A Traveller’s Tales neve az elmúlt tizenkét esztendő során teljes mértékben egybefonódott a LEGO branddel. 2005-ben jelent meg első, a dán kockagyártó támogatásával készített videojátékuk, a LEGO Star Wars, amelyet azóta számos epizód követett gyakorlatilag minden aktuális platformon, és amelyek kivétel nélkül valamelyik nagy film, könyv, képregény vagy egyéb franchise-t dolgozták föl. Nincs ez most sem másként, amikor immár harmadik alkalommal a Marvel univerzumot, illetve jelen esetben multiverzumot építették fel a szó szoros értelmében legújabb alkotásukban.

Ezúttal eddig mellőzött szuperhősök kerülnek rivaldafénybe.
A LEGO Marvel Super Heroes 2 az első részt folytatja, ám ezúttal – nem kis mértékben az időközben elkészült, vagy készülő mozifilmeknek hála – újabb, eddig mellőzött szuperhősöket, és persze szupergonoszokat helyez rivaldafénybe, míg a jól ismert legfőbb alakok inkább mellékszereplőkként jelennek meg. A sztori szerint az időmanipulációra képes, XXX. századbeli Kang, a hódító keresztülszáguld téren és időn, hogy a Marvel univerzum számos alternatív valóságának és idősíkjának fontosabb helyszíneit – azok karaktereivel együtt – egyetlen helyre, Chronopolisba gyűjtse össze. No és persze nem mellékesen uralni is kívánja a teljes világmarvelséget.

Próbáltam összeszámolni, hányadik darabja is ez a mostani a szériának, és arra jutottam, hogy ha csak a legfőbb epizódokat számolom, akkor is alsó hangon a huszadik. Ez több dolgot is jelent: egyfelől azt, hogy az első rész óta eltelt tizenkét esztendő során évi nem egy, hanem több – gyakran három-négy – epizód is a boltok polcaira került, másfelől pedig azt, hogy ez a tömegtermelés nem feltétlenül szolgálja semelyik sorozat javát. És valóban, az utóbbi években a jól bevált, régi recept kezdett kissé elíztelenedni, kihűlni, ellaposodni. Érezhették ezt a fejlesztők is, amire a legjobb bizonyíték, hogy új játékmódok, egy hatalmas, interaktív központi világ – Chronopolis –, egy, a maga nemében eredeti történet, és egy talán minden eddiginél simábban futó, színesebb képi világ került a programba. Ezek a törekvések nagyon jól mutatják, hogy van némi remény egy alapos vérfrissítésre, amire bizony nagy szüksége lenne a franchise-nak.

Négyfős kompetitív Super Hero arénával bővült a játékmódok repertoárja.
A hagyományos egyszemélyes, illetve osztott képernyős, kooperatív, két főre szabott játékmódok mellett egy maximum négy játékosra optimalizált, kompetitív Super Hero aréna is bekerült a repertoárba, ahol ki-ki a saját kedvenc karakterével püfölheti a többieket. A játék központi részét képező Chronopolis telis-tele van egyéb minijátékokkal (versenyek, rejtvények, kisebb küldetések stb.). Ez remek adalékot és többletet hoz a programba, és talán az egyik legjobb, legüdébb színfoltja annak. Az innen nyíló világok (szám szerint tizennyolc) a Marvel univerzum több éráját és párhuzamos, illetve alternatív idősíkját felölelik, azok fontosabb helyszíneivel egyetemben, így számos karakter több változatban is megtalálható a játékban, mint például a vadnyugati Hulk, hogy csak egyet említsek. A sztori mód most is sokkal élvezetesebb ketten játszva, de egymagunk is boldogulunk, ha nem akad társunk. A gyűjtögetni/megmenteni/feloldani való dolgok és alakok megint rengetegen vannak mind típusukat, mind pedig számukat tekintve, így aki ki szeretné maxolni a programot, jó darabig el lesz vele.

A Traveller’s Tales legénységének újítási szándéka jól érezhető ugyan, de sajnos az évtizedes bosszúságok egy részét még mindig nem sikerült tökéletesre csiszolniuk. A játékmenet alapja még mindig annyi, hogy megyünk, szétverünk mindent, összeszedjük a lootokat, majd felépítjük, ami a továbbjutáshoz kell, és a megfelelő karakterrel használunk (megnyomunk, felemelünk, beindítunk stb.) valamit. Sok segítséget ismét nem kapunk ahhoz, hogy merre kellene továbbmenni, így gyakran mászkálunk hosszú percekig le-föl a megoldást keresve. Szerencsére a fixen elválasztott, osztott képernyő jól használható, a régi, „pörgő-forgó” osztás hál’ Istennek nem köszönt vissza. Ellenfeleink intelligenciája a tufáéhoz konvergál, és a vezérlés is hagy némi kivetni valót maga után. Értem én, hogy már jó sok éve az egyik legkézenfekvőbb karácsonyi ajándék a gyerek(ek)nek az aktuális LEGO videojáték, s azt is, hogy emiatt nem bonyolítják túl a vezérlést, de cserébe az sokszor téveszt, az érzékenysége nem optimális (és nem is optimalizálható), így gyakran megesik, hogy például valami használata helyett karaktert váltunk, vagy egy szuperakárki teljesen más képességét hívjuk elő, mint amit szerettük volna. A kamerakezelés és -nézet fix, és sokszor bújik el a képzeletbeli operatőr valami mögé, ami ugyancsak nem a legjobb megoldás, és szintén régóta bosszantó aspektusa a szériának. A megvalósítás többi része alapvetően kellemes (szép és sima képi megjelenítés, dallamos zene), de a szinkron nem minden esetben bravúros, amit az is eredményez, hogy a fejlesztők – igaz kényszerből – vadonatúj szinkronszínészeket kértek fel, akik között csak mérsékelten találhatók ismertebb, profibb szakemberek.

Az idei év végi LEGO játék, a Marvel Super Heroes 2, az előző bekezdésben leírt bakijai ellenére bőven hozza azt, amit az ember elvárhat tőle, sőt, végre látszik némi fény annak a bizonyos alagútnak a végén, ami a kissé megfáradt széria megújítását sejteti. Kicsiknek, nagyoknak, fiúknak, lányoknak, családoknak és baráti közösségeknek egyaránt merem ajánlani ezt a mindent összevetve jó kis játékot, ami – tapasztalatból mondhatom – összehozza az embereket, és akár nagyon szomorú időkben is képes vidámságot csempészni az életünkbe. És ez az, amiben a Traveller’s Tales játékai talán a legjobbak.