of Duty WWIICall of Duty WWIICall of Duty WWIICall of Duty WWIICall of Duty WWII

A Call of Duty WWII PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg. A cikk a PC-s verzió alapján készült, amelyet az Activision hazai forgalmazója, a magnew biztosított számunkra.

értékelés

Call of Duty WWII

Call of Duty WWII
Pozitívumok
  • Újra visszatértünk a világháborúba.
  • A lopakodós, beszivárgós küldetés kimondottan szórakoztató volt.
  • Próbálták legalább egy picit felrázni a többjátékos részt.
Negatívumok
  • Néha indokolatlanul beszaggat, köszönhetően a nem tökéletese optimalizálásnak.
  • Kliséhegyek, sablonok és unalomig ismételt jelenetek az egyszemélyes kampányban.
  • Kevés ennyire lélektelen partraszállásban vettem részt...
  • Mikrotranzakció a többjátékos módban.
Call of Duty WWII
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Call of Duty WWII

hozzászólások (4)

Dilizs
Dilizs 2017.11.16. 20:59
Sziasztok!

Ne rakjátok fel a két legutolsó nVidia drivert (388.13 és 388.31) mert ilyen bugos lesz a játék. A legutolsó, amivel nincs nálam "green screen" az a 388.00.
Creativ3Form
Creativ3Form 2017.11.16. 21:11
Na, a 388.13 nekem is ezt csinálta a South Park játéknál. A Wolfi meg el se indult. Illetve de, csak még a menü betöltése előtt kifagyott. :-D De ezzel az újjal nekem egyelőre semmi bajom, kipróbáltam az összes új játékkal (AC, Wolfi, CoD, South Park).
Dilizs
Dilizs 2017.11.16. 21:19
De ez milyen már! Direkt a játék hoz adnak ki egy drivert, az meg kb. elcseszi....
Creativ3Form
Creativ3Form 2017.11.16. 21:21
Igen, a 388.13-asnál én is néztem nagyot, hogy a 3 aktuális játékból kettőnél szar volt. :-D Raktam is vissza a sima 388-ast.
ajánlott olvasnivaló