A Square Enix 2014-ben nem kis feladatot vállalt magára: Tokyo RPG Factory nevű leányvállalatát azzal a megtisztelő, ám közel sem egyszerű feladattal bízta meg, hogy míg a fő cég fokozatosan reformálja és újítja játékait, a csapat készítsen a kora '90-es évek klasszikusait idéző retro-JRPG-ket, kifejezetten olyan hosszú játékidővel, játékmenettel és történetelemekkel, amelyek nosztalgikus húrokat pendítenek meg mindenki szívében, aki játszott a korai Final Fantasykkel, Chrono Triggerrel.
A csapat 2016-ban hozta ki első vizsgafeladatát I Am Setsuna címen, amely a Chrono Trigger játékmenetét bújtatta modern köntösbe, és fűszerezte meg egy örök télbe fagyott világ rejtélyével, önfeláldozó karakterekkel, fülbemászó dallamokkal. Mindez szép és jó is lett volna, kivéve, hogy a célközönség néhány igen lényeges elemet hiányolt, többek között a kreativitást és a lelket. Az I Am Setsuna ugyanis korrekt iparosmunka lett, és nem több, amelyben a kemény kritika szerint a történet minden motívuma, minden “csavar”, minden karakter szinte műszaki pontosággal lett lemásolva a nagy öregekről, a rajongótábor nagy része pedig inkább kapta elő azokat egy újrajátszásra, minthogy elmerüljenek Setsuna múltidézésbe burkolt kliséiben.
Az RPG Factory azonban nem adta fel, és 2017 végén (illetve néhány területen, így nálunk is 2018-ban) megjelentették a Lost Sphear névre keresztelt szellemi örököst, amely a Chrono Trigger harc- és fejlődésrendszerének megtartása mellett bedobta a játékmenetbe a cég Xenogears című játékát idéző mechákat, aláfestésnek pedig kiötlöttek egy új, jóval több lehetőséggel kecsegtető világot. A történet középpontjában a feledés áll, a világ egyes elemei fokozatosan elveszítik az őket definiáló identitást, és ezáltal feloldódnak a feledés ködében, semmivé válnak. Főhősünk, Kanata egy kis falu egyik fiatal harcosa, aki rendelkezik azzal a képességgel, hogy begyűjtse az elveszettek emlékeit azokról a helyekről és azoktól az élőlényektől, amelyekhez még valamilyen módon kapcsolódtak, és így amíg nem késő, helyreállítsa azokat. Küldetése azonban közel sem egyszerű, a világ visszaállítása során ugyanis hamarosan magára vonja az uralkodó Birodalom, a velük harcoló Ellenállás és az embereket fenyegető szörnyek figyelmét is.
A Lost Sphear érdekes tészta. Első ránézésre a kellemes külső és ismerős játékmenet mögött attól féltem, ugyanaz a probléma fog felbukkani, mint az I Am Setsuna esetén: formára gyúrt nosztalgia, klisékbe és unalomba fulladó karakterek, küldetések, cselekményszálak. És bár ezek bizonyos szintig (talán annak eredményeként, hogy mennyire próbál hű maradni nagy elődjeihez a játék) beigazolódtak, összességében sokkal élvezetesebbnek bizonyult, mint a fejlesztők előző próbálkozása. A történet, hőseink hatása a világra, a mechákkal és a megszerzett emlékekkel építkező játékmenet, a csodálatos dallamok egy sokkal emlékezetesebb, egyedibb játékot eredményeztek, amellyel a nosztalgia rózsaszín szemüvege nélkül is hosszú órákat el tudtam ütni.
A Lost Sphear legnagyobb bűne már-már ironikus módon mégsem a JRPG-ikonok követéséből következik, hanem saját hagyományából. A helyzet ugyanis úgy fest, hogy a fejlesztők meglehetősen sok kifejezést és játékelemet emeltek át az I Am Setsunából, és amennyiben nem merültetek el jobban az RPG Factory előző produktumában (erre elég jó esélyek vannak), sajnos elég gyakran ráncolhatjátok majd a homlokotokat, majd üthetitek fel a különböző online kézikönyveket, hogy eligazodjatok a zsargonhalmokban és rendszerleírásokban. Kicsit olyan ez, mintha a teljes élvezethez a készítők elvárták volna, hogy ha tetszik, ha nem, ismerd az előző munkájukat is, és újoncokkal szemben, akik nem csak a fejlesztőcsapatról, hanem maga a JRPG műfajról minimális, kezdő szintű ismeretekkel rendelkeznek, ez meglehetősen diszkriminatív, zavaró hozzáállás.
A Lost Sphear összességében egyértelmű előrelépés az I Am Setsunához képest, története, karakterei és zenéi kellemes húrokat pendíthetnek meg JRPG-veteránok és -rajongók szívében, ám kezdők, egyszerű mezei érdeklődők számára sajnos muszáj, hogy alaposabban ismerjék a műfajt, de legalább a nagy előd Chrono Triggert és az I Am Setsunát a tökéletes élvezethez.
