Az immár hét számozott epizódot (bár az első Yakuza mögött ugyebár nincs ott az 1-es, de na...) megért Yakuza széria bevallottan a távol-keleti piacra készült. De mivel Európában és az USA-ban is bőven vannak a japán kultúrának rajongói, így idővel ők is megkapták a játékokat. Míg Japánban a Yakuza 6: The Song of Life már 2016-ban megjelent, hozzánk csak idén tavasszal érkezett meg. Ha lehet bármilyen párhuzamot vonni a nálunk oly népszerű Grand Theft Auto és e széria között, akkor az a várakozás. Míg a GTA-nál általában a PC-s premierre szokás hónapokat (akár éveket) várni, addig a Yakuza a puszta nyugati megjelenésével húzza a rajongók idegeit. De néhány hete végre megérkezett, mi pedig belekóstoltunk, milyen egy sittről frissen szabadult exjakuza élete egy árvaház élén.
A Yakuza 6 története pontosan ott kezdődik, ahol az ötödik epizódé befejeződött. Az örökös főhős, Kyriu épp csak felépült súlyos sérüléseiből, máris kattant a kezén a bilincs, hogy a rehabilitációt egy hűvös, napfénytől védett, csinos kis cellában folytassa. Röpke három év után szabadul, hogy rögtön a nyakába hulljon egy rakás hétköznapinak aligha nevezhető meglepetés. Az első, hogy Haruka eltűnt. A második, hogy Haruka mégsem tűnt el, csak kómában van egy autóbaleset után. A harmadik pedig, hogy született egy kisfia, ergo a mindig fiatalos Kyriu nagypapa lett. A sorozat rajongóinak mindez cseppet sem lesz meglepő vagy furcsa, hiszen a Yakuza játékok sosem fukarkodtak a váratlan csavarokban, sem a valóságostól elrugaszkodott eseményekben. A korábbi epizódokban történtekhez képest ezúttal még egész hétköznapi dolgokkal kell szembenéznünk. Persze egy egykori jakuza nagykoponya sosem szabadulhat teljesen a múltjától, így az alvilági szervezetek (mint a kínai triád, a japán jakuza vagy épp a koreai maffia) ténykedésébe is alaposan belebonyolódik, miközben próbálja kideríteni, mi minden történt szeretteivel a hűvösön töltött három éve alatt.
A készítők igyekeztek modernizálni a játékmenetet a korábbi részekhez képest. Ez olyan egyébként ma már tök alapnak számító apró részletekben mutatkozik meg, mint a töltőképernyők eltűnése, a környezettel való sokkal részletesebb interakció vagy a dinamikusabb mozgás. Mindezért az új Dragon Engine felel, amely sokkal szebb és részletekben gazdagabb látványvilágot tár elénk, mint bármely más korábbi epizód. A helyszínek elég nagyok, ezeket nagyjából szabadon be is járhatjuk, leszámítva a mindenfelé megtalálható kordonokat. Persze GTA-szintű szabadságra ne számítson senki, hiszen itt azért sokkal korlátozottabb a mozgásterünk. Szerencsére ennek ellenére rengeteg érdekességgel zsúfolták tele a játékteret a készítők. A fő sztori küldetései mellett töméntelen mellékküldetéssel, és még azoknál is több kiegészítő tevékenységgel üthetjük el az időt. Visszatérnek a helyenként egész agyament minijátékok is, valamint a mellékküldetések is többnyire szórakoztató feladatok elé állítanak. A sorozattal először találkozó játékos számára ezek néha nagyon furcsának is hathatnak, de az igazi rajongóknak akár egy picit visszalépés is lehet.
A Yakuza 6 némi szerepjátékos beütéssel is rendelkezik, hiszen Kyriu képességeit fejleszthetjük véglegesen és átmenetileg is. Utóbbit a mindenfelé megtalálható italautomatákban és boltokban kapható üdítőkkel és ételekkel érhetjük el, amelyeket elfogyasztva időszakosan gyorsabbá, erősebbé, ellenállóbbá vagy épp tanulékonyabbá válunk. A sok bunyó pedig apránként tapasztalati pontokat ad, amelyekkel véglegesen is fejleszthetjük tulajdonságainkat. Apropó, bunyó. Egy jakuzás játék sarokköve kell, hogy legyen. Alapvetően jól is működik, bár nekem egy picit vérszegénynek tűnt. Ha ismét hasonlítgatni szeretném, akkor a GTA fölé, de a Sleeping Dogs alá tudnám elhelyezni. Hősünk ugyanis elég dinamikusan mozog, a keze ügyébe eső tárgyakat is előszeretettel használja (egy biciklivel elpáholni egy kisebb bandát külön vicces). De valahogy az egész mégis hamar egysíkúvá válik, nem túl változatos, és ezen még a speciális mód sem segít, amikor Kyriuban feltámad a sárkány, és elemi erővel püföli át az ellent a falon. De legalább a kiütések lassított, közeli felvételei mutatósak.
A Yakuza 6: The Song of Life erősen régetjáték, de ez az egész szériára érvényes – legalábbis itt, nyugaton. Aki odavan a távol-keleti kultúráért, szereti a régi japán gengszterfilmek hangulatát, az imádni fogja ezt is. A helyenként egészen elvont lehetőségek, mint a játékon belüli live chat vagy karaoke sokat dobnak a szórakoztatási faktoron. Mindez egészen pofás tálalásban kerül terítékre. A helyszíneken nyüzsög az élet, minden színes és szagos, amin csak a rengeteg kordon rondít valamelyest. A szereplők kidolgozottsága többnyire 2018-as színvonal, nem érheti panasz érte a játékot. De azoknak, akik egy újabb GTA-klónra számítanak, csalódni fognak, mert alig van hasonlóság. Itt sokkal nagyobb hangsúlyt kap a történetmesélés, a mozgástér is sokkal korlátozottabb, és úgy általában az egész soha nem is akart GTA-klón lenni. És a végére a fekete leves a lustáknak: a Yakuza 6-ra bő egy évet kellett várni nyugaton, ám a készítők ezt az időt lényegében csak a szövegek lefordításával töltötték. Ez azt jelenti, hogy nincs angol szinkron, csak feliratok. Jó olvasást mindenkinek! ;-)
