2004-ben James Wan új műfajt alkotott a Saw, vagyis Fűrész mozijával. Az első film egy zseniálisra csiszolt krimi volt (és a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem horror), ami picit talán lassan indult be, vontatottan haladt előre, de a végkifejlet miatt mindent meg lehetett bocsátani neki. Aztán sajnos jöttek a folytatások. Ami nem tett jót a Call of Dutynak vagy az Assassin’s Creednek a videojátékos vonalon, az ugyanúgy kicsinálta a Fűrészt a mozis oldalon. Vagyis az, hogy évente jöttek az új részek, amelyekből az eredeti író és kitaláló már a harmadik után inkább kivonta magát.
Ami pedig a videojátékos vonalat illeti, két ilyen is készült, de ezek sajnos könnyen feledhető próbálkozások voltak. Aztán néhány héttel ezelőtt megérkezett a lengyel AIREM stúdió játéka, a Play with Me. Bár hivatalosan semmi köze a Fűrész franchise-hoz, egy pillanatig sem tagadhatja le a szellemi összefonódást.
A Play with Me története az ezredforduló környékén játszódik. Egy rejtélyes sorozatgyilkos szedi áldozatait, de meglehetően fondorlatos úton gyilkol: csapdák egész sorát állítja áldozatai elé, akiknek így megadja a lehetőséget a szabadulásra, még ha csak oly keveset is. Mi is az egyik áldozatát alakítjuk, aki történetesen egy újságíró. Az az újságíró, aki egész cikksorozatot szentelt a gyilkos leleplezésének, szóval abszolút nincs joga meglepődni, hogy egyszer csak ő (és felesége) is felkerült a feketelistára, és egyszer csak durva fejfájással egy elhagyatott szobában tér magához. Mi itt vesszük át az irányítást, és egy rövid felvezetés után máris nekiláthatunk a szabadulásnak. Először a kezünket szorító bilincset kell valahogy leszednünk, ehhez pedig előbb megtalálni a kódot. Ez meg is adja a játék alaphangulatát: az egész egymásba fonódó fejtörők sorozata.
A játékmenet a klasszikus point-and-click kalandjátékok táborába kategorizálja a játékot. Szobáról szobára haladhatunk előre, de a továbbjutáshoz mindig meg kell oldanunk 4-5 fejtörőt, amelyekhez mindig ott a megoldókulcs a szobában. Csak épp többnyire úgy elrejtették őket, hogy csak nagyon nehezen bukkanunk rájuk. Hogy ne csak egy hagyományos pixelvadász kalandban legyen részünk, arról a készítők gondoskodtak. Használati tárgyakat gyűjthetünk, amelyeknek mind hasznát is fogjuk venni. A gyufával bevilágíthatjuk a sötét sarkokat, a nagyítóval az apróbetűs nyomokat kutathatjuk fel, míg a ronggyal letörölhetjük a foltokat a falakról, hogy meglássuk a mögéjük rejtett információkat. Ezek használatát a lehető leginteraktívabbra igyekeztek megcsinálni, vagyis a gyufát meg kell gyújtanunk a doboz oldalán, a ronggyal pedig az egeret rángatva törölhetjük le a foltokat. Ez, ha nem is sokat, de azért dob valamennyit a játékmeneten. De a lényeg így is végig ugyanaz marad: megtalálni a következő szobába vezető ajtót záró számzár kódját. Persze mielőtt tovább haladunk, szinte minden helyiségben lesz valami extra feladatunk is, ami néha időre megy. És közben az sem árt, ha igyekszünk összerakni a nagy kirakós darabkáit is.
A Play with Me látványvilága az egyszerűségre és a realizmusra törekszik egyszerre. Vagyis nem kell szemkápráztató grafikai orgiára számítani. Hiszen mégis csak statikus háttereket fogunk bámulni, amelyeken itt-ott minimális animációval dobták fel a látványt. Mindez mégis remekül illik a hangulathoz. Egy percre el lehet gondolkozni, hogy mindez egy teljes értékű 3D-s FPS-ként hogy muzsikálna (vélhetően jó kezek közt remekül), de így is megállja a helyét. Az egyedüli dolog, ami az első pillanattól az utolsóig az „annyira idegesítő, hogy inkább kikapcsolom” határát súrolja, az a szinkron. A játékot egy lengyel stúdió készítette, és a szövegek felolvasására sem angol színészeket kértek fel. Az akcentusos angol még elviselhető, legalább érthetően beszél és artikulál az illető. De nagyon lehet hallani, hogy épp mikor unta mocskosul a munkát, és mikor élte bele magát annyira, hogy simán irritálóvá vált a túljátszása.
A Play with Me nem lesz kasszasiker, és jó eséllyel egy-két év múlva már nem is nagyon fogunk emlékezni rá. De ez nem azért van, mert nem sikerült jól. Aki szereti a Fűrész filmeket, az nyugodtan tegyen vele egy próbát. Aki szereti a szabadulószobákat, az még inkább próbálja ki. Mert nagyjából e kettő hangulatát vegyíti a játék. Ilyenből pedig nem sokat találunk a piacon, szóval még azt is rá lehet sütni, hogy egyedi. És, ha másra nem is jó, pár órányi agytornára, találgatásra és nyomkeresésre, szóval összességében pár órányi szórakozásra kiválóan alkalmas. Ja, és még egy gondolat: rejtvényes játékok esetében sokan előszeretettel nyúlnak a neten keringő végigjátszásokhoz. Nos, itt nehezebb dolguk lesz, ugyanis a megoldások mindig változnak. A metódus ugyan fix, de a számok mindig véletlenszerűen jelennek meg...
